– Igen, bár ha így hallom, az világossá teszi, hogy mit tettem.

– Segítettem valakinek, akiről azt hittem, hogy rászorul; nem vettem részt önként egy teszten.

Lehajtotta a fejét.

Nem volt hozzászokva, hogy aki korábban a pénzéből profitált, az előbb nem hajlandó megköszönni.

Beatriz a ruhájára mutatott.

– És ez nem jelenti azt sem, hogy tartozom neki egy kapcsolattal.

– Semmivel sem tartozol nekem.

Kérte a hiteldokumentumok teljes másolatát.

Mielőtt eldöntötte volna, hogy elfogadja-e a segítséget, azt szerette volna, ha egy független személy felülvizsgálja azt.

Damian egyetértett.

Ekkor jelent meg Paulina a vendégek között.

Piros ruhát viselt, és olyan mosoly ült az arcán, mint aki elvárja, hogy az egész terem támogassa szavait.

– Damian, bemutatod nekünk a jótékonysági projektedet?

Beatriz felismerte az arc előtti hangot.

Ő volt az a nő, aki belerúgott az üvegbe.

Damian a karján hagyta a sálat.

–Ebben a hotelben adott enni.

Paulina a kopott gyapjúra nézett.

A megértés letörölte a vért az arcáról.

– Nem tudtam megállapítani, hogy te vagy az.

– Pontosan ezt láttam én is.

Néhányan elfordították a tekintetüket.

Mások arra emlékeztek, hogy megállás nélkül elhaladtak a pad mellett.

Beatriz megszólalt, mielőtt folytathatta volna.

– Nem kell megaláznom őt ahhoz, hogy megmutassam, tisztel engem.

Damian befogta a száját.

Paulina elköszönés nélkül elsétált.

Don Eugenio Alcocer, Damián nagybátyja és a legidősebb tanácsosok képviselője, azonnal odalépett.

– Elég a szemüvegből.

Úgy nézett Beatrizre, mintha mindent elintézett volna.

– A családunknak szövetségre van szüksége, nem egy eladósodott lányra.

Beatriz érezte az ütést, de megtartotta a szilárd testét.

– Az adósságomat már felülvizsgálják, és az életem nem érv a vendégei számára.

Eugenio szárazon felnevetett.

– Fogalmad sincs, mibe keveredsz.

– Akkor beszélj világosan, mert eddig úgy tűnik, mindenki hozzászokott, hogy mások helyett döntsön.

Damian a nagybátyját figyelte.

– Nem fogok férjhez menni, hogy garantáljam az üzletét.

Az öregember néhány lépést hátrált tőle, és emlékeztette a megállapodásokra, a vezetéknevekre és a hatalma ellen irányuló burkolt fenyegetésekre.

Beatriznek sikerült eleget meghallania.

Rájött, hogy ez az ember nem csupán egy különc üzletember.

Amikor Damian visszatért, kiment volna egy teraszra.

– A teljes igazságot akarom.

Egy másik, kényelmes változatot tudott neki ajánlani.

Ehelyett a családjáról, az örökölt illegális vállalkozásokról és azokról a férfiakról beszélt, akik összekeverték az engedelmességet a hűséggel.

Beatriz az ajtóban maradt.

– Apám szegényen halt meg, de soha nem kellett magamtól megkérdeznem, hogy ki szenved, hogy vacsorázhassunk.

A mondat jobban megütötte, mint a tanács bármely fenyegetése.

Tánc nélkül távozott.

A következő hetekben Damian nem próbálta megvásárolni a visszatérését.

Átadta a dokumentumokat, hagyta, hogy ügyvédje ellenőrizze a lemondást, és választ kapott: Beatriz feltétel nélküli segítségként elfogadta a kifizetést, de annyit fog visszafizetni, amennyit tud, egy általa javasolt megállapodás révén.

Nem volt hajlandó vádat emelni ellene.

Elutasította azt az elképzelést, hogy ezt a nézeteltérést erőltetéssel kellene megoldani.

Végül önkéntes adományaikat egy hajléktalan embereket segítő szervezetnek ajánlották fel.

Újra találkoztak, hogy visszaadják a termoszt.

Aztán kávéztak.

Beatriz felfedezett egy férfit, aki kevéssé figyelt oda, mert éveket töltött olyan emberekkel körülvéve, akik féltek ellentmondani neki.

Damian rájött, hogy a lány képes szeretni őt anélkül, hogy csodálná mindazt, amit tesz.

A kapcsolat lassan indult be.

Amikor megkérte a kezét, a nő egyetlen feltétellel fogadta el: nem vesz részt erőszakos üzleti ügyeiben, és nem engedi, hogy a virágboltját felhasználják azok leplezésére.

Damian megfogadta, hogy elválasztja a jövőjét attól a világtól.

Nem mindenki örült az elköteleződésnek.

Octavio Montes provokációként értelmezte a Rivasnak tett kifizetést.

Eugenio úgy érezte, hogy unokaöccse gyengíti a régi megállapodásokat.

Damian megerősítette a virágbolt biztonsági szolgálatát, miután fenyegetéseket kapott.

Beatriz elfogadta a megbeszélt intézkedéseket, bár nem volt hajlandó börtönné alakítani az üzletet.

Egy esős délután, három héttel később, hallotta, hogy betörik az elülső ablak.

A biztonsági képernyőn látta, hogy Leonel a pult mellé esik.

Fegyveres férfiak jelentek meg mögöttük.

Beatriz bekapcsolta a riasztót, és becsukta a megerősített irodaajtót.

Az ütések azonnal elkezdődtek.

– Nyisd ki, és senkinek sem esik baja.

Hátralépett, kezében a telefonnal.

A keret nyikorgott.

Aztán egy ismerős hangot hallott, amely az üveg túloldaláról parancsokat osztogatott.

Tomás Rivas volt az.

És azt mondta, hogy Damian soha nem fog időben megérkezni.

3. rész
Beatriz lebújt az asztal mögé, és elmagyarázta a hollétét a segélyhívónak.

Lassan beszélt, bár alig kapott levegőt.

Egy ütéstől a keret egy része kipattant.

Aztán kiáltások hallatszottak elölről, léptek zaja, majd egy hangos csattanás, ami arra kényszerítette, hogy befogja a fülét.

Nem nyitotta ki az ajtót, amikor valaki a nevét kiáltotta.

Megkérte, hogy azonosítsa magát.

– Damian vagyok, Leonel él, és a hatóságok jönnek.

Felismerte a hangot, de megvárta a telefonos megerősítést, mielőtt kioldotta a biztosítót.

Damian elázott.

Ránézett, sebeket keresve, majd felemelte a kezét anélkül, hogy megérintette volna.

Beatriz megtette a hiányzó lépést.

Megölelte és remegni kezdett.

Addig dühösnek, arrogánsnak vagy hallgatagnak látta.

Soha nem félt.

Leonel orvosi ellátásban részesült.

A támadókat letartóztatták, a kamerák pedig rögzítették az arcukat, a fegyvereiket és Rivas jelenlétét.

Damian a megtorlásról akart beszélni.