– Veled megy, nagymama. De te menj először.
Délután vacsorát szerveztek az udvaron. Rodrigo hozta a székeket; Esteban Mercedesszel főzött; Julián megjavította az évek óta húzódó ajtót. Senki sem kérte meg Guadalupé-t, hogy szolgáljon fel. Camila leültette a citromfa alá, és egy dobozt tett az ölébe.
Volt benne egy kék ruha.
Guadalupe felismerte a kis rajzot, amit Esteban a jegyzetfüzet sarkából másolt ki. Az arcához emelte a rongyot.
– Nem kellnek kellett megtennie.
– Szerettük volna – felelte Rodrigo. – És ezúttal a te méretedre kértünk.
Ella sokat szenved.
Később kijött a ruhában. Unokái tapsoltak. Guadalupe, megszokásból, Rafael arcát kereste a székek között, és érezte a hiányát, de azért képes volt mosolyogni.
Másnap betöltötte a hatvannégyet. Reggeli előtt új lapot nyitott a jegyzetfüzetében. Leírt két szerszámot, egy közelgő látogatást a kenyérpirítónál, és egy időpontot, amikor Mercedesszel elmentek megnézni a tengert.
A konyhában a gyerekek azon veszekedtek, hogy ki főzze a kávét.
– Kérdezd meg anyádat – mondta Camila. – Ő tudja.
Guadalupe a kilátást előzi meg.
A három létrehozott sisak.
