Uncategorized
Még mindig éreztem a könnyeim sós ízét abban az ízetlen levesben, amikor a fiam keze az arcomon csattant. Reggelre kelve a zúzódásaim fölé tornyosult, és odasziszegte: „A barátnőm jön ebédre, anya – tüntesd el ezt, és mosolyogj!” Nem szóltam semmit. De amikor követtem őt az irodájába, és belépett a főnöke szobájába, az arca kísértetiesen elsápadt. Aztán meglátott engem ott állni… és elcsukló hangon azt suttogta: „Anya… mit keresel te itt?”
Még mindig éreztem a könnyeim ízét abban a sótlan levesben, amikor a fiam keze az arcomba csapott. A tál kicsúszott az ujjaim közül, és a konyha padlóján szilánkokra tört, a…