Most először értette meg, mennyire összekeverte a hang hiányát a gondolatok hiányával.

Az értékeléseket a következő napokban végezték el.

Jelentős halláskárosodást állapítottak meg.

A csapat elmagyarázta, hogy továbbra is tanulmányozniuk kell a fejlődését és a támogatási lehetőségeket, amellett, hogy továbbra is támogatniuk kell Julietát a gyászában.

Nem lehet mindent egyetlen okkal megmagyarázni.

Olyan megoldás sem volt, ami azonnal visszahozta volna az elmúlt hónapokat.

Igen, elkezdhetnék megérteni egymást.

Andrés megkérte Ximenát, hogy jöjjön vissza.

Ezúttal személyesen vette át.

Mielőtt beleegyezett a második interjúba, beszélt az édesanyjával.

Beatriz az ablaknál ült, és egy kabát cipzárját igazgatta.

„Szerinted túl sokat kérek?” – kérdezte Ximena, miután elmondta neki a feltételeket, amelyeket szabni akart.

Az anyja felhagyott a varrással.

– Apád megkérdezte volna, hogy a saját szükségleteidre is odafigyelsz-e.

4 évvel korábban halt meg.

Ximena még mindig emlékezett rá, hogy a férfi megvárta, míg ránéz, mielőtt belekezdett volna a történetbe, még akkor is, ha sietett.

Soha nem éreztette vele a bűntudatot, ha valamit nem értett meg elsőre.

Leült Beatriz mellé, és átnézték a menetrendeket.

Hónapok óta először egy szabad délutánt is beiktattak.

Ximena leírta anélkül, hogy még tudta volna, mit fog vele kezdeni.

– Mielőtt a pozícióról beszélnénk, bocsánatkéréssel tartozom az interjúért – mondta Andrés, miközben fogadta a nőt.

Veronika az ablaknál állt.

Ujjai egy zsebkendőt szorongattak.

– Én is – mondta –.

Sértő voltam veled szemben.

Ximena beleegyezett, hogy meghallgatja, de nem tett úgy, mintha apró szavakat hallott volna.

–Olyan helyen kell dolgoznom, ahol nem aláznak meg azért, amit viselek.

Andrés bólintott.

Megbeszélték a feladatokat, a fizetést, a szüneteket és a beosztást.

Ximena tisztázta, hogy a jelnyelv ismerete és a gondozói tapasztalat nem tesz őt szaktanárrá vagy egészségügyi szakemberré.

—Julietának megfelelő oktatásra van szüksége, és olyan emberekre, akikkel nap mint nap kommunikálhat.

Nem múlhat azon, hogy bejövök dolgozni.

Andrés a kertbejárat felé nézett, ahol Rosa kísérte a lányt.

– Mindannyian tanulni fogunk.

Az első hét örömteli és fárasztó volt.

Julieta mindent el akart mondani Ximenának, amit szeretett: a csigákat eső után, a pálmafák árnyékát és egy receptet, amit az anyja vasárnaponként készített.

Voltak olyan napok is, amikor nem akartam beszélni.

Ximena megtanulta tisztelni őket.

Nem kérte, hogy mosolyogjon, hogy megnyugtassa a felnőtteket, és nem is tette minden találkozó középpontjába.

Egyik délután találtak egy albumot a nappaliban.

Julieta Paulára mutatott, majd megkérdezte, hogy az apja emlékszik-e még rá.

Ximena nyomást érzett a torkában.

– Jó lenne ezt megkérdezni tőle – felelte.

Amikor Andrés visszatért, segített neki megérteni a kérdést.

Egy lisztfoltos orral készült Paula fényképét választotta.

Elmesélte, hogyan próbáltak kenyeret sütni, és végül a sarkon vették.

Julieta Ximena gesztusaira nézett, majd apja mosolyára.

Végül közelebb hozta az albumot, hogy folytathassák a lapozást.

Azon az estén Andrésnek eszébe jutott a hallban lévő kamera.

Ellenőrizte a számítógépén tárolt legfrissebb feljegyzéseket és néhány családi videót.

Nem próbáltam senkit szemmel tartani.

Meg akartam érteni, hogy mi az, aminek a nézését abbahagytam.

Egy születésnapi felvételen látta, hogy Julieta egy dobozzal közeledik.

A lány megpróbálta felhívni magára a figyelmét, miközben az befejezett egy telefonhívást.

Azt mondta neki, hogy várjon.

Egy másik videóban Julieta felemelte a kezét a lépcsőről.

Veronika elsétált mellettünk, és egy asszisztenssel beszélgetett.

A lány visszament a szobába anélkül, hogy lement volna a földszintre.

Andrés megállította a képet.

Embereket alkalmazott, konzultációkat fizetett és anyagokat vásárolt.

Azt is hagyta, hogy mindezek a dolgok átvegyék a jelenlétének helyét.

Másnap beszélni kért a nővérével.

Veronica megnézte a videókat és sírni kezdett.

– Minden nap itt voltam.

-Tudom.

Elmentem, és rád bíztam, hogy szinte mindent eldönts.

– Paula megkért, hogy vigyázzak rá.

Azt gondoltam, hogy ha követem az utasításokat és mindent rendben tartok…

Elcsuklott a hangja.

Andrés becsukta a számítógépet.

– Meg kell változtatnunk, amit csinálunk.

Nem tudva eldönteni, hogy a kettő közül melyik érezheti magát kevésbé bűnösnek.

Veronika nem válaszolt azonnal.

Aztán megkérdezte, hogy mikor kezdődnek a jelnyelvi órák.

A tanításukért Lorena volt felelős, egy siketpedagógus, akit a Julietát elkísérő csapat ajánlott.

Arra kérte őket, hogy ne használják a lányt minden új dolog vizsgáztatójaként, amit megtanulnak.

Hibázhattak anélkül, hogy megkövetelték volna tőle, hogy minden próbálkozását ünnepelje.

Andrés a tükör előtt gyakorolt.

Veronica teleírt egy jegyzetfüzetet emlékeztetőkkel.

A személyzet képzésben részesült a jobb kommunikáció érdekében, és hogy Julieta biztosan értesüljön otthon történtekről.

Róza részt vett a döntéshozatalban.

Már nem kellett úgy beszélnie a látogatásról, mintha szívességet kérne.

Nem minden haladt konfliktusok nélkül.

Egyik délután Veronica Julieta nevében akart beszélni egy iskolai értekezleten.

A lány összevonta a szemöldökét, és eltette a mappáját.

Ximena megvárta, míg a tolmács befejezi, és megkérdezte, adhatnak-e neki időt a válaszadásra.

Veronika megmerevedett.

– Ismerem az unokahúgomat.

Julieta ránézett, és ismét a mappára mutatott.

A pedagógus elmagyarázta, hogy egy rajzot kért megmutatni.

Veronika visszahúzta a kezét.

A lány kinyitotta a munkáját, és elmagyarázta, miért festett egy házat színes ablakokkal.

Távozás után a nagynéni egy ideig csendben sétált Ximena mellett.

– Még mindig ugyanazt csinálom, ugye?

–Ma képes volt megállni és meghallgatni őt.