Észrevett valamit a milliárdos „csendes” lányával kapcsolatban, amit mindenki más figyelmen kívül hagyott.
– Azt hitted, ez a ház egy jótékonysági intézmény?
Verónica Luján letette a mappát az asztalra, és Ximena cipőire nézett.
Egy ragasztócsík látszott a jobb talp mellett.
A fiatal nő a térdére helyezte a táskát.
– Azért jöttem az interjúra, hogy gondoskodjak az unokahúgodról.
– Egyetemi diploma és családi referenciák nélkül senki sem tudja.
Ximena tíz 29 éves.
Veracruz másik végéből érkezett két busszal, és szalvétába csomagolt ebédjét vitte.
Otthon az édesanyja, Beatriz várta, akinek folyamatos vesekezelésre volt szüksége.
Az átutalások, a gyógyszerek és a munkából kiesett napok között a számlák már nem álltak össze.
Munkahelyre van szükség
Nem kellett a személyzet előtt emlékeztetni a szegénységére.
– Hívhatod a referenciáimat – felelte.
A munka könnyű.
Verónica a szőnyeget fürkészi.
Abban a pillanatban Andrés Luján megjelent a rezidencia felső folyosóján.
37 éves volt és egy szállítmányozási céget vezetett.
Gyorsan hozott döntéseket a megbeszéléseken; otthon hónapok óta nem tudta, mitévő legyen.
– Csak pár percem van, Veronica.
– Szerintem ez a jelölt nem alkalmas.
Mellette egy sárga ruhás lány jelent meg, aki egy szövetnyulat ölelt.
Ximena abbahagyta a nézését az üzletember húgára.
A kislány figyelte az arcokat, a szájakat és a kezeket.
Lement néhány lépcsőfokon anélkül, hogy levette volna a szemét a látogatóról.
– Julieta vagyok, a lányom – mondta Andrés –.
Majdnem egy éve nem beszélt velünk.
Veronika felsóhajtott
—Antes korszak tan alegre.
Ximena ismerte ezt a nézésmódot.
Az apja süket volt, és családi összejöveteleken ugyanolyan figyelemmel követte az arcokat, amikor mindenki egyszerre beszélt.
A fiatal nő közelebb ment, míg Juliet látóterébe nem került.
Leguggolt, megvárta, hogy a lány ránézzen, majd felemelte a kezét.
Mexikói jelnyelven mutatkozott be, és a nyúlról kérdezett.
Julieta szeme tágra nyílt.
Ránézett az apjára, majd azonnal visszafordult Ximenához.
A szabad keze mozogni kezdett.
A válasz rövid volt: a nyúl neve Nube volt.
Ximena elmosolyodott, és megkérdezte, leülhetne-e a közelbe.
A lányod aggódik
Andrés lement a fennmaradó lépcsőn.
—Mi van veled?
-Beszélgetünk. Julieta a családjából tanult jelnyelvet?
Úgy nézett a lányára, mintha váratlan helyen találta volna.
– Az anyukáddal és a nagymamáddal.
A panaszom olyan, mint amilyen.
Julieta Ximena kezére mutatott, és feltett egy újabb kérdést.
Tudni akartam, hogy visszajövök-e másnap.
A fiatal nő nem ígért olyasmit, ami még nem függött tőle.
– Ma még maradhatok egy kicsit – felelte jelnyelven.
Verónica Levandorol
– A szakértők azt mondták, hogy időt kell hagynunk a dolognak.
Meghalt az anyja, és abbahagyta a kommunikációt.
Ximena a lányra nézett, aki minden arckifejezés-változást követett.
– Jelenleg kommunikál.
És fontos lenne tudni, hogy figyel-e arra, amit mondasz.
Ezt itt nem tudom eldönteni.
A csend, ami ezután következett, minden korábbihoz foghatatlan volt.
Paula, Andrés felesége, két évvel korábban halt meg.
Menekült a munkájába, Veronica pedig beköltözött a házba, hogy segítsen.
Julieta először az anyjáról kérdezősködött.
Aztán elkezdett kevesebbet beszélni.
Lázas betegsége alatt több hetet töltött konzultációk, pihenés és gyógyszerváltoztatások között.
A visszahúzódása fokozódott.
A család mindent a gyásznak tulajdonított.
Volt pszichológiai támogatás és ajánlások más nehézségek felmérésére, de a fájlokat különböző klinikák között osztották szét.
Egy audiológiai időpontot elhalasztottak.
Aztán orvost váltottak, és senki sem tud új időpontot foglalni.
Andrés emlékezett egy ellenőrzésre, amikor Julieta még csecsemő volt, és azt feltételezte, hogy a hallása még mindig a régi.
Veronica igyekezett kifogástalanul betartani a megszokott rutint: tiszta ruhák, időben történő étkezés, rendezett szobák.
Amikor a lány megmozdította a kezét, megkérte, hogy próbálja meg szavakkal elmondani.
Rosa nagymama Xalapában élt.
Gyakran látogatta az unokáját.
Paula halála után a hívások és a találkozók egyre nehezebbé váltak.
Rosa kérdőre vonta azt a házat, ahol mindenki elfoglalt volt, és senki sem tudta, hogyan beszéljen Julietával.
Veronika vádaskodásként értelmezte a panaszait.
Andrés kerülte a közvetítést.
Könnyebbnek találta elhinni, hogy a feszültség elmúlik, ha a lánya jobban lesz.
Julieta most egy lépcsőfokon ült, és a kezével számolt valamit Nubéról és egy felszakadt füléről.
Ximena sürgetés nélkül hallgatta végig.
„Azt mondja, az anyja fehér cérnával szokta megvarrni” – fordította le, amikor Andrés megkérdezte.
Leült egy kicsit távolabb.
Hónapokig kereste az első szót, és lemaradt az összes beszélgetésről, ami egyébként lezajlhatott volna.
Ximena ebéd utánig maradt.
Mielőtt távozott, leszerződött egy sztárral, akit Julieta ajánlott fel neki.
A lány zsebre tette.
Andrés elkérte a számát, hogy folytathassa az interjút.
Felhívta a lánya ellátását koordináló orvost is, és kérte, hogy tekintse át a teljes dossziét.
Ugyanazon a délutánon videohíváson keresztül beszélt Rosával, tolmács segítségével.
Az anyósa üres tekintettel hallgatta a magyarázatot.
– Megpróbált nekem dolgokat mondani – felelte.
De a hívásokat megszakadták, mert azt mondtad, hogy izgatott lett.
Andrés nem keresett kifogást.
– Azt akarom, hogy gyere.
És meg akarok tanulni úgy beszélgetni veled, hogy ne kelljen mindig valaki másnak megtennie helyettem.
Róza másnap megérkezett.
Julieta odaszaladt hozzá, és leengedte Nubét, hogy megölelje.
Aztán elkezdte mesélni neki, mi történt az interjún.
A nagyanyjának meg kellett kérnie, hogy lassítson.
Andrés az ajtóból figyelte a párbeszédet.
