Egyik este Marianának le kellett mondania egy randevút a kikötőben történt vészhelyzet miatt. Első ösztöne az volt, hogy kitaláljon egy egyszerű magyarázatot. Ehelyett elmesélte neki, mi történt, és megkérdezte, mikor láthatják újra egymást.
Egy másik napon Diego beismerte, hogy nem engedheti meg magának az utazást, amit Mariana javasolt. Mariana nem ajánlotta fel a probléma megoldását, mielőtt meghallgatta volna a magyarázatát. Együtt kerestek alternatívát, és lefoglaltak egy faházat egy másik hétvégére.
Rövid beszélgetések voltak. Némelyik kínos is volt. Mindketten elkezdték bízni abban, hogy lefolytathatják őket.
Diego meglátogatta az irodáját. Mariana találkozott a kollégáival. Megegyeztek abban, hogy mely költségeket osztják meg és melyeket nem, hogyan védik meg a gyerekeket, és mely kérdések érdemelnek teljes körű választ.
Az első csókjuk a szakítás után egy keddi napon történt, amikor elbúcsúztak egymástól, egy zacskó édes kenyér mellett.
Egyiküknek sem kellett gála.
A következő szenteste Diego lakásán vacsoráztak. Az asztal kicsi volt, és a desszertet egy dobozon kellett felszolgálniuk.
Inés a piros ruhát viselte, most rövidre vágva, és hozzá a saját maga által választott harisnyát. Emiliano az űrhajós játékát a betlehem mellé helyezte.
Marianna kikapcsolta a telefonját.
Diego puncsot szolgált fel, és leült mellé.
– Kényelmesen érzed magad?
Nézte az össze nem illő székeket, a ferde díszeket és az apró kezeket, amelyekkel megpróbálták elérni a fánkokat.
-Sok.
Inés felnézett.
– Idén senki sem rontotta el a karácsonyt.
Mariana megsimogatta a haját.
– Sosem rontottad el, szerelmem.
Diego megfogta a kezét az asztal alatt.
Emiliano bejelentette, hogy az űrhajósnak is szüksége van egy tányérra. Inés helyet csinált neki a nyula mellett.
És ott maradtak mind a négyen, kényelmesen vacsorázva, miközben a város odakint ünnepelt.
