Egy Delta-bevetésről tértem haza, és az utam egyenesen az intenzív osztályra vezetett. A feleségem feküdt ott – olyan brutálisan összekaszabolva, hogy alig ismertem rá. Az orvos lehalkította a hangját: „Harmincegy törés. Súlyos, tompa ütésektől származó traumák. Módszeres bántalmazás.” A kórterem előtt ott láttam őket – az apját és a hét fiát –, úgy vigyorogtak, mintha épp most nyertek volna valami fődíjat. A nyomozó csak annyit motyogott: „Ez családi ügy. Meg van kötve a kezünk.” Én végigsimítottam a feleségem koponyáján lévő sebet, és nyugodtan annyit mondtam: „Tökéletes. Én ugyanis nem a törvény embere vagyok.” Ami ezután következett, azt soha nem fogja látni egyetlen tárgyalóterem sem.
A legtöbb férfi fél az éjféli hívástól. Rettegnek a csörgő telefontól, ami megtöri a békés élet csendjét. De egy katona számára az igazi rettegés nem a háború zaja. Nem a…
