– Teresa – javította ki Daniel, aki még mindig képtelen volt feldolgozni a történteket. – Tudta, hogy a babája nem élte túl?
Artúr nem válaszolt.
Patrícia, igen.
-Nem.
A csend olyan kegyetlen volt, hogy Teresa már nem félt.
Ami előbukkant, az a düh volt.
Hideg düh.
Arturo évtizedekig minden döntését tiszteletreméltó szavakkal álcázta.
Védje.
Megoldás.
Kerüld a szenvedést.
Mentsd meg a családot.
De mindig ő döntötte el, hogy mások milyen igazságot tudnak elviselni.
„És mi lesz anya örökségével?” – kérdezte Daniel.
– Ne keverd a témákat – mondta Arturo.
– Meghamisítottad az aláírásaikat?
Újabb szünet.
Patricia a dokumentumokra mutatott.
– A jáveai házat már átruházták egy cégre. Két számláról is levettek pénzt. Csak az alicantei és valenciai telephely maradt meg.
Dániel a fejéhez kapta a kezét.
– Azt mondtad, hogy egy ellenőrzés miatt átszervezed az eszközöket.
– Meg kellett védeni.
-Kinek?
Arturo felemelte a hangját.
– Egy botrány elől, amely elpusztíthat minket!
Dániel ököllel a falhoz csapott.
– És hogy időt nyerj, rávettél, hogy hazudjak Laura ellen.
Terézia ezt sem tudta elfelejteni.
Dánielt manipulálták, igen.
De együttműködött.
Laura autójában hagytam a sálat.
Megengedte apjának, hogy használja a lakását.
Hallottam a névtelen üzenetről.
A károkozásért az áldozat is felelős lehet.
Patricia becsukta a mappát.
–Vége van.
Arturo keserűen felnevetett.
– Milyen kényelmesen jelent meg most a lelkiismereted.
– Nem lelkiismeret. Félelem. Laurának bizonyítéka van.
– Milyen bizonyíték?
—A kórházi dokumentum fényképe és két ingatlan-átruházás másolata.
Dániel elsápadt.
— Honnan szerezted őket?
– Papírokat talált, amiket apád itt rejtett el.
Arturo felé fordult.
– Ez még megoldható.
-Mint?
– Laurával beszélgetek.
Dániel hitetlenkedve nézett rá.
–Miután kitaláltad, hogy megcsalt?
Nem mert válaszolni.
A bejárati ajtó ismét kinyílt.
—Dániel.
Ezúttal Laura volt az.
Egy kék mappával a hóna alatt lépett be, Javier Mena, a családja ügyvéd barátja kíséretében.
Arturo most először vesztette el az önbizalmát.
– Mit csinálsz itt?
Laura rá sem nézett.
Tekintete Danielre szegeződött.
–Követtelek, mert hetek óta hazudtál nekem, és nem tudtam, mit tehetnék.
Dániel lehajtotta a fejét.
Laura kinyitotta a mappát.
– Rendelkezünk a Jávea-i hagyaték történelmi ingatlan-nyilvántartási kivonatával, anyakönyvi feljegyzésekkel, aláírások összehasonlításával és a kórházi feljegyzések archivált másolatával. Vannak olyan változtatások, amelyek nem stimmelnek.
Arturo egy lépést tett felé.
– Nem tudod, mibe keveredsz bele.
Javier közbelépett.
– Soha többé ne beszélj így vele.
– Ez családi ügy.
– Megszűnt kizárólag családi ügy lenni, amikor olyan aláírások jelentek meg, amelyeket az egyik fél tagad, hogy elkészített volna.
Laura ekkor látta meg a zöld mappát az ágyon.
– Ezek Terézia írásai?
Arturo megpróbálta elkapni.
Abban a pillanatban egy hang hallatszott a folyosóról.
– Ne érj hozzá.
Mindannyian megfordultak.
Teresa a telefont a kezében tartva kijött a mosókonyhából.
Dániel elsápadt.
Laura kinyitotta a szemét.
Patricia lehajtotta a fejét.
Arturo mintha egy másodperc alatt megöregedett volna.
– Terézia…
-Nem.
A képernyőre nézett.
–Már Daniel érkezése előtt is készítettem felvételeket.
Arturo lassan közeledett.
– Hadd magyarázzam el.
– 32 éved volt rá.
Teresa elvette a zöld mappát.
Simogatta az ujjaival.
A szüleitől kapta, amikor még éltek. Arturo mindig is tudta, hogy ezek a tárgyak sokkal többet jelentenek, mint a pénz.
Ők voltak az utolsó biztonságérzet, amit Teresa teljesen az övéinek érzett.
– Hányszor hamisítottad már az aláírásomat?
Arturo az ügyvédre nézett.
– Nem fogok előtte válaszolni.
Terézia majdnem elmosolyodott.
– Milyen kíváncsi. Amikor azt hitted, hogy nem vagyok ott, sokat beszéltél.
– A dolgok ennél bonyolultabbak.
—Jávea?
Csend.
– A számlák?
Csend.
—Közjegyző által hitelesített meghatalmazás?
Arturo lesütötte a tekintetét.
Laura odalépett Terézhez.
– Vannak másolataim.
Aztán Arturo elvesztette az irányítást.
–Te okoztad mindezt! Amióta ehhez a családhoz csatlakoztál, semmi mást nem csináltál, csak a bajt kerested.
Laura nem hátrált meg.
– Nem én találtam ki a hazugságokat. Én csak megtaláltam az elsőt.
Ettől a mondattól megdermedt a szoba.
Arturo Danielre mutatott.
– Kérdezd meg a férjed. Tudta, hogy időre van szükségünk.
Laura Danielre nézett.
A szemükben látható csalódottság keményebb volt, mint egy sértés.
– Tudtál az édesanyádnak küldött üzenetről?
Daniel várt néhány másodpercet.
-Igen.
-Fényképezés?
-Igen.
– A sál?
Dániel sírni kezdett.
– Apám megkért, hogy tegyem be az autódba.
Laura rövid, megtört nevetést hallatott.
– Láttad, hogy napok óta keresem.
-Sajnálom.
– Láttad, hogy azt hittem, megőrülök.
Dániel oda akart közeledni.
Laura felemelte a kezét.
-Ne érj hozzám.
Terézia szégyellte magát.
Majdnem belépett abba a lakásba, hogy megalázza Laurát.
Hogy megvádolhassa őt.
Megvédeni egy felnőtt fiút anélkül, hogy előbb meghallgatná a nőt, akivel megosztotta az életét.
—Laura.
A fiatal nő ránézett.
– Én is cserbenhagytalak.
Laura mély levegőt vett.
-Tudom.
Terézia elfogadta a csapást mindenféle indoklás nélkül.
-Bocsáss meg.
Laura nem válaszolt azonnal.
Könnyes volt a szeme.
– Nyomozni kezdtem, mert valahányszor valami furcsát találtam, Arturo elhitette a többiekkel, hogy én túlzok.
Patricia kinyitotta az irattartó szekrényét.
– Vannak e-mailjeim.
Arturo elfordította a fejét.
-Csendben maradj.
-Már nem.
Több lapot is kivett.
Voltak utasítások az aláírások reprodukálására.
Banki tranzakciók.
