„Kérlek, tégy úgy, mintha a barátom lennél; az exemet figyelem” – suttogta… Egy évvel később tényleg azzá váltam…
-Kérlek, tégy úgy, mintha a pasim lennél.
Az exem vágyott.
A nő válaszra sem várva leült Mauricio Esquivel elé.
Az egyik kezét az asztalon tartotta, és az annyira remegett, hogy a csészéje melletti kanál is remegni kezdett tőle.
Mauricio az étterem bejárata felé nézett.
Egy sötét öltönyös férfi figyelte őket a pulttól, és nem fáradozott azzal, hogy leplezze az érzéseit.
-Foghatom a kezed? – kérdezte halkan.
Bólintott
Gyengéden betakarta a sajátjával, és elmosolyodott.
—Csak egy időre.
Ma nem volt könnyű a poszt.
A nő egy pillanatig játszott.
—Kenőtlen
A pult mögött álló férfi összeszorította az állkapcsát.
Várt pár percet, megnézte a telefonját, majd elment.
Mauricio addig nem engedte el a kezét, amíg a lány el nem kezdte visszahúzni.
Aztán felhívta a pincért, és megkérte, hogy értesítse a vezetőt, ha a férfi visszatér.
– Azt akarod, hogy felhívjak valakit?
Úgy lélegzett, mintha most jött volna ki a vízből.
—Egy barátom
Azért jöttem, hogy találkozzam vele.
Valeria Ponce lámaba, 32 éves korig és Hugo Ledesma különálló háza.
Először azt hittem, hogy a megjelenése a véletlen műve.
Aztán elkezdte váltogatni a szupermarketeket, a menetrendeket, sőt még a kávézókat is.
Azon a reggelen követte a nőt egy boltból.
Valeria belépett az étterembe, és kiválasztotta az első foglalt asztalt az ablak mellett.
– Általában nem csinálok ilyesmit – mentegetőzött.
– A segítségkérés nem igényel gyakorlatot.
Mauricio addig maradt, amíg Elena, a barátja meg nem érkezett.
Búcsúzáskor megadta a számla hátuljára írt telefonszámát.
Reméltem, hogy soha többé nem hallok felőle.
Szerette volna, ha ez azt jelenti, hogy jól van.
35 éves volt, és építőmérnökként dolgozott Querétaróban.
Egy virágbolt felett lakott, pont annyit főzött, hogy ne legyen beteg, és a vasárnapokat a háztartási javítások listájává változtatta.
Öt évvel korábban a menyasszonya lemondta az esküvőt.
A terveik nem igazán egyeztek egybe: a nő más életre vágyott, utazásokkal és bulikkal; a férfi egy csendes házról és közös projektekről álmodott.
A szakítás fájt, de a legtovább az tartott, hogy ne úgy értelmezzem, mintha ítélkeznék az értékével kapcsolatban.
Még nem egészen sikerült megoldanom.
Három nappal később üzenetet kapott Valeriától.
Megköszönte a segítségét, és megkérdezte, tud-e valami jó helyet, ahová gyerekkel el lehet menni.
Mauricio nem tudta, hogy van egy lánya.
April 4 éves volt, sárga cipője és egy vászonnyula volt, aminek az egyik fülében nem volt elég kemény a tartása.
Az anyja szombaton el akarta vinni egy botanikus kertbe.
Elena az Iria az
– Eljöhetsz, ha szeretnél – tette hozzá Valeria.
Ezúttal normál előadás lesz, előadás nem.
Többször is elolvasta az üzenetet, mielőtt elfogadta.
April a kert bejáratánál vizsgálgatta.
– Tudod, hogyan kell papírrepülőt készíteni?
-Néhány
Nem garantálom a biztonságos leszállást.
A lány olyan komolysággal vezette egy padhoz, mint aki éppen felbérelt egy szakembert.
Húsz perccel később három görbe repülőgépük és egy kis galambközönségük volt.
Mauricio felszedte az összes papírdarabot, mielőtt azok a növények közé kerültek volna.
Abril elmagyarázta neki, hogy a nyula, Jacinto, nem tud repülni, mert szédül.
Valeria olyan meglepetéssel nevetett, hogy Elena némán nézett rá.
Délben süteményeket osztottak meg egy fa alatt.
Mauricio felfedezte, hogy Valeriának gyors az esze, és pontosan megjegyzi az apró részleteket.
Tudta, melyik sütit szereti Elena, és vitt magával egy extra szalvétát, hogy becsomagolja a kenyeret, amit Abril sosem evett meg.
Amikor a lány elment a barátjával megnézni a halat, Valeria Hugóról beszélt.
Nem azzal kezdte, hogy elmondta a legrosszabbat.
Beszélt a napirendjével kapcsolatos kérdésekről, a barátságait ért kritikákról és a jelszavakról, amiket annak bizonyítására adott ki, hogy nem titkol semmit.
– Akkor mindig találtam volna valami mást, amit bizonyítanom kellett.
Hugo nem volt Abril apja, de velük élt, és a pénzt használta érvként, hogy mindkettőjük helyett döntéseket hozzon.
Valeria otthagyta a könyvelői munkát, miután hónapokig azt hallotta, hogy a munkája felesleges.
A válás után visszaszerezte a lakását, eladott néhány holmit, és kisebb otthoni munkákat vállalt.
„Nem értem, hogy fogytak ki a döntési lehetőségek” – mondta.
Mauricio a kezében tartott brosúrára nézett.
– Ma nem kell mindent elmagyaráznod nekem.
Jobban értékelte ezt a választ, mint bármilyen tanácsot.
Szombatonként elkezdtek találkozgatni.
Néha a könyvtárba mentek; máskor egy pékségbe, ahol Abril ragaszkodott hozzá, hogy a conchákat három, pontosan egyenlő részre ossza.
Mauricio megtudta, hogy Valeria utálja a fahéjat a kávéban, és hogy fél órát eltölthet azzal, hogy megtalálja a megfelelő szót egy betűhöz.
Felfedezte, hogy gyerekjátékokat rajzolt a munkafüzetei margójára.
„Miért nem építesz egyet?” – kérdezte.
— Parkolók és építmények tervezése.
Az fedezi a számlákat.
– Nem kérdeztem, miért dolgozol.
Kérdeztem ezekről a rajzokról.
Egy héttel később elküldte neki a meghívót egy környékbeli csoporttól, akik egy parkot szerettek volna visszaszerezni.
Évekig őrizgette az ötleteit egy soha el nem jött pillanatra.
Elment a következő találkozóra.
Valéria is mozogni kezdett.
Frissítette az önéletrajzát és gyakorolta az interjúra adott válaszokat, miközben Mauricio kávét főzött, Abril pedig a padlóra rajzolt.
