Egy maffiafőnök koldusnak álcázza magát, hogy megtalálja a feleségét egy gálán; senki sem közeledik hozzá, amíg…
1. rész
A fehér köpenyes nő belerúgott a feltételezett hajléktalan férfi poharába, és az érmék a lefolyóban kötöttek ki, míg a férfi, aki tönkretehette volna családja vagyonát, a lábánál ülve maradt.
– Szerezz munkát, parazita!
Damián Alcocer alig emelte fel a tekintetét.
Felismerte Paulina Valdést, egy üzletember lányát, aki évekig próbált rokonságba kerülni a családjával.
Belépett a szállodába anélkül, hogy elképzelte volna, hogy épp most megalázta azt a férfit, akihez feleségül készült.
Damian 32 éves volt, és olyan szállítmányozási cégek, ingatlanok és vállalkozások csoportját irányította, amelyekről senki sem beszélt az elegáns vacsorák során.
Apja halála után az öt család képviselői követelték, hogy a decemberi gálán jelentse be az eljegyzést.
Házasságon keresztül akartak szövetséget kötni.
Három napot töltött azzal, hogy hajléktalannak álcázva magát a szálloda előtt, ahol találkozniuk kellett volna.
Bizalmatlanságát kegyetlen próbává változtatta: megfigyelte, hogyan bánnak ezek a nők valakivel, aki látszólag semmit sem tudott nekik nyújtani.
Testőrei távolról figyelték.
A jelöltek közül senki sem tudott erről az önkéntes megaláztatásról.
Azt sem tudták, hogy kezdett szégyellni magát amiatt, hogy mások nyomorúságát álcaként használja.
Már leszállt az este a Paseo de la Reformán, amikor egy doboz nyílt ki a járdán.
Egy fiatal nő megcsúszott a nedves járdán.
Fehér orchideák, ágak és virágkötészeti kellékek hevertek szanaszét a csizmája körül.
A gyalogosok irányt váltottak, hogy elkerüljék őt.
Felvett egy összetört virágot, és becsukta a szemét.
Damian felismerte ezt az arckifejezést: valaki egy olyan veszteséget számol, amit nem engedhet meg magának.
A fiatal nő meglátta őt, miközben felült.
Vörös kezére, az üres pohárra és a túl vékony kabátjára nézett.
Dejó a házat és a hátat.
— Jöhet?
Él késedelmesen válaszol.
Elővett egy alufóliába csomagolt tortát és egy kis termoszt.
– Csirke, attól még finom.
– Miért nekem?
A lány a lefolyó melletti érmékre nézett.
– Mert van ételem, és úgy tűnik, szükséged van rá.
Levette a piros sálját, összehajtotta, majd felajánlotta neki.
– Apám azt szokta mondani, hogy a hideget nehezebb elviselni, amikor mindenki úgy tesz, mintha nem látna.
Damian elvette a gyapjút.
Kapott már ajándékokat, amikből épületeket lehetett volna venni, de nem emlékezett rá, hogy mikor mondott le valaki valamiről, amit neki kellett volna adnia.
Visszament a virágaihoz, szétválogatta a használhatókat, és a törött dobozzal a kezében elment.
Nincs kérdés a nevedre.
Damian megvárta, amíg szem elől téveszti, és felhívta Leonelt, a bizalmasát.
Tudd meg, ki az
Azon az estén, tisztán és felöltözve, lakása ablaka előtt hallgatta a jelentést.
Beatriz Sandoval 26 éves volt, és egy virágboltot vezetett, amelyet az apjától örökölt.
Nyolc hónappal korábban halt meg egy betegség után, amely felemésztette a megtakarításait.
A helyiségek megtartásához Beatriz pénzt kért Tomás Rivastól, egy Octavio Monteshez, az Alcocer család riválisához kötődő uzsorástól.
Az érdeklődés egyre nőtt, annak ellenére, hogy folyamatosan fizetett.
150 000 pesóval tartozott, és péntekig kellett volna átutalnia egy lehetetlen összeget.
Rivas azzal fenyegetőzött, hogy lerombolja a virágboltot.
Az orchideák minták voltak a gálaszerződés megszerzéséhez.
A szállodaigazgató elutasította, amikor látta, hogy megrongált virágokkal érkezik.
Damian az asztalán heverő sálra nézett.
Az a fiatal nő épp most szalasztotta el a lehetőséget, hogy megmentse az üzletét, mégis megosztotta az ételét.
– Rivassal szeretnék beszélni.
Leonel megfigyelte.
—A tanácsadók várják a válaszát Paulinával kapcsolatban.
– Már megvan a válaszom Paulinával kapcsolatban.
A hitelezővel folytatott beszélgetés még aznap este megtörtént.
Damian kifizette a teljes tartozást, és követelte a lemondó elismervényt.
Rivas megpróbált új érdeklődési köröket felvenni.
A vele szemben ülő férfi arcán látható kifejezés arra késztette, hogy eltegye a számológépet.
– A visszaszámlálás itt véget ér – mondta Damian.
Ezután világossá tette, hogy Beatriz elleni további fenyegetéseknek következményei lesznek.
Másnap reggel egy hírvivő találta a fiatal nőt, amint fellebbentette az üzlet függönyét.
Átadott neki egy dobozt és egy borítékot.
Beatriz többször is elolvasta a nyugtát.
Ezután felhívta a megadott irodát, és megerősítette, hogy már nincs tartozása.
A dobozban egy sötétkék ruha, cipő és egy meghívó volt a gálára.
Egy üzenetben megköszönték az ételt és a sálat.
Beatriz egyszerre érzett megkönnyebbülést és bizalmatlanságot.
Nem vette fel azonnal a ruhát.
Felhívta a szállodát, megerősítette a meghívást, és megkérdezte, ki küldte.
Egyszerűen csak annyit válaszoltak, hogy a házigazda személyesen szeretné megköszönni neki.
Azon az estén elment magyarázatot követelni.
Belépve a szobába, egy férfit látott lefelé menni a lépcsőn.
A vendégek félrehúzódtak, mielőtt megérkezett volna.
Beatriz nem ismerte fel a pert, sem annak mozdulatainak tekintélyét.
Aztán elővett egy piros sálat.
És a fiatal nő rájött, hogy a legrettegettebb férfit etette meg abban a szobában.
2. rész
—Nem kellettél az ételemre.
Damian megállt előtte.
– Nem úgy, ahogy gondoltad.
Beatriz a sálra nézett, majd az arcára.
– Akkor tudnom kell, mi történik.
Elmagyarázta az álcázást, a családok nyomását és az adósság elengedését.
Beatriz arca megkeményedett.
– Úgy vizsgálgatta a nőket, mint aki árut válogat?
Damian a tekintetét fogva tartotta.
