Miután kirúgtak, összefutottam a főnökömmel a recepción; jelnyelven próbált kommunikálni egy…

—10 perced van, hogy összeszedd a holmidat. Ezután a biztonságiak kikísérnek a kijárathoz.

Ximena Ríos a papírlapra pillantott, amit Mauricio hagyott az asztalon. Épp most töltötte be az ötödik évét a monterreyi Logistica del Norte-nál. Sürgős szállítmányokat szervezett, költségvetéseket korrigált, és megtudta az operátorok nevét, akikre a vezetőségben senki sem emlékezett.

Most a főnöke fel sem nézett a telefonjából.

„A rossz fájlt küldtük az utasításait követve” – mondta. „A keddi e-mailben elmagyaráztam.”

Mauricio gyanakvóan hallgatott.

–Mindig van magyarázatod. Olyan emberekre van szükségünk, akik megoldják a problémákat, nem olyanokra, akik vitatkoznak.

Ximena arca elpirult. Az előző héten 240 000 pesós hibát fedezett fel a költségvetésben, amit Mauricio jóváhagyott. Amikor megkérte, hogy javítsa ki, mielőtt elküldi az ügyfélnek, Mauricio hűtlennek nevezte.

Azon a pénteken a HR-osztály jelentést kapott állítólagos gyenge teljesítményről.

„Megbeszélésem van” – tette hozzá. „Ne csinálj ebből látványosságot.”

Bepakolta a jegyzetfüzeteit, egy kis növényt és a fényképét, amelyen ő anyjával és öccsével, Damiannal látható. A kartondoboz sarka letört. Alulról kellett tartania, nehogy kiessen belőle minden.

Kollégái csendben figyelték. Iker, a gyakornok, alig állt fel, de Mauricio egy pillantással visszacsábította a helyére.

Don Hilario, az őr, a liftnél várta.

– Majd én segítek ebben, kisasszony.

—Gracias. Meg lehet tölteni

Nem voltam biztos benne, hogy bírom tovább.

A következő héten esedékes lakbérre és anyja hűtőszekrényének javítására gondolt. Damian éppen akkor fejezte be a formatervezési tanulmányait, és még mindig munkát keresett. Nem akarta, hogy a férfi a kirúgását egy újabb okként értelmezze arra, hogy tehernek érezze magát.

Amikor megérkezett a recepcióra, meglátta Mauriciót az üvegajtónál. Lejött egy lépcsőn, és most egy szürke öltönyös látogató előtt hadonászott.

Karina, a recepciós, próbált felhívni valakit.

– Várnia kell! – mondta Mauricio felemelt hangon. – Jön az igazgató!

A látogató a telefonját tartotta a kezében, amire egy mondat volt írva. Mauricio alig pillantott rá, mielőtt a liftre mutatott.

Ximenának sikerült kimondania: „Ne állják el a kijáratomat. Meg kell bizonyosodnom a tolmács jelenlétéről.”

Ezután a férfi mexikói jelnyelven kezdett kommunikálni.

Ximena tudomásul vette a kérdést, majd elhallgatott.

Ezt a nyelvet a siket Damiannal együtt tanulta meg. Először esetlen táblák voltak a konyhaasztalon; aztán jöttek az órák, a barátságok és az évekig tartó beszélgetések, ahol a kezeik viccelhettek, vitatkozhattak és vigasztalhattak.

Mauricio megcsinálta a gritar-t.

—¡Vamos a firmar un contrato! ¡Sok étterem!

A látogató arca megkeményedett, és eltette a telefonját.

Ximena a kijárati ajtóra nézett. Elmehetne. A főnöke épp most rúgta ki; nem tartozott neki megoldással.

De az előtte álló férfi nem volt hibás.

Letette a dobozt a pult mellé, és a férfi látóterébe került. Felemelte a kezét, hogy felhívja magára a figyelmét, és jelnyelven megkérdezte, szüksége van-e segítségre a kommunikációban.

A látogató megkönnyebbülten nézett rá.

– Octavio Serrano vagyok – felelte. – Megbeszélésem volt, és tolmácsot kértem. Ez a személy már percek óta nem enged elmenni.

Ximena megszólalt, miközben Mauricióra nézett.

– Azt kéri, hogy menjek el az ajtótól.

Zavartan hátralépett.

– Tudod, hogyan kell ezt csinálni?

– Tudok mexikói jelnyelvet.

Octavio megkérdezte, hogy ő-e a felbérelt tolmács.

Ximena tagadta.

– Itt dolgoztam egészen ma reggelig. Segíthetek ebben a beszélgetésben, ha szeretné. A szerződés áttekintéséhez szüksége lesz a kért szakemberre.

A férfi a dobozra nézett.

– Kirúgták?

– Néhány perccel ezelőtt.

Octavio Mauricióra nézett, majd visszafordult hozzá.

– És úgy döntött, hogy abbahagyja?

– Feltettél egy kérdést. Valakinek hallania kellett.

Karina abbahagyta a tárcsázást, és a számítógépével közeledett. Megtalálta az ügynökség visszaigazolását.

„A tolmács engedélyt kért a videohíváson keresztüli kapcsolatfelvételre, amíg érkeztem” – magyarázta. „Beállíthatok egy képernyőt a nappaliban.”

Ximena anélkül adta át a javaslatot, hogy bármit is hozzátett volna. Octavio beleegyezett, hogy vár néhány percet, de előtte megerősítést kért, hogy a találkozó még mindig tervben van-e.

Mauricio gyorsan elmosolyodott.

– Természetesen. Ximena, mondd meg neki, hogy minden készen áll. A mi csapatunk mindig válaszol.

Pontosan lefordította a szavait. Később magától tisztázta, hogy nem tudott a találkozó előkészületeiről.

Nem akartam újra eltussolni egy hazugságot.

Octavio írt egy üzenetet, és megmutatta neki: azt a csoportot képviselte, amely egy 30 millió peso értékű befektetést értékelt a működés bővítése érdekében.

Mauricio hónapok óta emlegette ezt a szerződést. A cégnek meg kellett újítania a flottáját és korszerűsítenie a rendszereit. E számok mögött olyan emberek munkája állt, akiket Ximena jól ismert.

Octavio megkérdezte, mi volt a pozíciója.

—A műveletek adminisztratív koordinátora.

– Akkor talán tisztázhatna nekem valamit. A javaslat tartalmaz egy projektet az üresjáratok csökkentésére. Ismeri ezt?

Ximena görcsöt érzett a gyomrában.

Az övé volt.

Hetek óta dolgozott az útvonalfelügyelőkkel, összevetették a menetrendeket és a rakományokat. Mauricio a nevét nem említve mutatta be a vezetőségnek.

– Részt vettem az elkészítésében – válaszolta. – A teljes számítások megtalálhatók a cég aktáiban.

Octavio letette a telefont.

– Szívesen beszélnék azokkal, akik ezt a munkát végezték.

Abban a pillanatban megérkezett Alonso Treviño, a cég alapítója. Bocsánatot kért Octaviótól, és figyelmesen elolvasta, amit az írt. Majd megkérte Karinát, hogy erősítse meg a videohívást.