– Akkor megtanítottam volna neki, hogyan javítson rajta.
Ott maradtak, amíg el nem kezdődött az eső.
Marisol ezúttal nem érezte szükségét a szökésnek.
Hetekkel később beköltözött egy kis házba a gyümölcsösben.
Beleegyezett, hogy fizetést kap a munkások tanításáért, és egy olyan juttatást, amit megengedhet magának.
Voltak saját kulcsai.
Az osztályok bővültek, és az emberek a szomszédos tanyákról is érkeztek.
Egy nő kézbesítette az első levelet a messze dolgozó lányától.
Napokig várt, hogy találjon valakit, aki felolvassa neki.
Marisol leült vele, és amikor befejezte, felajánlott neki egy jegyzetfüzetet.
A nő a következő héten visszatért.
Egy másik diák az élelmiszer-számlákat akarta megérteni; egy másik pedig a testvérének akart írni anélkül, hogy egy idegennek diktálná a szavait.
Marisol elkezdte elkészíteni a gyakorlatokat mindegyikhez.
Amikor estére eltette a jegyzetfüzeteit, néha megsimogatta az elhasználódott ceruzákat, és azon gondolkodott, hogy miben segíthetnék még.
Nicholas továbbra is hibákat követett el, de már nem keresett kifogásokat, amikor segítségre volt szüksége.
Egyik délután a kapuhoz sétáltak.
Elolvasta a táblát: Rancho El Encino.
Alatta egy sok évvel korábban festett mondat állt.
„Mindig van hely valakinek, aki érkezik.”
Marisolnak eszébe jutott, hogy a teherautó megállt az esőben.
Miklós ránézett
– Szeretnél holnap kávézni velem?
Ha nem tudsz, akkor is szeretnél.
A lány elmosolyodott, és a férfi keze után nyúlt.
– Igen, Nicolás
Térfogatcsökkentés
Marisol táskájában a lakáskulcsai és Julián ceruzái voltak.
Már nem tűnt lehetetlennek számára, hogy mindkét dolgot magával cipelje.
