– Többet költök, mint gondoltad – mondta Alma.

– Ezért írunk le mindent.

Leültek megbeszélni a költségeket, az időbeosztást és a takarítást. Adela megmutatta neki, hogy mennyi ideig kellene nyitva tartani az ebédlőpultot.

Alma megértette, hogy ez az ablak egy közös lehetőség. A nagynénje is kockázatot vállalt.

Másnap módosította a mennyiségeket, hogy elkerülje a túlsütést, és előleget kezdett kérni a rendelésekért.

Szégyellt a pénzről beszélni. Már azelőtt megtanulta, hogyan kell csinálni, mielőtt bekapcsolta volna a sütőt.

Bruno, Eugenia legfiatalabb alkalmazottja, egy délután átkelt az úton.

Mindegyik ízből rendelt egy szeletet.

Miközben Alma becsomagolta, elvörösödött.

– A hölgy küldött, hogy vegyem meg őket. Ki akarja próbálni.

Folytatta a munkát.

– Azt is megkért, hogy számoljam meg, hányan várakoznak.

– Számolj gondosan. Ne vegyél el egyet sem.

Bruno idegesen felnevetett.

Miután lejárt a műszakja, visszatért, és vett még egy kukoricalepényt a pénzéből.

Alma nem örült Eugenia aggodalmának. Tudta, mennyit veszíthet egyetlen hiba miatt.

Szombaton követte el.

Marisol egy lila tortát rendelt a lánya 15. születésnapjára. A kiszállítást 5 órára tervezték.

Délután 2 órára lett kész.

Alma észrevette, hogy a név utolsó betűje alacsonyabban volt.

Törölte.

Aztán egy virág túl nagynak tűnt neki.

Megváltoztatta.

A hőségtől lágyulni kezdett a bevonat, és hűtőszekrényben kellett tartania, mielőtt folytatta volna.

5:20-kor Marisol hívott.

5:50-kor újra hívott.

6:10-kor megjelent a férjével, már felöltözve a bulira.

– A lányom várja a fotókat. Hol a torta?

– Csak arra van szükségem, hogy teljesen lehűljön.

Marisol az órára nézett.

– Egy órája kellett a torta.

Átment az utcán.

Alma látta, hogy Eugenia átnyújt neki egy fehér, rózsákkal díszített virágot, ami a vitrinben volt.

Azt is látta, hogy felveszi a telefont, hogy rögzítse a beszélgetést.

Azon az estén ezt posztolta: „Itt egyetlen quinceañera sem múlik el sütemény nélkül.”

Az orgonatorta a hűtőben maradt.

Tökéletes.

Senki nélkül, akinek szüksége lett volna rá.

Alma visszafizette a foglalót és bocsánatot kért. Aztán elvitte a tortát az apja házához.

Oscar hallgatta, miközben egy sátor darabjait tisztogatta.

Levágott egy szeletet.

— Nagyon jó.

– És haszontalan volt.

Letette a villát.

–A szertartás után befejeztem egy színpadképet. Mindent meg akartam javítani. A fiúk lent megkapták az oklevelüket.

Alma ránézett.

– Soha nem mondtad el nekem.

– Szégyelltem magam.

Egy pillanatig csendben maradtak.

„A szilárd alap fontos” – tette hozzá. „De az is fontos, hogy készen álljunk, amikor valakinek szüksége van rá.”

Hétfőn Alma ezt írta a jegyzetfüzetébe: „Először is, érkezz időben. A részletek majd időben érkeznek.”

Két rendelést is elvesztett a videó miatt.

Don Amador csütörtökön érkezett meg, és az üres utcát nézve találta.

– A húgom tudni akarja, hogy lesz-e csöves kukorica.

Alma bólintott.

– És nem láttad, mi történt a tortával?

–Láttam. Visszaadtad már neki a pénzét?

-Igen.

– Már kértél bocsánatot?

-Is.

A férfi néhány érmét tett a pultra.

– Akkor most teljesítsd az enyémet.

Nem azért mondta, hogy megvigasztalja. Volt egy edénye és egy meghatározott időpontja a visszatérésére.

Alma mindkettőt feljegyezte. Délután 4 órakor a táska várta. Don Amador felvette, és a következő héten vissza is tért.

A többi megbízásnál kezdett időt hagyni a hűlésre, a szállításra és a javításokra. Megtanult megállni egy kicsit más virág előtt.

Egyik reggel megérkezett egy felügyelő.

Panasz érkezett hozzájuk a szükséges feltételek nélküli élelmiszer-értékesítés miatt.

Alma érezte, hogy üres a gyomra.

Adela elővette a dokumentumait. A felügyelő átvizsgálta a helyiséget, a hűtőszekrény adatait és a dátummal ellátott tartályokat.

Megállapította az új tevékenységgel kapcsolatban tisztázandó adminisztratív kérdéseket, és utasításokat adott arra vonatkozóan, hogyan tegyék ezt meg.

Alma nem kérdezte meg, ki jelentette. Nem tudta bizonyítani.

Útmutatást kért, elment az illetékes irodákba, és Adelával együtt rendszerezte az üzleti dokumentumokat.

Emellett címkéket is rendelt a nevével, dátumaival és elérhetőségeivel.

Az első doboz, amit így kézbesített, kevesebbet nyomott, mint a büszkeség, amivel a kezében tartotta.

Napokkal később Marisol újra megjelent.

Alma mozdulatlan maradt.

A nő kukoricalepényt rendelt, és várta a visszajárót.

– A férjem születésnapja jövő pénteken van. Ha azt mondod, hogy 5 óra, akkor nekem is 5 óra kell legyen.

– Öt óra lesz.

Nem volt ölelés.

Alma leírta.

Azon a héten Bruno elmondta neki, hogy Eugenia felbérelte Ivánt, egy a közösségi médiában ismert cukrászt, hogy elkészítse az esküvői tortát.

„Csináltak egy tesztet” – mondta. „Gyönyörűen nézett ki.”

Alma felnézett.

Bruno habozott.

– De a padló úgy van megtámasztva, hogy az nem kelt bizalmat. Amikor elmozdították, az egyik széle besüllyedt.

Letette a spatulát.

Rákérdezett az alapokra, a tartókra és az összeszerelésre.

Bruno azzal válaszolt, amit látott. Nem tudott eleget ahhoz, hogy mindenben biztos legyen.

Alma gondolkodóba esett.

Nem avatkozhattam bele valaki más kérésére egy beszélgetés alapján. De hallgatni sem akartam.

Az apja megerősítette, hogy ő fogja felállítani a sátrat az esküvőre. A menyasszony, Abril, sötétkék vásznat választott.

„A süteményes asztal középre kerül” – magyarázta. „Én egy hűvösebb helyet javasoltam. Azt mondják, ott jobban sikerülnek a fényképek.”

Alma írt Eugeniának.

Elmondta az aggályait, és megkérte, hogy nézze át a beállítást Ivánnal. Felajánlotta, hogy segít megtervezni a hűtési időket és a szerkezetet.