– És megfogtad a kezét?
-Igen.
A lány kinyújtotta a sajátját.
Mariana elvette.
– Szóval már ismertem – suttogta Renata.
A nővér félrebillentette a fejét, hogy ne lássa a sírását.
De Renata megszorította az ujjait.
Ezúttal erővel.
A következő napokban a kórház megváltoztatott néhány rutint.
A recepciós személyzet képzésben részesült a figyelmeztető jelek felismerésében és az azonnali klinikai segítség kérésében. Az elutasított eseteket felülvizsgálták, és egyértelmű eljárást dolgoztak ki annak biztosítására, hogy a papírmunka ne késleltesse a sürgős értékeléseket.
Mariana beleegyezett, hogy részt vesz a képzésen.
Robles kapitány megkérdezte tőle, hogy hajlandó lenne-e megosztani a tapasztalatait a csapat új tagjaival is.
A házban tárolt dobozra gondolt.
„Még mindig nehezen megy nekem” – vallotta be.
– Kezdhetjük azzal, ami itt történt.
Igen, ez így van
Nem a hősiességről beszélt. Egy kislányról, aki néhány méterre ült azoktól az emberektől, akik rá sem néztek.
A kórházból való távozásának napján Renata sárga ruhát viselt, és egy hátizsákot vitt magával, amelyben a gyógyszerei és a családjának elmagyarázott használati utasítás szerepelt.
Mielőtt elment, megkereste Marianát.
A bejárat egy doblada.
Két összekulcsolt kéz rajza volt. Az egyiken hosszú sebhely volt, a másikon kicsi.
Írni kell:
„Köszönöm, hogy apámmal maradtál. Köszönöm, hogy velem maradtál.”
Mariana végighúzta a hüvelykujját a betűkön.
– Mindig figyelni fogom rá.
– De bárhol is látom – könyörgött Renata –. A nagymamám azt mondja, a szép dolgokat nem szabad elrejteni.
Azon az estén, amikor hazaért, Mariana kinyitotta a dobozt, amit 3 éve került.
Elővette a bizonyítványát, néhány fényképet és egy levelet, amit soha nem fejezett be Julian családjának.
Lucía halála után.
Majdnem egy órán át beszélgettek.
Amikor letette a telefont, Renata rajzát az Őrszem fényképe mellé helyezte.
Most először volt képes társai arcára nézni anélkül, hogy kizárólag arra az egyre koncentrált volna, aki hiányzott.
Másnap reggel korán érkezett a kórházba.
A hallban egy recepciós lépett ki a pult mögül, hogy segítsen egy nehezen járó hölgynek.
Mariana tartotta az ajtót, miközben közelebb húztak egy széket.
A nő, a kegyelem istene.
Mosolygott, és lehajolt, hogy jobban hallja.
