Rodolfo a közjegyző irodáját kérdezte. Sietett választ kapott, és egy mappát toltak felé.

Széleskörű felhatalmazások, állítólagos áthelyezés és utalások voltak egy olyan diagnózisra, amelyet senki sem végzett el rajta.

– Írd alá a jeleket – parancsolta Jimena.

Rodolfo lassan lapozott.

– El akarom olvasni őket.

Az ügyvéd hangosan magyarázni kezdte őket, igyekezve megakadályozni, hogy a nő a szövegen időzzön el.

Rodolfo felemelte a kezét.

– Én is tudok olvasni.

Jimena arckifejezése megváltozott.

Újra lesütötte a szemét, mintha az erőfeszítés kimerítené.

–Biztosítanom kell, hogy ezután békén hagyják Mauriciót.

Jimena megismételte a fenyegetést. Az ügyvéd hozzátette, hogy átadhatják az ügy iratait, ha nem működik együtt.

Dokumentálva volt.

Rodolfo nem írt alá tulajdonjog-átruházási nyilatkozatot vagy meghatalmazást. Csak visszaigazolta a másolatok átvételét, mivel azokat átnézte ügyvédjével, és kérte, hogy az aznap estére tervezett eljegyzési vacsora előtt fejezhesse be az elolvasását.

Jimena látható türelmetlenséggel fogadta a várakozást. Vendégei már összegyűltek, és biztos volt benne, hogy a csoport nyomása végre megtöri majd.

Amikor Rodolfo elment, elgyengültek a térdei.

Az autóban addig bámulta a kormánykereket, amíg nyugodtan lélegzetet nem kapott.

Mariana tájékoztatta, hogy a szóban forgó közjegyzői iroda nem ismerte fel sem a férfit, sem a dokumentumokat. Ez tovább fokozta a fenyegetéseket, a bejelentett tranzakciókat és a begyűjtött tanúvallomásokat.

Az érintettek elfogására irányuló művelet a délután folyamán folytatódott.

A vacsorát egy tolucai étterem különtermében tartották. Jimena több kollégáját és egy párt hívott meg, akiket szüleiként mutatott be.

Mauricio nem érkezett meg vele. Már biztonságban volt, és a kísérete is a segítségére sietett.

Rodolfo a megbeszélt időben lépett be, egy mappával a hóna alatt.

Jimena felkelt.

– Pihenned kellene. Meg tudjuk oldani, ami itt függőben van.

– Remélem is – felelte.

Az asztalon a délelőtti iratok és egy készenlétben lévő toll hevert.

Rodolfo állva maradt.

– Mielőtt belekezdenék, szeretnék feltenni egy kérdést. Hogyan szeretnéd, hogy szólítsalak? Jimenának, Paulának vagy Verónicának?

A nő abbahagyta a mosolygást.

Az állítólagos apa megmozdult a székében.

Rodolfo kinyitotta a mappát. Megmutatta a többi áldozat által benyújtott fényképeket és a panaszaikra való hivatkozásokat, anélkül, hogy felfedte volna személyes adataikat.

– Nem a fiam az első, akit megfenyegetett.

Jimena megpróbált nevetni.

„Zavarodott. Pontosan ez aggasztott minket az egészségével kapcsolatban.”

– Engem is aggaszt az orvosi jelentés. Az orvos nem ismer engem.

Az ügyvéd a szalvétát a tányér mellé tette.

– Azt tanácsolom, gondosan válogasd meg a szavaidat.

Rodolfo ránézett.

– Amióta megfenyegették a fiamat, rajtuk tartom a szemem.

Az ajtó kinyílt. Mariana belépett a parancsok végrehajtásával megbízott ügynökök kíséretében.

Bemutatták magukat, mindenkivel közölték a beavatkozás okát, és szétválasztották az érintetteket. Az étterem személyzete szabadon tartotta a bejáratot; senkinek sem kellett bezárnia a vendégeket.

Jimena a telefonjáért nyúlt. Egy rendőr azt mondta neki, hogy tartsa látható helyen a kezét.

Nyugalma kezdett felbomlani.

„Mauricio tudta, mit ír alá” – mondta. „Kérdezd meg tőle.”

– Mindent kivizsgálunk – válaszolta Mariana –. Beleértve azt is, hogyan jutottál hozzá ezekhez a dokumentumokhoz.

Rodolfo ellépett az asztaltól. Addig sikerült megőriznie a nyugalmát. Amikor meglátta a bilincset, remegni kezdett a keze.

Mauricio az étterem egy másik részében várakozott az ügyvédjével. Amikor a körülmények engedték, kiment, hogy találkozzon az apjával.

Jimena meglátta őt, miközben elhaladt mellette.

– Nélkülem nem fogod tudni, mitévő legyél.

Mauricio megállt. Hónapokig ez a mondat engedelmességre késztette volna.

Rodolfóra nézett.

– Már kértem segítséget – felelte.

Aztán továbbment.

Hazafelé menet nem aktákról beszéltek. Mauricio megkérte őket, hogy letekerjék egy kicsit az ablakot. Érezni akarta a hideg levegőt.

Érkezéskor Rodolfo kávét készített. A fia ugyanott ült, ahol szenteste, és az asztalt figyelte.

– Azt hittem, megkérdezed, hogy lehettem ilyen ostoba.

Rodolfo otthagyta a csészéket.

– Szerettem volna, ha hamarabb elmondod. De megértem, hogy féltél.

Mauricio bólintott.

– Én is eltitkoltam a dolgokat – tette hozzá az apja. – Mindig azt gondoltam, hogy előbb választ kell kapnom valamire, mielőtt beszélek veled. Talán túl jól megtanítottalak arra, hogyan tegyél úgy, mintha minden el lenne intézve.

Nem egy magyarázat volt, ami áthidalta az évek távolságát. Ez egy beszélgetés kezdete volt, amit sokszor folytattak.

A nyomozás hónapokig tartott. Aláírásokat, átutalásokat és dokumentumokat vizsgáltak meg. Mauriciónak tanúskodnia kellett, nehéz kérdésekre kellett válaszolnia, és el kellett ismernie a nyomás alatt hozott döntéseit.

Áldozatként való részvétele bizonyítást nyert. A csalárd kölcsönt soha nem folyósították, és a ház védett maradt. Megtakarításainak egy részének visszaszerzése több időt vett igénybe.

Terápiába is kezdett. Voltak hetek, amikor jobban aludt, máskor megint megriadt, amikor egy ismeretlen számtól kapott üzenetet.

Egy februári délutánon bevallotta, hogy hiányzik neki Jimena. Olyan zavartan mondta ezt, hogy Rodolfo-nak eltartott egy darabig, mire megértette, mit kérdez.

–Hiányzik, amikor hazajött étellel, és a munkámról kérdezősködött. Tudom, mit csinált. De az hiányzik.

Az apja leült mellé a lépcsőre.

– Akkor erről is beszélhetünk.

Mauricio sírt anélkül, hogy meg kellett volna védenie, vagy bizonyítania kellett volna, hogy gyűlöli. Utána felhívták a barátját, akit hónapok óta került. A beszélgetés kínosan indult, és egy kávémeghívással zárult.