– Azt szeretném tudni, hogy megoldhatjuk-e a kölcsönt a cég tönkretétele nélkül.

– Tizenegy ember dolgozik ott – felelte Ernesto –.

– Nem akarom, hogy megfizessenek azért, amit a fiad mondott.

A másik férfi felnézett.

– Egy részét le tudom fedni.

Ernesto nem utasította el büszkén a javaslatot, de nem is engedte, hogy az felváltsa a függőben lévőket.

– Bármilyen megállapodást Mauricióval és partnereivel kell megkötni, a valós számokat felülvizsgálva.

– És el kell jönnie, hogy beszéljen velem arról, ami történt.

Hektor bólintott.

-Igazad van.

Mielőtt felkelt volna, bevallotta, hogy más gúnyolódásokra is emlékszik.

Mosolygott, hogy elkerülje a kellemetlen vacsora utáni beszélgetést.

– Korábban kellett volna mondanom valamit.

Ernesto hálás volt, hogy felvették.

A beszélgetés barátsági ígéretek nélkül ért véget, de kisebb távolság volt közöttük, mint amikor beléptek.

Mauricio szombaton, egyedül, délelőtt 10 órakor jelent meg.

Ernesto kávét készített.

Leültek oda, ahol Clara négy évvel korábban segítséget kért.

Mauricio belekezdett egy begyakorolt ​​magyarázatba, de elhallgatott, amikor meglátta apósa kezét: rövid körmök, egy régi sebhely a hüvelykujján, széles ujjpercek.

– Nem tudtam, hogy a pénz a tiéd.

Ernesto válasz nélkül nézett rá.

– Tudnom kellett volna – tette hozzá Mauricio –.

– Nem akartam megtudni, mert be kellett volna ismernem, hogy az üzlet nem annyira fenntartható, mint ahogy állítottam.

A konyhai óra betöltötte a csendet.

– Ez megmagyarázza, miért nem kérdezted meg – mondta Ernesto –.

– Ez nem magyarázza meg, hogyan bántál velem.

Mauricio lehajtotta a fejét.

– Még ha egy fillért sem adtam volna nekik, mi jogon kaptál volna?

Nem volt gyors válasz.

Ernesto hagyta, hogy a kérdés kettejük között maradjon.

Beszéltek a megjegyzésekről, a megbeszélésekről, ahol Clara figyelte férje hangulatát, és azokról az alkalmakról, amikor a férje a családja pozícióját arra használta fel, hogy felsőbbrendűnek érezze magát másokkal szemben.

Mauricio elismerte, hogy miközben szerződéseket veszített, többet beszélt a pénzről és a sikerről.

Kevésbé fájt neki megvetni egy fűrészmalmot, mint bevallani, hogy nem tudja fizetni a házát.

Ernesto meghallgatta anélkül, hogy feloldozást ajánlott volna fel neki.

– Clara nem tud rendet tenni a megjelenésedben.

Mauricio bólintott.

Könnyes volt a szeme.

– Meg akarom változtatni.

—Akkor lesz észrevehető, amikor már nem erről a kölcsönről beszélünk.

Délután megállapodtak abban, hogy az ügyvéddel és a partnerekkel áttekintenek egy 18 hónapos hosszabbítást, valamint egy megvalósítható fizetési tervet.

A jelzáloghitel-támogatás megszűnne.

Ha újabb vészhelyzet adódna, azt közvetlenül meg kellene magyarázniuk, az összes beszámolóval az asztalon.

A bocsánatkérés nem törölte el az adósságot, és a kifizetett adósság sem lenne bizalom megvásárlására alkalmas.

Mauricio megértette.

Mielőtt elindult volna, megállt Elena fényképe mellett.

– Clara azt mondta, hogy elkísérte, amikor megvette a fűrészmalmot.

Ernesto közeledett.

– Azt hittem, még a székeket is elveszítjük.

Azon a reggelen most először mosolygott.

– De minden este egyeztetett velem a parancsokkal.

Mauricio a fényképre nézett anélkül, hogy megpróbálta volna ezt az emléket arra használni, hogy valami többet kérjen.

A cég nem állt talpra egyik napról a másikra.

Eladták az alig használt felszereléseiket, csökkentették a költségeket, és leállították az olyan projektek elfogadását, amelyek előlegfizetése nem fedezte az ígért összeget.

Mauricio egy olyan könyvelési rendszerrel kezdett dolgozni, amelyet már nem tudott ígéret mögé bújni.

A család egy kisebb házba költözött.

Clara vele együtt választotta ki, hogy mit engedhetnek meg maguknak, és a saját jövedelméből tartotta fenn a számláját.

Segítséget kértek, hogy megtanuljanak beszélni anélkül, hogy minden dühkitörésre számítaniuk kellene.

Voltak kudarcok is.

Egyik délután Mauricio megvetően beszélt egy alkalmazottról; Clara azonban megállította.

Dühös lett, kiment az udvarra, majd visszajött, hogy a munkás előtt tudomásul vegye.

Ernesto később megtudta.

Ez fontosabb volt neki, mint a neki címzett köszönet.

Tavasszal sikerült egy kereskedelmi projektet kötniük, ami stabilizálta a vállalatot.

Az első évben 220 000 pesót kaptak vissza, többet a vártnál.

Egyik vasárnap Mauricio felhívta, hogy meghívja ebédre.

Ernesto megkérdezte, történt-e valami.

A vejének egy pillanatba telt, mire megértette a kérdést.

-Semmi.

– Emilia meg akarja mutatni neki a biciklit, Clara pedig levest főz.

Ernesto kenyeret hozott.

A délutánt az ülés beállításával töltötték, és a lányt egy csendes utcán kísérték.

Amikor Mauricio kávét kínált neki, nem voltak iratok az asztalon, és semmilyen sürgős magyarázat sem várt a sorára.

Ernesto tovább maradt, mint tervezte.

Hazaérkezve észrevette, hogy a látogatás alatt egész idő alatt nem kérdezett rá a fizetésekre.

Hector elkezdte felhívni Ernestót anélkül, hogy mindig a pénzről beszélt volna.

Közös szenvedélyt fedeztek fel a baseball iránt, és egy megoldhatatlan nézeteltérést arról, hogy melyik csapat érdemelte meg a győzelmet.

Arturo más ételeket szervez.

Mauricio bocsánatot kért azoktól, akik hallották a sértést.

Nem jelentette be Ernesto vagyonát, és a jóvátételt sem változtatta nagylelkűségére mondott pohárköszöntővé.

– A ruházata és a foglalkozása alapján ítéltem meg – mondta.

–És hagytam, hogy a lányom hallja, hogy ez valakit kevésbé értékessé tesz.

Rodrigo átnyújtott Emiliának egy kézzel írott kártyát.

A lány egy délután a nagyapjával olvasta fel, miközben egy vízről szóló iskolai projektet készítettek.

– Azt mondja, kegyetlen volt – jegyezte meg.