Cserébe abban állapodtak meg, hogy megkapja a Las Higueras nevű birtok egy részét.

Nem csak szóbeli ígéret volt: aláírtak dokumentumokat és fizettek a földmérési munkáért.

De az átruházás soha nem fejeződött be.

Agustín halála után Héctor, Inés és Adriana apja vette át az üzlet irányítását.

– Apád azt mondta, hogy majd gondoskodik róla.

Hinni akartam neki.

Inés megszorította a levelet.

Az apja 6 évvel korábban meghalt.

Emlékeiben igényes, de becsületes ember volt.

Valaki, aki mindig a család védelméről beszélt.

Ernesto utolsó mondata megremegtette:

„Ha Adriana megpróbálja megvenni a házat, ne adjon át semmilyen papírt anélkül, hogy független segítséget kérne.”

Egy fémdoboz maradt zárva az asztal alatt.

A szoba kulcsa nem működött.

Inés mindent lefényképezett, amit talált, és felhívta a közjegyzőt, aki az örökséget intézte.

Elmagyarázta, hogy az ismert leltáron kívüli dokumentumokat is át kell tekintenie.

Azt javasolta, hogy szakemberhez forduljon az ingatlan történetének tisztázása érdekében.

Inés randevút szervezett.

Aztán felhívta a húgát.

– Ki volt Agustín Ortega?

A másik oldalon eltűntek a háttérzajok.

– Hol láttad ezt a nevet?

– Nagyapámtól kapott levelében.

– Vannak dolgok, amiket nem értesz.

– Akkor magyarázd el őket nekem.

Adriana letette a telefont.

Még aznap délután tért vissza Ramiro Salas kíséretében, aki egy tervrajzokkal teli mappát cipelt.

Azt mondta, hogy sok évvel ezelőtt földméréssel foglalkozott Ernesto számára.

„A húga megkért, hogy segítsek neki megtalálni egy aktát” – magyarázta.

Inés az ajtóban maradt.

– Az, amelyik Las Higuerasból származott?

Ramiro meglepetten nézett rá.

Adriana elsápadt.

– Be kell mennünk – mondta a nő.

– Itt tudunk beszélni.

A húga hangnemet váltott.

– Megpróbálok elkerülni egy olyan problémát, ami téged is érintene.

Van egy függőben lévő eladás.

Ha ellentmondások merülnek fel, sok pénzt veszíthetünk.

Inés most először értette meg a sürgősséget.

Adriana már tárgyalt a földterületről.

Aztán elővette a reggel hozott borítékot, és Inés kezébe adta.

– Ez egy jobb ajánlat.

Visszamehetsz Guadalajarába, kifizetheted az adósságaidat, és elfelejtheted ezt a problémát.

Inés megtapogatta a papír vastagságát.

Lejárt a kártyája, és hónapok óta halogatta az autójavítást.

A pénz megváltoztatta volna a következő heteit.

A nővére tisztában volt ezekkel a nehézségekkel.

Ezért fájt neki az ajánlat.

– Pontosan mit kellene elfelejtenem?

Adriana Ramiro felé nézett.

– Nem próbállak megvásárolni.

Inés visszaadta neki a borítékot.

– Akkor ne ajánlgass pénzt minden alkalommal, amikor kérdezek.

Remegtek a kezei.

A nadrágzsebébe rejtette őket, ahol még mindig hordta a kis kulcsot.

Nem tudta, mit fog találni, vagy mennyibe fog kerülni a kiderítése.

Csak azt tudta, hogy ha most elmegy, élete végéig arra az ajtóra fog gondolni.

Ramiro lassan becsukta a mappáját.

– Azt mondták nekem, hogy a teljes információra törekszünk, nem pedig az elrejtésére.

– Senki sem titkol semmit – felelte Adriana.

Inés a tekintetét állta.

– Maga volt az, aki megpróbálta kinyitni a szobát?

A csend elég volt.

A húga felvette a kocsikulcsokat.

– Nem tudod, mit csinálsz.

– Ezért fogok rákérdezni, mielőtt aláírom.

Ramiro otthagyta a telefonszámát.

Adriana kísérete nélkül távozott.

Azon az estén Inés újra elolvasta a jegyzetfüzetet.

Két papírlap között bútorok leltárát találta.

A nappaliban az íróasztal mellett egy cetli volt: „Alsó fiók.

Alatt”.

Kihúzta a fiókot, és talált egy második kulcsot, ami dróttal volt a fához rögzítve.

A fémdoboz nehezen nyílt ki.

Benne voltak az eredeti tervek, nyugták, levelezés és egy fénykép Agustínról egy kislánynyal.

Volt ott egy sok évvel ezelőtti szerződés másolata is.

Inés felismerte az alján lévő aláírást: Adriana Navarro.

Újra a dátumra nézett.

A húga 9 éves volt, amikor állítólag aláírta a vételi szerződést.

Az aláírás azonban ugyanaz volt, mint amit most is használt.

Inés kiterítette a dokumentumokat az asztalon.

Később talált egy levelet, amit apja írt egy korábbi adminisztrátornak: abban a feljegyzések újrafelvételéről és Adriana aláírásának felhasználásáról volt szó, hogy a tranzakció korábban jelenjen meg.

A szája elé kapta a kezét.

Hector nem védte az örökséget.

Kitalált egy történetet, hogy elvigye az ígéretet egy másik családnak.

Ernesto felfedezte, és megmentette a bizonyítékot.

Volt még egy levél a nagyapától.

„Ne gondold, hogy az ártatlanná tesz, ha megtartom őket.”

Féltem a botránytól, féltem szembenézni a fiammal.

Összekevertem a szeretetét azzal, hogy mindent megengedek neki.

Ágoston fizetett meg ezért a gyávaságért, és később a lánya is fizetett meg érte.

A képen látható lányt Rosarionak hívták.

Inés másképp sírt, mint a temetésen.

Azt a családja képét is sírta, amelyet az imént elveszített.

Hajnalban üzenet érkezett Adrianától.

„Oda megyek.”

Ne beszélj senki mással.

Inés már elküldte a másolatokat Paredes Verónica ügyvédnek.

Amikor a húga bejött, Agustín fényképét találta az asztalon.

Adriana a földön hagyta a táskát.

– Mindent tudsz?

-Nem.

De tudom, hogy apa a te nevedet használta. Mikor tudtad meg?

A húga leült.

Azt mondta, hogy Hector mutatott neki néhány papírt, amikor bevezette az üzletbe.

Biztosította a nőt, hogy ezek a partnerek közötti normális megállapodások, és kérdés nélkül megkérte, hogy írja alá a meghatalmazásokat.

Évekkel később Ernesto mesélt neki Rosarióról és a megszegett ígéretről.

– Azt hittem, túloz.