– Ott vannak – suttogta.

Ezúttal csillagok voltak.

Elővettem a fényképezőgépet, de az ölemben hagytam, nem igazán értve, mire gondol. Emlékezni akartam a keze súlyára az enyémen, a közös takaróra és a mögöttünk kinyíló bejárati ajtóra.

Rosa vacsorára hívott minket.

Nagyapám felállt, és a karomra támaszkodott. Mielőtt bement volna, a padra nézett, majd a kivilágított ablakokra.

– Holnap folytatjuk a történetet – mondta.

—Mañana következmény