„Nem tettél semmi rosszat” – emlékeztetett. „Csak a munkám bonyolódott le.”

Lassú volt megtanulni hinni benne.

A vállalkozásunk is próbára tett minket. Elromlott a hűtőszekrény, és elvesztek az alapanyagok egy nagy rendelésünkhöz. Gabriel felajánlotta, hogy kölcsönad nekünk pénzt.

Megköszöntem neki, de Veronicával először a megtakarításainkat ellenőriztük. Elég lett volna, ha elhalasztjuk egy másik készülék vásárlását, és inkább a javításról tárgyalunk.

Nem akartam büszkeségből visszautasítani a segítséget. Be kellett bizonyítanom, hogy el tudom dönteni, mikor kérjek segítséget.

Gabriel meghallotta a tervünket, és megkérdezte, hogy el tudná-e vinni az élelmiszeres dobozokat a teherautójával. Elfogadtuk az ajánlatot.

Amikor befejeztük a kiszállítást, megölelt az üzlet ajtajában.

– Ettél valamit?

Tagadtam.

Két süteményt vett elő egy zacskóból, és az egyiket odaadta nekem. Kimerülten, a járdán ülve ettünk. Liszt volt a nadrágomon, és egy salsafolt a blúzomon. Nem tűnt zavarban lévőnek, hogy velem van.

Megtanulta megérteni Sofiát anélkül is, hogy megpróbálta volna átvenni az apja helyét. Kérdezte tőle a terveit, és elfogadta, amikor egyedül akart lenni a barátaival.

Több mint egy év együttlét után megkérte a kezem.

Nem voltak térdek a földön, és nem volt válaszra váró közönség.

„Szeretném megosztani veled, mi fog történni” – mondta. „Amíg csak szeretnéd, addig beszélhetünk róla.”

Rászántam az időt.

Amikor elfogadtam, Sofia megölelt.

– Boldognak tűnsz, anya.

Az is voltam. A cégünk már két irodát látott el étkeztetéssel, és én már nem kértem minden alkalommal bocsánatot, amikor pihenésre volt szükségem.

A Sergióval való találkozásunk akkor történt, amikor egy szálloda báltermét ellenőriztük az esküvő miatt.

Gabrielnek ezután megbeszélése volt egy beszállítóval ugyanabban az épületben. Épp az asztalokról készült fényképeket néztem, amikor meghallottam, hogy szólítják a nevemet.

– Elena. Csak nézd meg!

Sergio egy mappát cipelt a hóna alatt, és egy olyan mosolyt eresztett meg, amelyet túlságosan is jól ismert.

– Mostanában gyakran jársz ezekre a helyekre?

Becsuktam a katalógust.

-Elfoglalt vagyok.

A gyűrűmet nézte.

– Szófia már mondta. Egy gazdag építész. Te kerültél ki győztesen.

Ugyanazt a hidegséget éreztem, mint azon a fogadáson, de ezúttal nem maradtam mozdulatlanul.

– Nincs jogod így beszélni velem.

– Ne játszd a hülyét. Szerinted észrevett volna, ha nem főzöl volna neki és nem takarítanál a házában?

Megkönnyebbülten felsóhajtottam. Láttam Gábrielt közeledni az üveg tükörképében.

Sergio is látta. Az arckifejezése azonnal megváltozott.

– Contreras építész. Éppen magára számítottam.

Megnéztem a mappát. Rajta volt annak a cégnek a logója, ahol a volt férjem dolgozott.

Gábriel megállt mellettünk.

– A beszerzési javaslattal kapcsolatban van itt?

– Igen. Sergio Ibarra, a kereskedelmi területről.

A vőlegényem röviden rám pillantott. Tudta az exem nevét, de soha nem volt oka arra, hogy ehhez a beszállítóhoz kösse.

Sergio megpróbált mosolyogni.

– Elenával felidéztük a történteket.

– Nem – feleltem. – Megsértettél. Már kértelek, hogy hagyj békén.

Gábriel nyugodt hangon beszélt.

– Hallottam az utolsó részt. Nem fogom megtartani a megbeszélést önnel. Majd személyesen beszélek a felettesével.

Sergio kinyitotta a mappát, mintha a számok segítségével ki tudna húzódni onnan.

– Módosíthatjuk az árat. Ez a szerződés nagyon fontos.

—Az árat a vásárlás felülvizsgálja. Az is számít, hogyan bánsz egy személlyel, amikor az a cégedet képviseli.

Az exem rám nézett.

–Mondd meg neki, hogy ne túlozzon, Elena. Van egy másik családom is, akit el kell tartanom.

Arra a lányra és a kisfiára gondoltam, akivel elment. Nem akartam, hogy szenvedjenek miatta.

„A saját problémádat kell megoldanod” – válaszoltam. „Engem hagyj ki belőle.”

Fogtam a katalógusomat és elindultam.

Gabriel utolért a liftnél.

– Azt akarod, hogy elmenjünk?

Elutasítottam. Még mindig rá kellett kérdeznem az esküvői menüre.

Sergio elvesztette az üzleti ügyfelet, bár a cége egy másik képviselővel továbbra is részt vett az értékelésben. Nem kérdeztem részleteket. Nem akartam, hogy a boldogságom az ő szerencsétlenségének szemtanúja legyen.

Azonban ragaszkodott hozzá, hogy engem hibáztasson. Üzeneteket küldött, és egy délután eljött a lakásba, amikor Sofia velem volt.

Nem engedtem be.

– Beszélnem kell a lányommal – követelte.

Sofia közeledett, de mögöttem maradt.

–Felhívhatsz, ha megnyugodtál. Ne gyere ide anyával kiabálni.

– Most kiderült, hogy az a férfi lesz az apád.

Szeretem a szeméremajkaimat.

– Te vagy az apám. De ez nem jogosít fel arra, hogy úgy bánj velünk, ahogy akarsz.

Hatalmas büszkeséget és egyfajta szomorúságot éreztem, amit még mindig nehezen tudok megmagyarázni.

Sergio tenyerével dörömbölt az ajtón.

Figyelmeztettem, hogy segítséget hívok, ha nem megy el. Veronica, aki hallott valamit a szomszéd lakásból, kijött a folyosóra a telefonjával a kezében.

Végül is elindult

Elmentettem az üzeneteket, és konzultáltam az ügyvédemmel, hogy hogyan kezeljem a további kapcsolatfelvételi kísérleteket. Aztán megöleltem Sofiát.

„Nagyon jól csináltad” – mondtam neki. „De nem kell közénk állnod.”

A homlokát a vállamra hajtotta.

— Hát igen. Csak el akartam mondani.

Hónapokkal később összeházasodtunk egy kis teraszon. Nem volt semmiféle buli, ami bárkinek is bizonyított volna valamit.

Veronica megérkezett a desszertekkel és egy számlával, amit rám kényszerített, mert szerinte a partnereknek is meg kellett tanulniuk, hogyan kell a barátaikat megterhelni.

Sofia elkísért oda, ahol Gabriel várt.