Rodolfo figyelte, ahogy elteszi a telefont. Nem kérdezte meg, mit mondtak. Odaadta neki a csavarokkal teli dobozt, és folytatták a kertkapu javítását.
Rodolfo megtanulta megkérdezni, hogy akar-e társaságot, ahelyett, hogy minden lépését megszervezte volna.
Egy évvel később apa és fia egy olyan szervezettel működtek együtt, amely csalás áldozatait támogatta. Mauricio az áldozatok engedélyével rendszerezte az adatokat; Rodolfo segített előkészíteni az információkat az ügyvédeik számára.
Nem tudtak minden esetet megoldani. Néha az volt a feladatuk, hogy leüljenek valakivel, aki még mindig nem tudta elmesélni, mi történt.
A következő szenteste Valle de Bravóban vacsoráztak.
Volt benne pulyka, romeritos (egyfajta mexikói zöldség) és egy tál túlságosan megpirult krumpli. Mauricio nevetett, amikor megkóstolta őket. Rodolfo nem sok meggyőződéssel védte a receptet.
Amikor befejezte, a fia felvette a poharat, és a tányér mellé, a fára tette.
Aztán a szalvétára nézett.
– Tudtam, hogy emlékezni fogsz.
Rodolfo a karjára tette a kezét.
– Örülök, hogy használtad.
Mauricio vett egy mély lélegzetet. Odakint szemerkélni kezdett az eső a fenyőfákon. Még egy darabig az asztalnál ültek, kávézgattak, mígnem felkelt, hogy segítsen apjának elmosogatni.
