A saját esküvőjéről menekült el, és egy idegen furgonjában bújt el: egy férfié, aki véletlenül annak a cégnek a tulajdonosa volt, ahol a vőlegénye dolgozott.
Abril Montaño két órával az esküvője előtt fedezte fel, hogy leendő férje már 14 hónapja udvarol egy ingatlannak.
Nincs füstölő.
Hallotta, hogy ezt mondja a Sierra de Chihuahua-ban található Bosque Alto szálloda ruhatárának ajtaja mögött.
– A nagyapád karácsony után neked adja a földet – magyarázta Rodrigo Sanromán.
Majd akkor fogok belemerülni a szentírásokba, amikor összeházasodunk.
Aztán jóváhagytuk a projektet, és mindenki nyert.
A tanúja hangosan felnevetett.
– És április?
– Majd megszokod
Beleszerettem.
Az egyik kezét a keretre támasztva állt.
Elment megkeresni a nagymamája hímzett zsebkendőjét, amit a kabátjában felejtett.
Végtelen gombsorral díszített szaténruhát viselt, és mezítláb volt, hogy a cipői is pihenhessenek.
Addig a pillanatig boldog voltam.
Rodrigo tovább beszélt a kapott bónuszról és a jövőbeni szerepvállalásáról a turisztikai cégnél, ahol új projekteket vezetett.
–Iván évek óta vágyik arra a dombra.
Fogalma sincs, hogy én fogom őt a házasságon keresztül segíteni.
Áprilisban felnyílt a kapu.
Arra gondolt, ahogy a nagyapja minden vasárnap kávét szolgál fel annak az embernek.
A fákkal, a határokkal és a tavaszi ösvénnyel kapcsolatos kérdésekben.
Összekeverte a föld iránti érdeklődését a családja iránti érdeklődésével.
Felhúzta a szoknyáját, és lement a szolgálati lépcsőn.
Az erőszak elkerülhetetlen.
Az éjszakára előrejelzett vihar korán megérkezett.
April kabát, telefon és kulcsok nélkül kelt át a parkolón.
A teherautója a nagyapja farmjánál volt, mert Rodrigo ragaszkodott hozzá, hogy ő intézze az összes szállítását.
Egy zöld kisteherautót talált a beszállító bejárata mellett haladni.
Kinyitotta a hátsó ajtót, és bebújt egy takaró alá.
Csak abba akartam hagyni a remegést, mielőtt eldöntöttem, mit tegyek.
A vezető egy öreg kutya kíséretében tért vissza.
Felment az emeletre, becsukta az ajtót, és elhajtott anélkül, hogy észrevette volna a lányt a fehér szövet és a sötét takaró között.
Ábrilnek néhány percbe telt, mire visszanyerte a hangját.
—Kérjük, pihenjen
A férfi megállt az út kiszélesedésekor, és felkapcsolta a belső lámpát.
Egy pillanatig a széken kuporgó menyasszonyt nézte.
—Ez a hely?
Tagadta a Kabbalát.
– Követi őt valaki?
– Nem úgy, ahogy elképzeled.
Átadott neki egy vastag kabátot, és megvárta, míg felveszi.
A kutya az orrát a térdére hajtotta.
– Lásd Bruno
—Kérdezd?
—Iván Barragán
April olyan hideget érzett, aminek semmi köze nem volt a hóhoz.
– A Bosque Alto tulajdonosa?
Bólintott
Aztán felismerte a ruhát, a dátumot és annak a nőnek az arcát, akinek a fényképe a meghívókon szerepelt.
– Te vagy Április
– És te vagy Rodrigo főnöke.
Vigyél el a nagyapám tanyájára.
Iván keresni kezdte, hová forduljon.
Mielőtt a manőver befejeződött volna, egy recsegő hang hasított át a vihart.
Egy fenyőfa kidőlt az ösvényre, amelyen az előbb felkapaszkodtak.
Mindketten mozdulatlanul álltak, hallgatták, ahogy a ágak végre eltörnek.
Az utat lezárták.
Iván megpróbált kommunikálni.
Sikerült jelentenie a fát, de figyelmeztették, hogy nem küldenek gépeket, amíg a körülmények nem javulnak.
A kabinja a közelben volt.
Fafűtéssel, ellátmánnyal és vészhelyzeti rádióval rendelkezett.
April a hó által elmosott erdőre nézett.
– Tudtad, mit tervez Rodrigo?
A tükörbe szegezte a tekintetét.
–Tudtam, hogy alkudozni akar a dombért.
Nem tudtam, hogy az esküvőt szándékozik felhasználni.
– Nem hiszek neki.
Iván lassan bólintott.
-Értem.
Egy faépülethez érkeztek, amiben egy tűzifával teli fészer volt.
Bruno a szőnyegéhez rohant, miközben Iván begyújtotta a kályhát.
Abrilnek sikerült felhívnia a ranchot, mielőtt a térerő eltűnt volna.
Don Eusebio azonnal válaszolt.
– Biztonságban vagyok, nagypapa.
Nem fogok férjhez menni.
Ne írj alá semmit, és ne hagyd, hogy Rodrigo bármiről is meggyőzzön.
Az öreg meg akarta kérdezni, hol van.
Megadta neki az Iván nevet és a faház helyét.
Nem terveztem, hogy még egy titkot hozzáfűzzek ahhoz a naphoz.
Aztán röviden beszélt az anyjával, és megismételte, hogy jól van.
A hívás megszakadt, mielőtt tovább magyarázkodhatott volna.
Csak akkor kezdett el sírni.
Ivan egy forró bögrét hagyott az asztalon, és száraz ruhát keresett.
Abril úgy tartotta a nadrágot és a pulóvert, mintha nem tudná, mire valók.
– Segítségre van szükségem a gombokkal.
Megvárta, míg a nő megfordul, és rámutat, melyeket nem érhet el.
Amikor végzett, kiment a fészerbe, hogy egy kis magánéletet biztosítson a lánynak.
Abril átöltözött, felakasztotta a ruháját, és leült Bruno mellé.
34 éves volt.
Állatorvos volt, egész éjszakákat dolgozott elszigetelt tanyákon, és tudta, hogyan maradjon nyugodt, amikor mások elvesztették a türelmüket.
Nem értette, hogy egy ajtó mögötti beszélgetés hogyan okozhatja ennek az elveszettnek az érzést.
Iván leült egy székre a szoba másik oldalán.
– Eredményeket követeltem azért a földért.
Sosem kérdeztem, hogyan tervezi megszerezni őket.
Ez az én felelősségem.
April felnézett.
Üzleti magyarázatokra számítottam, nem arra a beismerésre.
– Miért szereti annyira?
– A komplexumot meg kell változtatni.
A költségek emelkedtek, és túlságosan függünk a rövid szezonoktól.
Egy új nézőpont és tevékenységek lehetővé tennék számunkra, hogy több hónapon át dolgozzunk.
—Úttal az erdőnkön keresztül.
Iván nem válaszolt azonnal.
-Igen.
Betekerte magát a takaróba.
