Marcos felnézett. Elena megölelte Sofiát, aki úgy bámulta az órákat, mintha törött játékok lennének.

– Mit akarsz? – kérdezte Adrian.

– Vigyétek ki a gyerekeket abból a házból. És ne tartsátok be a kiürítési protokollt.

-Mert?

– Mert nem te tervezted.

A hívás megszakadt.

Szinte egyszerre kezdett mozogni a több mint 30 óra. Némelyik előre, mások hátra fordultak. Aztán pontosan ugyanabban az időben álltak meg: 23:17-kor.

Adrian felismerte őt.

Ez volt az az időpont, amely a kantábriai baleseti jelentésben szerepelt.

Az egyik számítógép magától bekapcsolt.

Isabel felvétele jelent meg a képernyőn.

Elmagyarázta, hogy az 1912-ben épült birtok évtizedekig átjárók és archívumok hálózatát rejtette. A polgárháború alatt és az azt követő években különböző tulajdonosok használták azt tanúk, informátorok és üldözött családok diszkrét mozgatására. Idővel az alagutak megszűntek embereket szállítani, és információkat kezdtek tárolni: megállapodásokat, személyazonosságokat, adósságokat, korrupciós bizonyítékokat és vagyonokat romba dönteni képes titkokat.

Négy családot bíztak meg az archívum őrzésével.

Valcárcel. Navarro. Mercer. Völgy.

Adrian nagyapja örökölte egy részét. Az apja egy másik részét megvédte. De valaki évek óta próbálta újra egyesíteni az egészet.

„A hajóbaleset nem a kezdet volt” – mondta Isabel a felvételen. „Ez annak a következménye volt, hogy Lucas és én felfedeztük, hogy egy közeli hozzád tartozó személy keresi a dossziét.”

Lucas később egy másik videóban is megjelent.

Azt mondta, hogy nyomkövetőt észleltek a hajón. Megértették, hogy ha azonnal visszatérnek, nyomás alá helyezik a hármas ikreket. Ezért egyeztek bele, hogy eltűnjenek, amíg ők kívülről követik a nyomokat.

Adrian ököllel az asztalra csapott.

– Tizenegy hónap – mormolta. – Tizenegy hónapig hagytak itt, azt hitték, elvesztettem őket.

Elena ránézett.

– Azért tették, hogy a gyerekek életben maradjanak.

– És elpusztítottak, hogy elérjék ezt.

– Mindkét dolog igaz lehet.

Marcos átnézte a mappákat.

Talált olyan fotókat, amelyeken a hármas ikrek születésük előtti fényképei voltak. Voltak köztük képek Sofiáról is kétéves korában, amint Elena kezét fogva belép a birtokra, a kertben játszik, és babakocsiban alszik.

Elena elsápadt.

– Valaki figyelte a lányomat.

A fotók alatt egy azonosító állt: S-4.

A hármasikreket V-1, V-2 és V-3 jelöléssel látták el.

Adrian tovább lapozgatott, mígnem meglátott egy fényképet fiatal apjáról egy nővel, akit néhány másodperc múlva felismert.

Az anyja.

Azt mondták neki, hogy a nő 14 éves korában meghalt.

A képen, mögöttük, egy szimbólum jelent meg: egy 4 részre osztott kör.

Sofia megérintette a papírt.

– Az a rajz a vidéki házban van.

Mindenki ránézett.

– Melyik ház? – kérdezte Elena.

– Az, amelyikben a csinos hölggyel van.

Adrian hideg futott át rajta.

Isabelnek egy kis családi farmja volt Rascafría közelében, Madrid hegyeiben. Mindig is volt hajlandó eladni. A férfi sosem értette, miért.

Marcos átkutatta a rendszert.

– Van itt egy régi térkép – mondta. – A birtok egy Vale családé volt.

RENDBEN.

A 4. sor gyámok.

Aztán minden kezdett a helyére kerülni egy sokkal nyugtalanítóbb módon.

Elena azért tudta kinyitni az első ajtót, mert Samuel Navarro leszármazottja volt.

Adrián a Valcárcel családhoz tartozott.

Isabel birtoka a Vale családhoz kapcsolódott.

Az továbbra is megmagyarázhatatlan volt, miért szerepelt Szófia az összes dokumentum középpontjában.

A válasz egy másik videófájlban érkezett.

Izabella egyedül jelent meg.

– Elena, hallanod kell ezt, mielőtt Adrián rossz következtetésekre jut. Sofía nem a lányom.

Elena lehunyta a szemét, mintha visszatartotta volna a lélegzetét.

Adrian összevonta a szemöldökét.

– Miért gondolnám ezt?

A felvétel folytatódott.

—Szófia Gabriel Valcárcel lánya.

A csend teljes volt.

Gábriel.

Adrian apja.

Sofia Elenára nézett.

– Ki az a Gábriel?

Elena térdelt előtte.

– Egyelőre csak egy név, drágám.

Izabella folytatta a magyarázatot.

Gabrielnek négy évvel korábban született egy lánya Clara Vale-tól, Tomás Vale közvetlen leszármazottjától. Clara felfedezte az archívum egy részét, és felismerve, hogy lánya osztozik a Valcárcel és a Vale vérvonalban, tudta, hogy a lány aktiválhatja a régi rendszer generációkon át védett végső hozzáférését.

Röviddel a születése után Clara eltűnt.

Gabriel egy manipulált, privát örökbefogadás révén rejtette el a babát. Elenának adta anélkül, hogy felfedte volna az igazságot, mert tudta, hogy egy Navarro leszármazott – tudtán kívül – egyike lesz azon kevés embernek, akik képesek megvédeni és gyanút kelteni a birtok közelében.

Elena sírni kezdett.

– Én választottam őt – suttogta. – Azt hittem, őt választottam.

Adrian leguggolt mellé.

– Te választottad őt.

Elena ránézett.

– Mindezek után, meg tudnád ezt mondani?

– Lehet, hogy a dokumentumok hamisak voltak. A te döntésed nem volt az.

Sofia odalépett Elenához, és az ingujjával letörölte az egyik könnycseppet.

– Anya, ne sírj!

Senki sem javította ki ezt a szót.

Adrian ekkor megértett valamit, amit évekkel korábban soha nem fogadott volna el: a vér megmagyarázza az ajtó létezését, de nem magyarázza meg a család létezését.

Elrendelte az indulásra való előkészületek megtételét.

Nem használták a hivatalos járműveket, a szokásos útvonalaikat, és semmilyen, a szervezetükhöz kapcsolódó vagyontárgyat sem. A hármas ikrek téli pizsamát viseltek. Elena meleg ruhára cserélte Sofía kék ruháját. Marcos két átlagos autót készített elő.

Mielőtt elhagyta volna a kastélyt, Adrian bement a hálószobájába.