Thunder kis háza néhány növény mögött állt.

A tető beomlott, és a faszerkezetet indák borították. Patricia többször is javasolta a bontását.

Andrés mindig visszautasított.

Soha nem magyarázta meg, miért.

Levette a zsákját, és elkezdte leszedni az ágakat.

Ahogy leszállt az este, a hőmérséklet gyorsan csökkent.

Marisol a munka után visszament a dobozhoz. Ott hagyott egy száraz takarót, és visszatért a szobájába, aggódva a kölykökért.

Andrés megpróbált elolvasni egy jelentést.

Nem tehette.

10 órakor elvette a kulcsokat, lement az utcára és felemelte a takarót.

Frijolito túlságosan is távol volt a nővéreitől, túl csendes volt.

Andrés megpakolta a dobozt, és elhajtott egy sürgősségi állatorvosi rendelőbe.

Az orvos mindhármat megvizsgálta. A kicsinek azonnali ellátásra és megfigyelésre volt szüksége.

Andrés engedélyezte a kezelést.

A kora reggeli órákban írásos utasításokkal, felszerelésekkel és egy telefonnal tért vissza, arra az esetre, ha bármilyen komplikáció adódna.

A kölyköket egy meleg, védett és könnyen takarítható szobába helyezte.

Aztán leült melléjük.

Másnap reggel Marisol üresen találta a járdán lévő helyet.

Kutatott a bokrok között, megkérdezte az őrt, majd felszaladt a házhoz.

Készen állt segítséget kérni.

Aztán egy halk nyikkanást hallott.

Andrés a mosdó padlóján ült kócos ruhában, Frijolitóval a kezében egy törölköző.

Nube és Estrella egy tiszta dobozban aludtak.

Marisol befogta a száját.

– Azt hittem, kidobták őket.

Letérdelt és sírni kezdett.

Andrés megmutatta neki az állatorvos utasításait.

– Szervezkednünk kell.

Ez volt az első alkalom, hogy ezt a szót használta vele.

A következő napokban megosztották az ellátást egy, a klinika által ajánlott személy segítségével, hogy a szükséges órákat lefedje.

Marisolnak már nem kellett mindent megoldania a buszozás és a munkanapok között.

Andrés megjavította a kis házat, bár a gyerekek bent maradtak, amíg felépültek.

Visszaadta a kedvezményeket is.

A pénzt egy bocsánatkéréssel együtt hagyta ott.

Marisol elment megkeresni.

– Ezzel be tudom pótolni a lakbért.

Szégyellte magát.

Perceken át gondolkodott, miközben azt számolgatta, meddig tud fedél a feje felett maradni.

– Hamarabb kellett volna hallgatnom rá – mondta.

Megegyeztek egy, az utazásukkal összeegyeztethető menetrendben, és abban, hogy egyértelműen értesítsék egymást, ha bármilyen nehézség adódna.

Azon a délutánon, miközben a kis ház tetejét fejezte be, Marisol kávét hozott neki.

Andrés elmondta neki, hogy a kutyájáé volt.

— Mi történt vele?

A kalapács mozdulatlan maradt.

Édesanyja meghalt, amikor 12 éves volt. Egy héttel később az apja Truenót egy ismerősének adta.

A kutya éjszaka vonyított.

Az apja úgy döntött, hogy ezt abba kell hagyni.

Andrés hazatért az iskolából, és üresen találta a kis házat.

Többször is kérte, hogy láthassa. Soha nem vitték el.

– Megtanultam, hogy ne tegyek fel túl sokat kérdéseket – mormolta.

Marisol a kezében tartotta a csészét.

Aztán elmesélte, mi történt a nagymamájával.

Ő nevelte fel, egy kis házban Valle de Bravóban.

Amikor súlyosan megbetegedett, Marisol kérte, hogy korábban távozhasson az akkori munkahelyéről.

A munkaadója vacsorát szervezett, és ő visszautasította.

Marisol estig maradt. A nagymamája halála után érkezett a kórházba.

Amikor visszaért, a holmiját egy táskában találta.

Andrés letette a kalapácsot.

– Nem az ő hibája volt.

Lehajtotta a fejét.

Ez egy olyan kifejezés volt, amit még mindig nehezen hitt el.

A közös élet lassan megváltozott.

Andrés kávézni kezdett a konyhában. Marisol már nem riadt vissza minden alkalommal, amikor meglátta belépni.

Receptekről, a társaságról és a növényekről beszélgettek, amiket a nagymamája konzervdobozokban tartott az ablak mellett.

Néha nevettek.

Patricia az ajtóból figyelte.

A számlák még mindig az asztalon voltak.

Andrés furcsa összegeket talált, és elküldte azokat a könyvelőnek alaposabb ellenőrzésre.

Patricia akkor tudta meg, amikor hívást kapott, amelyben több beszállítóról érdeklődtek.

Napokkal később Andrés Monterreybe utazott, hogy véglegesítse a szerződést.

Mielőtt elment, egy cetlit hagyott a kölykök feljegyzései mellett: „Pénteken visszajövök. Ha bármi problémád van, hívj.”

Patricia másnap reggelig várt.

Felbérelt egy kisállat-költöztető és ideiglenes szállásadó céget. Azt állította, hogy a tulajdonos el akarja vinni a kölyköket, amíg átszervezi a házat.

Amikor Marisol kiment a kertbe, már a szállítókat készítették elő.

Megpróbálta megállítani őket.

Patricia megmutatta a kulcsokat, és azt állította, hogy rendelkezik a jogosultsággal.

Marisol megkérte őket, hogy várjanak, mielőtt beszélhetnek Andréssel.

A hívás nem sikerült.

Éppen egy megbeszélésen volt, néma telefonnal.

A személyzet otthagyott egy feljegyzést a szálláshely címével, és elvitték az állatokat.

Marisol remegve ment vissza a konyhába.

– Miért tette ezt?

Patricia töltött magának egy kávét.

– Ő kért meg rá. Azt is szeretné, ha elhagynád a pozíciódat.

Marisol lassan megrázta a fejét.

– Nem mondott nekem semmit.

– Mert sajnálta őt. Tévedsz, Marisol. Egy dolog, hogy ő kedves, és egy másik, hogy te le tudtál itt telepedni.

A kifejezés pontosan rátapintott a félelemre, amit megpróbált elrejteni.

A kihalt kert felé nézett.

Aztán letette a kulcsot az asztalra, és összehajtotta a kötényét.

Indulás előtt sikerült meglátogatnia a szállást.

A kölykök biztonságban voltak, de nem vihette be őket abba a szobába, ahol lakott.

Megkérte őket, hogy vegyék fel a kapcsolatot a tulajdonossal, és megadta az elérhetőségeit.

Frijolito odalépett hozzá, amikor felismerte.

Marisol az ujjait a bekerített terület ajtajához nyomta, és sírt.