A zenetanár lehalkította a hangerőt, miközben egy kábelt vizsgált. A beszélgetés rövid időre a közelben lévők csendjébe merült.

Ximena érezte a fürkésző tekinteteket, és legszívesebben felkelt volna és elment volna.

Emiliano lelépett az ösvényről.

– Megkereshetem Reginát, ha akarod.

Lassan lélegzett.

Amióta a férfi közeledett hozzá, most először fordult elő, hogy a lány úgy távozott, amihez nem kellett magyarázat.

A cipőjére nézett, majd a pályára.

– Tudsz te táncolni?

Grimaszolt.

–Elég ahhoz, hogy belebotljak egy bizonyos méltóságba.

Ximena egy rövid, váratlan felnevetést hallatott.

Felállt.

– Egy dal. És ha abba akarom hagyni, akkor abbahagyjuk.

-Természetesen.

Ő volt az, aki a kezét nyújtotta neki.

Először alig mozdultak.

Emiliano halkan számolta a lépcsőfokokat, míg Ximena meg nem kérte, hogy hagyja abba, mert ez összezavarta.

Hibázott, a lány rálépett a cipőjére, és mindketten nevettek.

Az öröm bűntudatot keltett Ximenában.

Majdnem megállt.

Aztán eszébe jutott valami, amit az anyja szokott mondani, amikor egy dal rosszul sikerült: „Még nincs vége. Innen kezdhetjük.”

Vett egy mély lélegzetet, és folytatta.

Regina meglátta őket az italosasztaltól. Mosolygott, letette a jegypénztárát, és odalépett egy kollégájához, aki egész este hátizsákokat figyelt.

– Táncolhatunk, mielőtt valami mást kapok?

Beleegyezett.

Más diákok is csatlakoztak. Senki sem szervezett tisztelgést Ximena emlékére, és senki sem kért tapsot.

Ezt értékelte a legjobban.

Néhány percig akár egy partnerrel táncoló lány is lehetett volna anélkül, hogy bármilyen történetet elő kellett volna adnia mások előtt.

Amikor a dal véget ért, elengedte Emiliano kezét.

– Vízre van szükségem.

Az asztalhoz kísérte, majd otthagyta, hogy beszéljen Reginával.

Rodrigo elkapta őt a lelátó közelében.

– Túl komolyan vetted a kihívást.

– Mert kegyetlen volt.

Iván abbahagyta a mosolygást.

Rodrigo vállat vont.

– Csak játszottunk.

– Nem vele.

Emiliano nem kiáltott, de ott maradt, amíg a barátja el nem fordította a tekintetét.

Mielőtt elindult volna, Ximena a kijárat közelében kereste.

– Köszönöm, hogy elmondtad az igazat.

Lassan megrázta a fejét.

– Jobban kellett volna kezdenem.

– Igen – felelte –, kellett volna.

Aztán halványan elmosolyodott, és Reginával együtt elment.

Az este ott véget érhetett volna.

De másnap reggel megjelent a videó.

Rodrigo felvette Emiliano közeledtét, kérdését és vallomását. Aztán közvetlenül a bocsánatkérés előtt félbeszakította.

Megosztotta egy csoportban a következő mondattal: „Kihívás teljesítve.”

Valaki felnevetett. Egy másik továbbította.

Amikor Ximena felébredt, üzeneteket kapott alig ismert kollégáitól.

Néhányan gúnyolták. Mások tudni akarták, miért sírt.

Egy iskolai fiókban közzétettek egy fotót a táncról, valamint egy magyarázatot az édesanyjáról. A részben megismételt információ a lány legbensőségesebb emlékét egy olyan történetté változtatta, amelyhez bárki hozzászólhatott.

Ximena letette a telefont.

Az apja hirtelen mozdulatokkal találta rá, amint leveszi a körömlakkját.

-Mi történt?

-Semmi.

Raúl felismerte ezt a választ, mert évek óta használta.

Leült mellé.

Ximena átnyújtotta neki a telefont.

Meglátta a videót, és azonnal felállt.

– Felhívom az iskolát.

– Nem akarom, hogy mindenki folyton rólam beszéljen.

– Ezt nem tehetik meg veled.

– Tudom, apa.

Elcsuklott a hangja.

– De tegnap este egy ideig boldog voltam. És most úgy tűnik, hogy még az is az övék.

Raúl ismét leült.

Nem talált olyan kifejezést, amivel meg tudná oldani.

Ezúttal maradt.

Emiliano reggeli közben nézte a videót.

Felhívta Rodrigót, aki megpróbálta megvédeni magát.

– Nem gondoltam volna, hogy ennyire megosztják majd.

– Azt kértem, hogy ne rögzítsd.

– Már töröltem is.

– Azt is meg kell mondanod, hogy te szerkesztetted. És meg kell kérned őket, hogy ne továbbítsák tovább.

Aztán írt Ximenának.

Nem kérte meg, hogy nyugtassa meg, vagy hogy bízzon benne.

Beismerte, hogy részt vett az eredeti tréfában, és nem ellenőrizte, hogy abbahagyták-e a felvételét.

Megkérdezte tőle, hogy együtt akar-e járni iskolába, vagy inkább külön-külön mondja el a saját verzióját.

Ximena néhány órával később válaszolt:

„Külön. És ne hozd fel anyámat a védelmemre.”

Emiliano többször is elolvasta az üzenetet.

– Nem fogom – felelte.

Hétfőn beszélt a tanácsadóval.

Elmagyarázta a kihívást, elismerte saját nevetését, és rámutatott, hogyan vágták meg a videót. Megtartotta a történtek tisztázásához szükséges üzeneteket.

Az iskola közbeavatkozni kezdett.

Kérték a posztok eltávolítását, beszéltek azokkal, akik megosztották őket, és teret ajánlottak Ximenának, hogy eldönthesse, mire van szüksége.

Rodrigónak szembe kellett néznie a következményekkel, és részt kellett vennie a családjával tartott megbeszéléseken.

Nem volt elég egy fájl törlése.

Ximena napokig úgy érezte, hogy minden mögötte folytatott beszélgetés róla szól.

Regina elkezdett mellette ülni ebédnél.

Először két gyümölcslevet hozott.

– Nem fogom ötpercenként megkérdezni, hogy jól vagy-e – figyelmeztette a lány. – De azt igen, hogy itt hagyod-e nekem az összes csípős krumplit.

Ximena a táskát középre tolta.

Emiliano csak akkor közeledett, amikor a lány meginvitálta.

Egy héttel később történt, a könyvtárban.

– Leülhetsz – mondta Ximena.

Óvatosan letette a könyveket.

—Rodrigo közzétette a pontosítást.

-Te.

– Nem old meg mindent.

-Nem.

Csendben maradtak.

Aztán becsukta a jegyzetfüzetét.

–Szeretnék kérdezni valamit. Amikor táncoltál velem, sajnáltál engem?

Emilianonak eltartott egy ideig, mire válaszolt.

– Először azt hittem, egyedül vagy, és hogy tehetnék valami jót. Egész jól hangzott a fejemben.