Az antik ruhadarabok egy vitrinben, a napfénytől védve maradtak. Mellette a levélben az állt, hogy a kereskedő attól is félt, hogy mindent elveszít.
Aurelio megérkezett, sapkájával a kezében. Berenice éppen csészéket rendezgetett. Az első diákok a gépeknél várakoztak.
Köztük volt Tania is. Leónból érkezett, miután kézzel írott meghívást kapott. Mariela felajánlotta neki a kurzuskoordinátori állást, fizetéssel és szerződéssel, amit a fiatal nő a helyszín megtekintése után elfogadott.
– Mondtam neki, hogy újrakezdem.
Mariela kinyitott egy fiókot, és kivette belőle a kis gombzacskót. Tania azonnal felismerte.
Megölelték egymást az asztalok között, miközben egy hölgy megkérdezte, hogy regisztrálhat-e még, annak ellenére, hogy 64 éves és még soha nem használt gépet.
– Persze, hogy tudsz – felelte Mariela. – Lassan kezdünk.
A nő egy ablak melletti széket választott. Senki sem kérdezte meg tőle, miért nem tanulta meg hamarabb.
Mariela kinyitotta az ajtókat, és látta, hogy a fogadós férfiak sorban állnak, hogy kávét vegyenek.
Egyikük lesütötte a tekintetét.
– Tévedtünk veled kapcsolatban.
Mosolygott.
– Még mindig van elég kenyerük.
Zárórakor eltette a napi keresetét, és talált közöttük egy 5 pesós érmét. Az anyja fényképe mellé tette.
Fent egy ágyas szoba várta, függönyökkel és egy térre néző ablakkal. Lent munka, ismerős hangok és a következő hétre vonatkozó parancsok várták.
Mielőtt lekapcsolta volna, megsimogatta a pultot, ahol érkezéskor sírt.
Már nem kellett bizonyítania, hogy képes egyedül is mindent megoldani.
Berenice kiáltott neki az ajtóból. Aurelio várta őket, hogy vacsorázzon velük.
Mariela lekapcsolta a villanyt és kiment. Ezúttal valaki foglalt neki egy helyet az asztalnál.
