Néma maradt.

– És Renatának nem kell ezt eltűrnie, hogy te nyugodt lehess.

Ofélia megpróbált a háláról beszélni, a nála töltött ünnepekről, amikor fiatal volt.

Damian a végéig hallgatta.

– Köszönöm, amit értem tettél.

Ez nem jelenti azt, hogy mindent el kell fogadnom, amit a gyerekem tesz.

Hideg kézzel tette le a telefont.

Évekig egy elviselhetetlen szakításként képzeltem el azt a beszélgetést.

Utána szomorúságot érzett, és most először a lehetőséget, hogy ne várjon többé egy olyan jóvátételre, amit Esteban soha nem akart felajánlani.

Damian értesítette a tanácsot és Renatát.

Felajánlották, hogy megváltoztatják a cselekményt, vagy korlátozzák a hozzáférést.

Jobban szerette volna, ha folytatja.

– A mi házunk.

Azt sem fogom hagyni, hogy ő döntsön arról, mikor ünnepelhetünk.

Szombaton a Casa del Mezquite-ben frissen festették a falakat és javították meg az ablakokat.

A bejáratnál Elvira portréja még mindig a helyén állt.

Renata abban a kék ruhában érkezett, amit az anyjával választott.

Doña Graciela megigazította neki az ingujját.

– Leülhetsz mellém.

Ma délután nem kell semmit sem bizonyítanod.

De Esteban belépett, mielőtt a köszöntő szavak elkezdődtek volna.

Nála voltak az adásvételi szerződés másolatai, amelyeket ő maga írt alá.

„Szerintem csak igazságos, ha a szomszédok tudják, mennyibe került ez az ajándék” – jelentette be.

És hadd csodálkozzanak, hogy egy takarítónő miért váltott ki ekkora nagylelkűséget.

Többen Renata felé fordultak.

Kénytelen volt Graciela mögé bújni.

Aztán meglátta anyja portréját, amin az a kötény volt, amit oly sok éven át viselt.

Elment előre.

– Takarítónő voltam.

Ha arra van szüksége, hogy zavarba hozzam, mielőtt befejezné a beszédét, akkor nem fogok segíteni neki.

Esteban széttárta a kezét.

– Csak dokumentumokat nyújtok be.

—Küldd be őket teljes egészében.

Az alapítvány megvásárolt egy épületet a cégétől.

Nem én vagyok a tulajdonos.

És az állásomat egy olyan teszt döntötte el, amilyet még soha nem láttál.

A középről érkező ügyvéd egy mappát tett az asztalra.

– Íme a tanács által jóváhagyott megállapodások.

Az ingatlannal kapcsolatos kérdésekre választ tudunk adni.

Renata a szomszédokra nézett.

– Ez a hely azért maradt nyitva, mert te szervezted az étkezéseket, tanácsot kértél, és két éven át kopogtattál az ajtókon.

Az a tény, hogy valaki pénzt adott, nem törli el a munkáját.

Ez senkinek sem ad jogot arra, hogy sértegessen minket.

Egy helyi újságíró felemelte a kezét.

– Alcázar úr, miért beszél magánajándékról, ha aláírta az eladást egy alapítványnak?

Esteban helyet váltott.

– Mindannyian tudjuk, hogyan működnek ezek a dolgok.

Doña Graciela felállt.

– Tudom, ki akarta lerombolni a központot, és ki volt itt, amikor bejött a víz.

Ott kezdhetem.

Valaki tapsolt.

Aztán mások is megtették.

Esteban összegyűjtötte a leveleit.

Amikor megpróbált elbúcsúzni Damiantól, mintha mi sem történt volna, a férfi elsétált.

– Soha többé ne használd fel a családunkat arra, hogy büntetlenséget kérj.

Az unokatestvére dühösen meredt rá.

– Anyám segített neked, amikor semmid sem volt.

– Ez sosem jogosított fel arra, hogy elvedd tőlem, amit felépítettem.

Nem azért, hogy megalázza Renátát.

Esteban elment.

A rendezvény néhány perc múlva folytatódott, kávéval, kenyérrel és azoknak a hangjával, akik be akarták pótolni a délutánt.

Renata kiment a teraszra, amikor vége lett.

Damian éppen elpakolta a székeket.

– Köszönöm, hogy nem beszélsz helyettem – mondta.

Elhagyta a fal melletti széket.

– Sok mondanivalód volt.

Beszélgettek a vásárlásról és arról, hogy ki mit érzett iránta.

Damian bevallotta, hogy a névtelenség kényelmesebb volt számára, mint egy nehéz beszélgetés.

Renata nem mondta, hogy minden eldőlt.

–Képes vagyok együttműködni az igazsággal, még akkor is, ha kellemetlenül érint.

A titkok terén nem tudom, hol a helyem.

Beleegyezett, hogy meghallgatja, mielőtt újra eldönti, hogyan védje meg.

A küldeményt terjesztő ügynökség később elismerte, hogy Esteban cége adta le a megrendelést.

Renata megőrizte a dokumentációt, és tanácsokat kapott a teendő lépésekről.

Nem kellett addig várnia, hogy visszatérhessen az irodába.

Beatriznek még mindig voltak jelentései, amiket át kellett néznie vele.

Néhány kollégám bocsánatot kért.

Renata beleegyezett a beszélgetésbe, bár tovább tartott, mire visszatért a bizalom.

Egyik reggel belefutott a liftben egy takarítónőbe, akit az első néhány hete óta ismert.

– Most aztán tényleg megőrültél – viccelődött a nő, és a személyi igazolványára mutatott.

Renata tartotta az ajtót, miközben kivette a bevásárlókocsit.

– A munkámra korábban is szükség volt.

Csak az utca váltása.

Kikísérte a folyosóra, majd bement az irodájába.

Az asztalon egy anya ült, aki középső kötényt viselt.

Odatette az imént kinyomtatott órarend mellé.

Hónapokkal később folytatta tanulmányait.

A Casa del Mezquite új tanácsot választott, és megbízta az adminisztráció koordinálásával, a tagok által jóváhagyott javadalmazás mellett.

Damian elkezdte szombatonként látogatni őt.

Megtanulta, hogyan kell ételt kiszállítani anélkül, hogy útban lenne a konyhában, és hogyan kell dominójátszmában veszíteni anélkül, hogy megnézné a telefonját.

Kapcsolatuk túlmutatott a központi megbeszéléseken és kérdéseken.

Voltak séták, nézeteltérések, Renata által választott olcsó vacsorák, és vasárnapok, amikor egyikük sem akart a munkáról beszélni.

Amikor megkérte a kezét, a lány az utolsó félévét fejezte be.

Arra kérte őket, hogy várjanak, amíg benyújtja a végleges projektjét.