De neked sem kell cserébe adnod nekem semmit.

Inés lehajtotta a fejét.

Az éjszakát azzal töltötte, hogy módot keresett a kártérítésre, hogy ne érezze magát adósnak.

Még tanultam.

– Később felhívhatom?

Martin megadta neki a számát.

-Igen.

És ha azért nem válaszolok, mert dolgozom, az nem jelenti azt, hogy nem akarok hallani felőled.

Óvatosan eltette a papírt.

A következő hetekben Inés megtartotta a megbeszéléseit, társaságot fogadott, és független ügyvédet fogadott.

Nem tért vissza abba a lakásba, amelyet Rodrigóval osztott meg.

Teresa segített neki visszaszerezni a személyes iratait, miközben az ügyvéd megvizsgálta a cég megállapodásait.

Olyan kommunikációs anyagokat találtak, amelyek bizonyították, hogy Mauricio és Rodrigo a többi részvényes tájékoztatása nélkül alkudtak ki maguknak előnyöket.

A folyamat nem volt gyors.

Voltak követelések, felfüggesztett megbeszélések és éjszakák, amikor Inés el akart menni.

Az anyja még azt is szemrehányással illette, hogy tönkretette a testvérét.

Inés ezúttal nem próbálta meggyőzni.

– Nem fogom továbbra is a saját káromra védeni.

Letette a hívást, és Teresát kereste, mielőtt belekeveredett volna a beszélgetésbe.

Hónapokkal később egy felügyelt tárgyalás lehetővé tette számukra, hogy tisztességes feltételek mellett eladják részesedésüket, és felülvizsgálatot indítsanak a vitatott döntések ügyében.

Inés elhagyta a céget.

Nem hagyta ott az ünneplést.

Egy dobozban az első teherautó fényképét és egy bögrét tartott, amit akkor vett, amikor még személyesen teljesített rendeléseket.

Sírt az elveszett állása miatt.

Ő is megkönnyebbülést érzett.

Mondanék Martínnak pár dolgot telefonon.

Javításokról, iskoláról és egy ügyfélről beszélt, aki mindig megígérte, hogy pénteken fizet.

Néha 20 percig is beszélgettek.

Mások csak üzeneteket váltottak.

Inés a mentés napján kívül kezdett ismerkedni vele.

Rájött, hogy türelmetlenné válik, ha éhes, hogy rosszul énekel vezetés közben, és hogy időre van szüksége, mielőtt Marieláról beszélne.

Rájött, hogy a nő viccelődik, amikor ideges, és hogy minden nehézséget túl gyorsan akar megoldani.

Nem mindig értettek egyet.

Ez is önbizalmat adott nekik.

Egy márciusi délután Inés egy doboz rizzsel és egy kérdéssel hajtott a házhoz, amit egész úton gyakorolt.

Martin egy szétszerelt teherautó mellett állt.

„Még egy vízpumpa?” – kérdezte.

Mosolygott, amikor meglátta.

-Remélhetőleg.

Emiatt már 2 napja rosszul nézek ki.

Inés árnyékban hagyta az ételt.

– Maradhatok vacsorára?

Martin megtörölte a kezét.

– Maradni akarsz, mert ma rosszul érzed magad?

Hálás volt, hogy félelem nélkül kérdezhette tőle.

– Ma jól vagyok.

Látni akartalak.

Bólintott, és átnyújtott neki egy tiszta rongyot.

– Akkor add ide a kulcsot, ami a sárvédőn van.

Inés rossz eszközt választott.

Márton nevetett.

Ő is.

Lucía kinyitott jegyzetfüzettel távozott.

– Apa, ezt nem értem.

Inés Martínra nézett, mielőtt felajánlotta volna magát.

Helyet csinált neki a teraszasztal mellett.

Míg a rizs hűlt, tanulták a házi feladatot.

Utána vacsoráztak, és Martín félretett egy adagot Doña Elvirának.

Amikor elbúcsúztak, Inés megfogta a kezét.

– Szeretnék szombaton visszamenni.

– Szeretném, ha visszajönnél.

Nem voltak elhamarkodott ígéretek.

Idővel jöttek újabb vacsorák, kisebb nézeteltérések, séták, és egy első fénykép, ahol úgy tűnt, egyikük sem tudja, hogyan pozicionálja magát.

Inés folytatta a kezelést.

Martín tovább beszélgetett Marieláról a lányával.

Senkinek sem kellett eltűnnie ahhoz, hogy helyet találjon magának.

Egyik éjjel, majdnem egy évvel a folyó menti incidens után, Lucia elaludt a jegyzetfüzete tetején.

Martín bevitte a szobájába, míg Inés összeszedte a csészéket.

Amikor visszatért, az ajtóban találta, a frissen mosott piros inggel a kezében.

– Azt hiszem, most vissza kellene adnom neked.

Megérintette az anyagot.

– Itt tárolhatjuk.

Inés bólintott.

Betette a szekrénybe, és visszament a konyhába.

Martin otthagyott egy széket a sajátja mellett.