Doña Teresa bocsánatot kért Adrianától, amikor nem voltak vendégek. Adriana meghallgatta, és egyetértett abban, hogy azzal kellene kezdeniük, hogy tisztelettel bánnak egymással.
Hónapokkal később Adriana és Rafael egy kis ünnepségen megújították fogadalmukat. Emiliano karöltve kísérte el édesanyját.
Mielőtt elengedte volna, Rafaelhez fordult.
– Nincsenek, ne hagyj ki megint, ha gondok vannak.
– Te sem – válaszolta.
Másnap esett az eső Monterreyben.
Adriana éppen kávét főzött, amikor Rafael bejött a konyhába. Megölelte, majd a csészékért ment a raktárba.
Kettőt kivett. Megállt, meghallotta Emiliano lemászását a lépcsőn, és kivett egy harmadikat is.
A fiú leült, még mindig kócos álarcban, hóna alatt a konzultációkról szóló jegyzetfüzetével.
—Hogy hol van?
Adriana közelebb húzta a székét az asztalhoz.
—Itt, hozzám közel.
