Mauricio azonnal a lifthez akarta vezetni őket.

—Ximena már segített nekünk. Továbbléphetünk, és ma aláírhatjuk a szerződést.

Alonso a fiatal nőre nézett.

– Tagja vagy az operatív csapatnak?

Mély lélegzetet vett.

– Ma reggel 9-ig. Most rúgtak ki.

Az alapító mosolya eltűnt.

Mauricio közbelépett, mielőtt a nő kérdezhetett volna.

– Belső ügy. Később megoldhatjuk.

Octavio figyelmüket kérte, és az órájára mutatott. Ximena elmagyarázta, hogy tudnia kell, mennyi időbe telik, mire garantálják a megbeszélt kapcsolatot. Nem akar a recepción várakozni.

Alonso felajánlott egy jó közlekedési kapcsolattal rendelkező szobát, és megkérdezte Ximenát, hogy beleegyezne-e, hogy elkísérje őket, amíg felveszik a kapcsolatot.

– Csak akkor, ha egyértelmű, hogy nem én képviselem a céget, és semmire sem adhatok felhatalmazást – válaszolta.

– Ez világos.

Don Hilario óvatosan felemelte a dobozt.

– Itt fogom tartani neked.

Ximena végre elengedte a kartondobozt. Fájt a keze.

A tolmács, Lucero, néhány perccel később megjelent a képernyőn. Közvetlenül üdvözölte Octaviót, megbizonyosodott róla, hogy jól látja, és elrendezte a beszélgetés menetét.

Ximena egy oldalsó széken ült. Azon a reggelen először tudott anélkül figyelni, hogy mindent magától ki kellett volna találnia.

Octavio elmesélte, mi történt a recepción. Írásos üzeneteket mutatott, és többször is kérte, hogy ne blokkolják.

„Írásban is tudok tárgyalni” – magyarázta Lucero közvetítésével. „De megállapodtunk egy kényelmes találkozóban. Ha egy ilyen egyszerű ígéretet figyelmen kívül hagynak, akkor meg kell vizsgálnom, hogy mások hogyan teljesítik a kötelezettségeiket.”

Alonso tudomásul vette.

Karina halkan kopogott az ajtón. Megkapta az ügynökség válaszát: a személyes foglalást Mauricio irodája előző délután lemondta. A vészhívás fogadása után Lucero beleegyezett, hogy a rendelkezésre álló időpontban felhívja.

Mauricio megigazította a nyakkendőjét.

– Azt hittem, egy alkalmazással megoldhatjuk. Költségeket kellett csökkentenünk.

Alonso válasz nélkül elolvasta az üzenetet. A lemondás ugyanakkor érkezett, amikor Mauricio egy e-mailt küldött, amelyben dicsekedett, hogy az előkészületek befejeződtek.

Ximena felismerte ezt a munkamódszert: először ígéreteket teszel, aztán másokat kényszerítesz a következmények viselésére. Ezúttal a probléma nyíltan, mindenki előtt leírva állt. Nem kellett éjfélig maradnia, hogy elrejtse.

Mauricio megpróbált nevetni.

„Félreértés volt. Idegesek voltunk, hogy egy hozzá hasonló fontos személyt fogadunk majd.”

Octavio rámeredt.

– A recepciós ugyanolyan tiszteletet érdemel, mint én.

Ximena a kezére szegezte a tekintetét. A Damiánnal folytatott interjúkra gondolt, miközben úgy néztek rá, mintha a bátyja ott sem lenne.

A megbeszélés a költségekkel, a kapacitással és a határidőkkel kapcsolatos kérdésekkel folytatódott. Mauricio általános válaszokkal válaszolt. Amikor Octavio magyarázatot kért arról, hogyan számították ki az üres útvonalakat, megnyitott egy prezentációt, és egy grafikonra mutatott.

– Ez azonnali, 40 százalékos javulás.

Ximena felemelte a fejét.

A számot kiragadták a szövegkörnyezetből.

Octavio kérte, hogy lássa a számítást. Mauricio továbblépett egy másik diára.

– Ez nagyon technikai információ. Később elküldhetjük.

Alonso Ximena felé fordult.

– Tudatában van ennek a ténynek?

Megvárta, amíg Lucero befejezi az előadást.

– Igen. De a pontos válaszhoz át kell néznem az eredeti dokumentumot.

Mauricio a tenyerével az asztalra csapott.

—Már nincs hozzáférése a fájlokhoz.

A zaj mindenkit lebénított.

Ximena érezte, hogy visszatér a félelem, az a szokása, hogy bocsánatot kér, ha tud valamit, ami kellemetlenül érinti a főnökét.

Alonso felhívta a területért felelős személyt, és megkérte, hogy nyissa meg a jelentést a képernyőn. A fájl megjelent a verzióelőzményeivel.

Ximena neve szerepelt az előkészületekben, két felügyelőével együtt.

Elmagyarázta, hogy a százalékos arány egy próba bizonyos útvonalainak felel meg. A teljes vállalatra való alkalmazása beruházást, ellenőrzést és időt igényel. Azonnali megtakarításként bemutatni helytelen volt.

Octavio feltett néhány kérdést. Ximena válaszolt arra, amit tudott, és rámutatott arra, amit más részlegekkel kell egyeztetni.

Amikor befejezte, bólintott.

– Erre volt szükségem: mi működik, és mit kell még tesztelni.

Mauricio becsukta a számítógépét.

– Üzleti megbeszélést személyzeti megbeszéléssé alakítunk.

Alonso nem vette le a szemét a jelentésről.

– Bemutattad ezeket az eredményeket. Meg kell értenem, miért nem tudod megmagyarázni őket.

Ximena telefonja rezegni kezdett. Iker üzenete érkezett: „Nem a te hibád volt. Ki fogom mondani.”

Felnézett az ajtóra. A gyakornok kint várakozott egy HR-es képviselővel.

Iker bejött, amikor hívták. Vizes volt a keze, és túl gyorsan beszélt.

– Mauricio megkért, hogy küldjem el az előző fájlt. Ximena már javította a költségvetést, de azt mondta, hogy küldjük el a másikat is, hogy ne késleltessük a jóváhagyást.

A főnöke csatlakozott hozzá.

— Te nem tudod, miről beszélsz.

A fiú összeszorította a száját, és folytatta.

– Azt mondta, ha megkérdezik, azt kell mondanom, hogy Ximena rossz verziót adott meg. Megvan az instrukció a munkahelyi e-mailemben.

Ximena legszívesebben sírt volna. Nem azért, mert esetleg visszakapja az állását. Napok óta kételkedett a saját emlékezetében, azt mondogatta magának, hogy talán rosszul magyarázta el a dolgokat.

Alonso kérte a beszélgetés leállítását. Azt kérte, hogy őrizzék meg a jegyzőkönyvet, és vizsgálják felül mind a költségvetést, mind az elbocsátást. Mauriciót eltávolították a megbeszélésről, amíg tisztázták a tényeket.

Taps vagy ünneplés nem volt. Az ajtó becsukódott, kínos csendet hagyva maga után.

Octavio szünetet kért.

Ximena kiment a folyosóra és videóhívást kezdeményezett Damiant illetően. Amikor megjelent az arca, Ximena már nem tudta visszafojtani a mosolyát.