Távozáskor üzenetet hagyott Andrésnek.

Bocsánatot kért, amiért nem akadályozta meg az áthelyezést, és azt mondta, hogy hírt kapott az elbocsátásáról.

Azon az estén a szállodai ágyon ülve hallgatta meg a felvételt.

Újra lejátszotta.

Aztán felhívta Patriciát.

Azt állította, hogy Marisol felmondott, és az állatokat lehetetlenné vált fenntartani.

Andrés átnézte a könyvelő előzetes jelentését a számítógépén.

Voltak olyan vásárlások, amelyeket többször is kiszámláztak, és olyan termékek is, amelyek soha nem érkeztek meg a házhoz.

„Ne adj felhatalmazást semmi másra” – válaszolta.

Felhívta a szállást, megerősítette, hogy a kölykök jól vannak, és kérte, hogy ne mozdítsák el őket.

Másnap reggel visszatért Tolucába.

Értékesítési igazgatója folytatta a tárgyalásokat.

Andrés összegyűjtötte az állatokat és hazatért.

Patricia a folyosón várta.

A szállítókat otthagyta a számukra előkészített szobában.

Aztán kinyitotta a számlákat tartalmazó mappát.

A beszállítók megerősítették a számlájukra terhelt, megnövelt szállítási költségeket és egyedi vásárlásokat.

A tej sosem tűnt el Marisol miatt.

Patricia arra használta, hogy elterelje a figyelmet.

Andrés félbeszakítás nélkül hallgatta végig a magyarázatait.

Ezután közölte vele, hogy abbahagyja a munkát a házban, és hogy a könyvelő meg egy ügyvéd majd intézkedik a pénzügyek tisztázásáról.

Nem vitatkozott a többi alkalmazott előtt.

Azt sem hagyta, hogy a nő ismét Marisolért hibáztassa.

Amikor Patricia elment, megtalálta a kötényt az asztalon.

Lent volt a jegyzetfüzet, amibe Marisol feljegyezte a kölykök gondozását.

Az utolsó oldalon egy megjegyzés volt:

„Frijolito megnyugszik, amikor meghallja Andrés érkezését.”

Egy darabig bámulta azt a sort.

Aztán felhívta Marisolt.

A telefon ki volt kapcsolva.

Felvette a kapcsolatot Doña Teresával, akinek sikerült beszélnie a háziasszonnyal.

Marisol a nagymamája régi házához utazott. Néhány napra volt szüksége a gondolkodáshoz.

Andrés üzenetet kért.

El akartam magyarázni, mi történt. Mehetek, ha beleegyezik.

A válasz délután jött meg.

„Eljöhetsz. Tudni akarom, mi történt.”

Andrés a hordozóikba kötött kölyökkutyákkal autóval ment Valle de Bravóba.

Érkezéskor egy kifakult zöldre festett kis házat talált, az ajtó mellett pedig egy üres virágcserepet.

Marisol egy túl nagy pulóvert viselt.

Mielőtt megszólalt, meghallgatta Frijolitót.

Letérdelt, hogy kinyissa a futószalagot, mire mindhárman elindultak felé, egész testüket mozgatva.

Marisol egyszerre nevetett és sírt.

Andrés várt.

Amikor végre meghallgathatta, elmagyarázta a hazugságot, a számlákat és az állatok beleegyezése nélküli elszállítását.

Aztán bocsánatot kért.

–Könnyűvé tettem vele, hogy elhiggye, csak így kirúghatom. Hetekig úgy bántam vele, mintha minden probléma egy olyan vétség lenne, amiért fizetnie kell.

Marisol megsimogatta Estrellát.

– Azt hittem, megbánta, hogy megbízott bennem.

– Sajnálom, hogy anélkül hittem el a vádakat, hogy ellenőriztem volna őket.

Végre ránézett.

Andrés öltönye gyűrött volt, és olyan kifejezés ült rajta, amilyet még soha nem láttam rajta.

„A munkád elérhető, ha akarod. De gondolkodhatsz rajta. Így vagy úgy, megkapod a járandóságodat.”

Marisol bólintott.

Azon az estén levest és forró tortillát ettek vacsorára a nagymamájuk konyhájában.

Andrés Truenóról beszélt. Marisol mutatott neki egy régi fényképet.

Miközben búcsúzott, még valamit mondani akart.

Úgy tűnt, ő is tudja.

„Olyan dolgokat kezdek érezni, amiket nem tudok megmagyarázni” – ismerte el Andrés.

Marisol összekulcsolta a kezét az asztalon.

–Tudnom kell, hogy az életem nem azon múlik, hogy továbbra is érezd-e őket.

Némán fogadta a mondatot.

Aztán bólintott.

Másnap visszatértek Tolucába, de nem siették, hogy ezt a közelséget ígéretté váltsák.

Marisol visszatért dolgozni, miközben a saját megoldását kereste.

Hónapokkal később Doña Teresával együtt kibéreltek egy kis helyet, ahol rendelésre kezdtek ételeket árulni.

Andrés volt az első törzsvendégük. Ugyanannyit fizetett, mint mindenki más, és késve hozta vissza a dobozokat, mindkét szakács nagy kétségbeesésére.

Amikor Marisol abbahagyta a munkát a házában, beleegyezett, hogy elmegy vele randizni.

Moziba jártak, sétálgattak, és azon vitatkoztak, hol aludjon Frijolito, aki anélkül nőtt fel, hogy feladta volna Andrés cipőjét.

Egy évvel később Marisol beköltözött hozzá.

Nem a szolgálati bejáraton keresztül érkezett.

Növényeket, szakácskönyveket és egy dobozt cipelt, benne a nagymamája fényképeivel.

Andrés kitakarított egy polcot a nappaliban.

Azon az estén kandírozott tököt készítettek.

Miközben a lány kavargatta a fazék tartalmát, a férfi leült az asztalhoz. Nube az ajtó mellett aludt, Estrella pedig egy leesett tortillát vigyázott. Frijolito a fejét a lábára támasztotta.

Marisol megtalálta a régi kedvezménykártyát egy fiókban.

A miró a második.

Andrés zavartan közeledett.

Fogott egy tiszta lapot, és a dátum alá felírta az üzleti költségeket, az állatorvosi konzultációt és egy közelgő látogatást a Valle de Bravóba.

Aztán átnyújtotta neki a tollat.

– Rajtad a sor, hogy leírd, mi hiányzik.

Andrés ezt írta: „Vegyél zöld festéket a nagymama házára.”

Marisol elmosolyodott

Betették a listát a hűtőbe, és az asztalhoz hozták a vacsorát.

Andrésnek évek óta először kellett megkérnie valakit, hogy helyezze át a székét, hogy leülhessen.