– Igen. El akartam mondani.

– Azt fogják mondani, hogy tudtam.

–Attól, amit mondanak, még nem lesz ez a vacsora rossz.

– Lehet, hogy könnyű dolgod lesz.

Rafael lesütötte a tekintetét.

– Igazad van. Nem az én dolgom megmondani, hogy mit érezz.

Ez a válasz jobban megállította, mint bármilyen ígéret. Mielőtt bármit is hozzátehette volna, megszólalt a telefonja.

Doña Carmen volt az. Mateo lázas volt, és folyton a lány felől érdeklődött.

Rafael felajánlotta neki, hogy elviszi. Lucía megosztotta az autó adatait a szomszédjával, aki elfogadta. Átszelték a várost olyan esőben, ami a fényszórók fényét foltokká változtatta a szélvédőn.

Amikor Lucía megérkezett, remegő Mateót találta, aki anyja egyik sálját szorongatta. Doña Carmennek sikerült felvennie a kapcsolatot a szokásos gyermekorvosával. Amíg követték az utasításait, Rafael felajánlotta, hogy elmegy a gyógyszertárba, és beszerzi, amire szükségük van.

Visszatért a rendeléssel és egy kifestőkönyvvel. A folyosón maradt, amíg Lucia be nem hívta.

Mateo kinyitotta az egyik szemét.

– Te vagy az, aki a filmből szerepel?

Lucia mozdulatlan maradt. Rafael a kék ruhára nézett, és mindent megértett.

– Ma rajtam volt a sor, hogy sofőr legyek – felelte.

A fiú alig mosolygott.

Amikor a láz kezdett alábbhagyni, Rafael elbúcsúzott. Az ajtóból meglátta Lucíát, aki a kanapé mellett ült a földön, még mindig felöltözve, és a fiú kezét fogta.

Másnap írt neki, hogy Mateo felől érdeklődjön. Nem küldött virágot vagy ajándékot. Három nappal később, amikor a kisfiú jobban lett, azt javasolta, hogy beszéljenek a rajzairól.

– Az éttermeimben a gyerekmenükhöz illusztrációkra van szükség. Szeretném bemutatni azt a személyt, aki a tervezést koordinálja.

Lúcia hallgatott.

– Nem akarom, hogy azért alkalmazz, mert sajnáltál.

– Akkor csináljuk úgy, mint bármilyen más munkát: fizetett próbaidőszak, költségvetés és a csapat értékelése.

Beleegyezett a találkozásba, de kérte, hogy hozza el a saját vázlatait, és ismerje a feltételeket, mielőtt elkötelezné magát.

Az első próbálkozás nem sikerült jól. A karaktereinek volt bája, bár néhány sor elveszett a nyomatban. Lucía több éjszakát töltött azzal, hogy kijavítsa őket, miután irodákat takarított. Egyszer eltépett egy papírlapot, és azt mondta, hogy talán hibázott, amikor megpróbálta.

Máté kimentette a sárkány fejét a földből.

– Még meg kell tanulnia, hogy ne égesse meg a kenyeret.

Lucia ránézett, majd visszaült a helyére.

Három héttel később aláírta első illusztrációs szerződését. Minden egyes záradékot átnézett egy közösségi központ által ajánlott tanácsadóval, és megtartotta a karaktereihez fűződő jogokat.

Amikor megkapta az előleget, vett egy egyszerű tabletet, kifizette a lejárt tartozását, és nyitott egy megtakarítási számlát. Nem mondott fel azonnal egyik munkahelyén sem.

Eközben Paola megpróbált odamenni hozzá az épületben.

– Minden kicsúszott az irányítás alól. Vicc volt.

Lucia megállította a kocsit.

– Melyik ponton kellett volna nevetnem?

Paola nem válaszolt.

Egy héttel később Jimena küldött neki egy képernyőképet a csevegésről, ahol a kamu randit tervezték. Elnézést kért anélkül, hogy bármilyen félreértést említett volna.

Lucía bemutatta a bizonyítékokat a takarítócégnek és az ügynökség vezetőségének. Belső vizsgálatot indítottak; Paola elvesztette felügyeleti pozícióját, és mindhárman szankciókat kaptak. Lucía azt is kérte, hogy hozzanak létre egy csatornát a külső személyzettel szembeni bántalmazás bejelentésére.

Nem tette közzé a nevüket. És nem is egyezett bele abba, hogy találkozzon velük, hogy megnyugtassa őket.

„Tovább tudok élni anélkül, hogy elmondanám nekik, hogy rendben volt” – magyarázta Rafaelnek.

Bólintott.

A következő hónapokban parkokban, egy kis étteremben, ahol Mateo mindig tésztalevest rendelt, és a lakás kis konyhájában találkoztak. Rafael rájött, hogy képtelen lerajzolni egy felismerhető biciklit.

– Úgy néz ki, mint egy elgázolt szúnyog – jelentette ki Mateo.

Lucia annyira nevetett, hogy kénytelen volt az asztalra támaszkodni.

Egy másik délután a fiú abbahagyta a rajzolást, és megkérdezte:

– Ha megszeretsz minket, meg is halhatsz?

Rafael úgy érezte, hogy minden gyors válasz árulás lenne.

– Igen – mondta végül. – De amíg itt vagyok, betarthatom az ígéretemet. És ha egy nap mégsem tudok jönni, majd szólok.

Mateo elmerült a gondolataiban. Aztán átnyújtott neki egy ceruzát.

Lucía ekkor jött rá, hogy kezdi szeretni. Nem a vacsora miatt, hanem amiatt, ahogyan a pénzzel megválaszolatlan kérdésekre nézett.

A munka is haladt, bár lassabban, mint ahogy kívülről látszott. Egy szerkesztő meglátta a szereplőket egy menüben, és kért egy projektet. Elutasította az első javaslatot: az illusztrációk jók voltak, de a történetnek struktúrára volt szüksége.

Lucía a fürdőszobában sírt, hogy Mateo ne hallja. Aztán visszajelzést kért, részt vett egy workshopon, és négy hónapig átírta a szövegét.

Amikor megérkezett az elfogadóhely, már a mosodában hajtogatott lepedőket.

Első könyve A sárkány, aki megtanult várni címet viselte. A dedikációban ezt írta: „Danielának, aki újra és újra feltűnik a történeteinkben, és Mateónak, aki mindig a legnehezebb kérdést teszi fel.”

Felmondott a hétvégi munkájából. Később, új megbízásokkal, az irodától is búcsút inthetett.

Az utolsó műszakja ceremónia nélkül ért véget. Kiürítette a kukákat, átadta a kulcsokat, és megölelte a kollégáját, aki majd helyettesíti a műszakját.

– Ha bármiben segítségre van szükséged, hívj – mondta neki.

A nő elmosolyodott.

– Te is kérhetsz segítséget, Lucia.