Anyám havonta kétszer látja Sophie-t a parkban, egyikünk a közeli padon ül. Egy termosz forró csokit hoz, semmi mást. Clara engedélyét kéri, mielőtt megöleli. Soha egyszer sem késett el.
Nem bocsátottam meg neki teljesen. Talán soha nem is fogok. De már nem kell többé az a nő, akinek gondoltam, vagy az a szörnyeteg, akinek bizonyult. Mindkettő az. És próbálkozik.
Múlt vasárnap este Clara mosogatott, én pedig feltettem egy Strauss-keringőt a telefonomra, csak hogy lássam, mi történik.
Sophie mezítláb berohant a konyhába.
„Apu, a táncoló dal!”
Felmászott a lábamra, ahogy én szoktam apám lábára állni, megfogta a kezem, és keringőztünk a konyhasziget körül, miközben Clara könyökig érő szappannal nevetett.
A piros flanel most egy takaró része. Clara maga varrta a csíkot a középső négyzetbe, a zsebét is kifosztotta. Sophie minden éjjel alatta alszik.
A dal véget ért. A konyha elcsendesedett.
Amikor legutóbb elhallgatott a zene egy keringő közepén, az egész életem darabokra hullott háromszáz ember előtt.
Ezúttal a lányom a saját szememmel nézett fel rám, és azt mondta:
„Újra, apa. Játsszd el újra.”
Így is tettem.
Adtál volna Eleanornak egy második esélyt azok után, amit tett? Írd meg kommentben.
Jogi nyilatkozat: Ez a kitalált történet kizárólag szórakoztatási célokat szolgál. Nem képvisel semmilyen személyt vagy szervezetet, és nem ösztönöz nem megfelelő viselkedésre. Mesterséges intelligencia segítségével készült.
