– Mielőtt megbíznál benne, nézd meg, ki adta az utasítást.

Mutatott egy e-mailt Ivántól: „bármi áron” biztosítania kell a dombra vonatkozó tárgyalásokat tavasz előtt.

April elolvasta a mondatot, majd elfordult.

Iván az ajtóban állt.

– Én írtam – ismerte el –.

Nem kellett volna megtennem.

Rodrigo egy halvány mosollyal tette el a telefont.

—Most pedig induljunk.

Majd higgadtan megbeszéljük.

– Nem megyek veled.

-Április…

– 14 hónapig hazudtál nekem.

Attól, amit Iván tett, még nem lesz szerelem, amit érzel.

Odament a gépkezelőhöz, egy szomszédhoz, aki gyerekkora óta ismerte, és megkérte, hogy vigye el a tanyára, miután végzett a bekötőút ellenőrzésével.

Aztán a ruhát egy táskába tette, és összehajtogatta a kölcsönvett ruhákat.

Iván nem próbálta megállítani.

„Megtarthatom a kabátomat, amíg odaérünk?” – kérdezte.

– Annyi idő, amennyire szükséged van.

Mielőtt elment, Abril megsimogatta Brunót.

– Ne felejtsd el elvinni a klinikára.

— Nem fogom elfelejteni.

Don Eusebio a tanya folyosóján várta.

84 éves volt és egy botra támaszkodott, de mielőtt a nő kiszállt a járműből, széttárta a karját.

April az ingének döfve sírt.

Aztán beszélgettek a konyhában.

Mindent hallott: a ruhásszekrényt, a faházat, a születést és a postát.

Amikor befejezte, a kezét az övére tette.

– A föld nem ér többet nálad.

Ha el kellene veszítenünk őt ahhoz, hogy jól legyél, akkor elveszítenénk.

April újra sírt, ezúttal valami másért.

Patricia aznap délután megérkezett.

Először a vendégekről, a pénzről beszélt, és arról, hogy mennyi időbe telik majd elmagyarázni a történteket.

A lánya felkelt az asztaltól.

– Először is meg kell kérdezned, hogy vagyok.

Patrícia hallgatott.

Aztán otthagyta a kulcsokat az asztalterítőn, és újra leült.

-Hogy vagy?

April nem tudta azonnal, mit válaszoljon.

Szégyellte, hogy még mindig hiányoznak azok a részek az életéből, amelyeket Rodrigoval képzelt el.

A szép emlékek fájtak neki, pedig most már nem bízott bennük.

Patricia elkezdte mondogatni, hogy hamarosan talál majd valaki jobbat.

Megállt, amikor meglátta a lánya arcát.

-Bocsánat.

Nem kell ezt most megoldanod.

April ismét leült.

Addig beszélgettek, amíg kihűlt a kávé.

Az anyja nem kapott semmilyen magyarázatot, ami enyhíthette volna a helyzetet, de aznap este ott maradt és hallgatta, anélkül, hogy újra szóba hozta volna a vendégeket.

A következő hetekben felmondták az esküvői szerződéseket, és átnézték a dokumentumokat, amelyeket Rodrigo hozott Don Eusebiónak.

Semmi sem volt aláírva.

Ivan felfüggesztette a dombprojektet és belső felülvizsgálatot rendelt el.

Rodrigo elvesztette a felelősségét és elhagyta a céget, miután kiderült az általa eltitkolt cselekedet.

Ivan tájékoztatta csapatát a gyakorolt ​​nyomásról és az utasításai által okozott károkról.

Nem árult el részleteket Abril magánéletéről.

Elkezdték alternatívákat tanulmányozni a már meglévő földterületeken, ahol a tevékenységek kevésbé függtek a nagymértékű terjeszkedéstől.

Nem azért hívott fel, hogy ezt elmondja neki.

Abril a város munkásaitól tudta meg.

Tanácsot kért nagyapjától a megőrzéssel, a tulajdonlással és az örökléssel kapcsolatban.

Meg akarta védeni az erdőt anélkül, hogy az életét a potenciális vásárlók elleni végtelen virrasztássá változtatná.

Patrícia ellenállt.

– És mi van, ha egyszer el kell adnod?

– Akkor információk alapján akarok döntést hozni.

Ne úgy éljünk, mintha csak a vevőre váró pénzt akarnánk.

A folyamat hónapokig tartott.

Áttekintették a határokat, megállapodtak a méhkaptárokkal összeegyeztethető felhasználási módokban, és hivatalossá tették az ingatlan természetvédelmi védelmét.

Áttekintették a tanya kiadásait is.

Javításokra volt szükség, és Don Eusebio már nem tudott gondoskodni az összes méhkaptárról.

Segítséget fogadtak, kiigazították a mézeladásokat, és megállapodtak más termelőkkel a költségek egy részének megosztásában.

Patricia gondoskodott a számlák rendszerezéséről és a stabil vevők felkutatásáról.

Most először vett részt a hely jövőjének alakításában anélkül, hogy azzal kezdte volna, hogy kiszámolta, mennyit kapnak az eladásából.

Don Eusebio minden döntésben részt vett.

Abril abbahagyta az erdő olyanként való bemutatását, amit egyedül kell megmentenie.

Egy délután a papírok között két régi, még lepecsételt levelet talált Ivántól.

A nagyapja a borítékokra nézett.

– Azt hittem, reklámok.

Tiszteletteljes tárgyalási javaslatok voltak.

Mindketten elismerték, hogy a család megtagadhatja.

A következő e-mailt nem törölték.

Megmutatták, hogy abban az emberben több történet is lakozik.

A következő levél érkezett Don Eusebio részére.

Iván bocsánatot kért

Megerősítette, hogy nem kéri újra a dombot, és kifejezte tiszteletét a megőrzéséről szóló döntés miatt.

Áprilisban mindenhol máshol.

Aztán felhívta a klinikát.

Bruno elment kivizsgálásra, és folytatta a kezelését a másik állatorvosnál.

Másnap felment a faházba.

Ivan kinyitotta az ajtót, és ránézett a kabátjára, amit a lány viselt.

– Azért jöttem, hogy viszonozzak valamit – mondta April.

Megpróbálta leplezni a csalódottságát.

Elővett egy kabinkulcsot a zsebéből, amit a redők között talált.

– Még mindig szükségem van a kabátra.

Iván elmosolyodott

Abril megsimogatta Bruno haját, mielőtt újra ránézett.

– Az erdő nem elérhető.

A bizalmam sem egy levél miatt tér vissza.

-Értem

– De kezdhetnénk egy kávéval.

Félreállt, hogy beengedje.

Nem házasodtak össze a tél végén.

Abril visszatért a munkájába, újraélesztette azokat a barátságokat, amelyeket az udvarlás alatt elhanyagolt, és megtanulta felismerni, mennyit engedett, hogy elkerülje a vitát Rodrigóval.

Iván megtanult kérdéseket feltenni anélkül, hogy minden választ tárgyalássá változtatott volna.