A megnyitóra egy tiszta szombaton került sor. Rosa tamalét hozott; az ács megérkezett az unokáival. Az udvaron kis asztalok és egy sor cserepes növény állt, amelyeknek még növekedésre volt szükségük.
Egy nő megállt egy könyv előtt, és azt mondta, hogy a szakítása óta hónapok óta munkát keres. Lucía kávét kínált neki. Addig beszélgettek, amíg meg nem szólalt a zene.
Mielőtt elbúcsúzott volna, a nő megkérdezte, hogy szüksége van-e segítségre a könyvesboltban. Lucía még nem ígérhetett neki állást: még tudniuk kellett a nyitvatartási időt és az eladási adatokat. Megegyeztek, hogy hétfőn találkoznak egy jegyzetfüzettel, és együtt kiszámolják a számokat.
Lucía ezután egy cetlit ragasztott a doboz mellé, amelyen egy olvasóműhelyt hirdettek, amely a következő héten kezdődik. Több szomszéd is felajánlott kölcsönkönyveket. Az aláírások látványa a cetli alatt másfajta örömmel töltötte el, mint amit az aukció első fizetésének kézhezvételekor érzett.
Alkonyatkor Rosa az irodában találta, amint a jegyzetfüzetében feljegyzett első eladásokat nézegette, amelyekkel kiszámolta, mennyi pénzre van szüksége a fogyáshoz.
-Fáradt?
-Sok.
-Boldog?
Lucía végignézett a polcokon, anyja fényképén és az ablak melletti széken, amit olvasásra foglalt le.
– Nagyon is – ismételte meg.
Kint valaki rendelt még egy kávét. Lucía becsukta a jegyzetfüzetét, és kiment, hogy felszolgálja. Még mindig voltak villanyok lekapcsolva, könyvek elpakolva, és egy ház, ahol végre megpihenhetett, miután mindenki elment.
