A következő héten, a megbeszélt időpontban tért vissza.
Később mindhárman le tudtak ülni és átnézni egy beszámolót anélkül, hogy elhallgatták volna, mi aggasztotta őket.
Soha többé nem voltak az a család, amire emlékeztek, de kevesebb kifogással és felelősséggel kezdték megismerni egymást.
Végül kibéreltek egy házat a közelben.
Aztán együtt kiválasztottak egy kis épületet a telkükön, és elkezdték felújítani.
Klára az ablakokat választotta.
Andrés megtanulta, hogy a változtatások előtti kérdezés az otthonépítés része.
A konyhába világos függönyöket és egy kis asztalt választott.
Egy egész délutánjába telt, mire eldöntötte, és meglepődött, hogy senki sem sürgette.
Visszatérve Andrés két lehetséges helyet mutatott neki, ahová tehette.
Klára kinyitotta az ablakot, ránézett a mesquite fára, és arra a sarokra mutatott, ahonnan láthatták.
A következő vasárnap reggeliztek ott először, minden sietség nélkül.
Egyik reggel köhögés nélkül ébredt, és néhány percig feküdt az ágyban, madarakat hallgatva.
Nem hallatszott hang, ami szolgálatra szólította volna.
Andrés kávét készített a konyhában.
A levelek az asztalon voltak, dátum szerint rendezve.
Clara a hamis búcsúlevelet a nyomozati mappában tartotta, az igaziakat pedig egy dobozba tette.
– Ezek itt maradnak – mondta.
Átadott neki egy csészét.
Aztán kimentek a verandára.
A ranchnak még mindig voltak problémái, és a folyamatok továbbra is nyitva voltak, de aznap reggel az övék volt.
Clara Andrés kezére tette a kezét.
Évekig tartott fenn neki egy helyet, ahová visszatérhetett.
Most végre volt egy hely, ahol megpihenhetett.
