– A konyhájában töltött délutánokra emlékeztetett.

Az a szag, amikor kinyitottam a sütőt.

Patricia megkóstolt egy kis darabot, hibát keresve.

—Jó az.

Hiányzik belőle a prezentáció.

– Ez készülődik, anya.

Ezt az ízt akarom.

Amikor kinyitották a borítékot, Claudia egyenesen tartotta a hátát.

Csak az ujjai, amik egy csésze fülét szorították, árulták el az erőfeszítést.

A kiválasztott minta Opheliától származott.

Patricia megvárta, amíg elmosogatnak, mielőtt kihívta a férjét a folyosóra.

– Mit fogok mondani, ha megkérdezik, hogy ki tette?

– A neve – felelte Gonzalo.

– Tudod, mire gondolok.

Hónapokig készültünk erre az esküvőre.

Ximena, aki mögöttük jött ki, megállt az ajtóban.

– És már hónapok óta mondogatom, hogy élvezni akarom, anya.

Veled választottam ki a ruhát, beleegyeztem, hogy kicseréljük a virágokat, és olyan vendégeket is hozzáadtunk, akiket alig ismerek.

Hadd tartsak meg valamit, amit magam választottam.

Patrícia a lányára nézett.

Egy pillanatra úgy tűnt, hogy erről is kész beszélni.

Aztán felkapta a szalvétákat, amiket senki sem kért meg rá, és visszament az ebédlőbe.

Gonzalo nem ünnepelte a győzelmet.

Követte őt, hogy folytassa a beszélgetést, míg Ximena kiment a kertbe.

Ximena kiment a kertbe, hogy megkeresse, ahol a lány az ajtó mögött várakozott, nem akarva hallgatózni.

– Süsd meg a tortámat. Elfogadod?

Ofélia Gonzalóra nézett.

Nem kezeskedett érte.

– Elfogadom – mondta végül –.

De csapatot kell szerveznem.

Megegyeztek egy négyszintes toronyban és további süteményekben a vendéglátó szolgálathoz: elegendő adag lesz a 400 vendégnek anélkül, hogy egy szállíthatatlan szerkezetet kellene felhúzni.

Ofélia kérte, hogy egy ügyvéd vizsgálja felül a szerződést.

Elolvasta a feltételeket, rákérdezett a szállításokra, és beletette a saját példányát Efraín jegyzetfüzetébe.

Egyetlen fillért sem keresett.

Volt egy dolgom.

A próbák sokkal nehezebbnek bizonyultak, mint a kóstolás.

Az elsőnél az alapok nem osztották el jól a súlyt.

A másodiknál ​​a töltelék egy rétege lecsúszott, amikor a tűzhely felmelegedett.

A harmadik stabilnak tűnt, amíg egy minimális dőlésszög nem kezdett növekedni előttük.

Emilianonak sikerült eltávolítania a legfelső emeletet, mielőtt minden összeomlott volna.

Ofélia levette a kötényét és leült.

– Nem leszek rá képes.

Don Abel otthagyta a szerszámokat az asztalon.

– Még vannak napok addig.

–Amikor Efraín ott volt, ez nem történt meg.

Nehezen tudta kimondani azt, amit négy éven át magában ismételgetett.

– Azt hiszem, sokkal többet tartott a kezében, mint gondoltam.

Ábel odahozott egy másik széket.

– Természetesen, szerepet vállaltam.

Egy másikat tartottál a kezedben.

Egyikük sem dolgozott egyedül.

Nem kell bizonyítanod, hogy két ember munkáját is el tudod végezni segítség nélkül.

Ofelia Emilianóra nézett, aki a sütőnél várakozott, és Lourdes-ra, aki azért érkezett, hogy formákat mosson.

Heteket töltött segítő kezek között, miközben ragaszkodott hozzá, hogy képességeit a hiányzó kezek alapján mérje.

Egy tiszta jegyzetfüzetet kért.

Kiosztották a feladatokat, ellenőrizték a magasságokat és megváltoztatták a kitöltést.

Hagyták a rétegeket a szükséges ideig hűlni, majd megfelelő támasztékokkal tesztelték az összeállítást.

Ofélia elkezdte elfogadni a szüneteket anélkül, hogy úgy érezte volna, mintha elhagyná a konyhát.

A negyedik torony egész délután állt.

Amikor végzett, Emiliano ott maradt az asztal leszedésével.

Ofelia megkérdezte tőle, miért nem keresett másik munkát a Casa Barragán után.

– Megpróbáltam.

Amikor felhívtak, hogy referenciákat kérjenek, abbahagyták a keresésemet.

Azért jöttem ide, mert a menedzser kérdezés nélkül adott nekem egy tesztet.

Ophelia eltette a spatulákat.

– Felajánlottak nekem egy ilyen tesztet.

Úgy tűnik, gyakrabban kellene csinálnunk.

A fiú elmosolyodott, és folytatta a takarítást.

Mielőtt elindult, Ofelia megkérdezte tőle, hogy hány órát fog a feladatra szánni, és hogyan fogják azokat megfizetni.

Emiliano arra gondolt, hogy amit tanult, az elég volt neki.

Tagadta.

—A tanulás nem tölti meg a kamrát.

A munkád is beleszámít a számlákba.

Átadta neki a megállapodás egy példányát.

Gondosan összehajtotta és eltette, mielőtt felvette a kabátját.

Emiliano fényképet készített.

Ofélia kért egy példányt, hogy tegye a férje mellé.

Eközben Claudia rájött egy módszerre, hogyan akadályozhatja meg, hogy a torta eljusson az esküvőre.

Meglátogatta Doña Remediost, a gyümölcsös tulajdonosát, aki évtizedekig látta el Ofeliát.

A nő pénzzel tartozott, és meg kellett javítania egy vízpumpát.

Claudia felajánlotta, hogy egyszerre megveszi a kreol narancs teljes kereskedelmi szüretét.

Előre fizetett és kizárólagosságot követelt.

Remedios aláírta, szégyellve magát, hogy nem tudja, hogyan utasítson vissza egy olyan összeget, ami megmenthetné a gyümölcsösét.

Aztán Claudia kétségeket kezdett hinni Patricia barátai között: a higiénia, a kor, a tapasztalatlanság miatt.

Nem szolgáltatott bizonyítékot.

Elég volt neki minden egyes célzást aggodalomként bemutatni.

Patricia végül rendelt egy tortát a Casa Barragánból.

Gonzalo vitatkozni akart, de Ofelia felemelte a kezét.

—Ha megnyugtat, tárold hűtőszekrényben.

Folytatom annak az elkészítését, amelyiket Ximena választott.

Még 4 nap volt hátra, amikor felhívta a gyümölcsöst, hogy megrendelje a nagy szállítmányt.

Az utolsó dobozokat használtam a tesztekben.

Remedios válasza némi időt vett igénybe.

– A termést eladtuk, lányom.

Nem tudom megadni neked, amire szükséged van.

Ofélia meghallotta Claudia nevét, és a két ráncos narancsra meredt, amit az asztalon tartott.

A menyasszony által választott íz egy olyan gyümölcstől függött, amit már nem tudott megvenni.