Végül egy Ana Sofía tulajdonában lévő befektetési társaság vásárolta meg a kölcsönt. A hitelező megváltozását hivatalosan értesítették az adósokat. Személyes neve nem szerepelt a szokásos levelezésben, bár a teljes tranzakciót dokumentálták.

Nem ő vásárolta meg az ingatlant. Jogot szerzett a mögötte lévő összeg kifizetésére.

Marcela nagyon világosan fogalmazott.

– Nem használhatod a kifizetéseket az anyósod megbüntetésére. Ellenőrizhető kritériumokat kell alkalmaznunk, és ugyanolyan lehetőségeket kell biztosítanunk nekik, mint bármely más adósnak.

– Pont ezt akarom.

A cég felajánlotta, hogy felülvizsgálja a határidőket, amennyiben Ernesto hiteles tervet nyújt be és tőkét biztosít. Frissített pénzügyi kimutatásokat is kértek. A válaszok késve, hiányosan és a közelgő eladásokra vonatkozó ígéretekkel voltak tele.

Ana Sofía 14 hónapig kerülte a közvetlen beavatkozást. Tanácsadók tárgyaltak a Luján család képviselőivel. Nem változtatta meg a feltételeket azért, hogy szerződésszegést idézzen elő, és nem rendelt el semmilyen gyorsított eljárást egy rosszul sikerült vacsora miatt.

De otthon a probléma másik része továbbra is fennállt.

Egyik este megkérte Andrést, hogy menjen el terápiára.

Beleegyezett, és lemondta az első randit, mert az anyjának szüksége volt rá egy étkezésre. A másodikról már elkésett. A harmadikra ​​még csak nem is volt idő.

Ana Sofía azon kezdett tűnődni, hogy vajon még mindig egy kapcsolatot véd-e, vagy csak annak emlékét őrzi, hogyan is kezdődött.

A megállapodás aláírása e feszültség közepette történt. Marcela figyelmeztette, hogy semmilyen házassági anyakönyvi kivonat nem fogja helyrehozni a köztük lévő egyensúlyhiányt.

– Ne azért írd alá, hogy bebizonyítsd, értékes vagy.

„Aláírom, mert nem akarom azokat a vagyontárgyakat. De nem fogok tovább tétlenül ülni és várni, hogy jól bánjanak velem.”

Egy héttel a vacsora után a Lujánék megtartották szokásos összejövetelüket barátaikkal és üzleti partnereikkel. Zene szólt a kertben, és az italok többe kerültek, mint néhány kifizetetlen konyhai számla.

Ana Sofía sötétzöld ruhát viselt. Épp búcsúzni készült, amikor meghallotta Beatriz hangját a kandalló mellett.

– A családok meggyengülnek, amikor összekeverik a szeretetet azzal a joggal, hogy megtartsák azt, ami másoké.

A tekintete megakadt rajta.

Többen elmosolyodtak. Andrés elég közel volt ahhoz, hogy hallja.

Ana Sofía ránézett.

Lesütötte a szemét a poharára.

Odament, hogy felvegye a táskáját.

– Soha többé ne hívj meg olyan házba, ahol úgy kell tenned, mintha nem ismernél – mondta halkan.

Elment anélkül, hogy megvárta volna a buli végét.

Andrés éjfél után tért vissza. Egy bőröndöt talált a kanapé mellett.

– Mindez azért van, amit anyám mondott?

Ana Sofía olyan fáradtsággal nézett rá, amit a férfi nem tudott értelmezni.

– Nem. Azért, mert többször is elmagyaráztam neked, mi történik, te pedig másképp nevezted.

Kibérelt egy lakást az irodája közelében. Azt mondta neki, hogy térre van szüksége, és hogy akkor beszélhetnek, amikor ő is beszélhet anélkül, hogy mindenkinek igazolnia kellene magát, mielőtt meghallgatná az ő verzióját.

Megkérdezte, van-e még valaki.

Ez végre eltört valamit.

– Megpróbálok újra emberré válni a saját életemben, Andrés.

Reggel elment.

Három héttel később Ernesto cége leállította a fizetést. Ezúttal nem egy festmény eladásával fedezett, utolsó pillanatban bekövetkezett késedelemről volt szó. A pénzeszközök biztosítására irányuló tárgyalások kudarcot vallottak, és a meghosszabbított fizetési határidő is lejárt.

Az ügyvédek elküldték a megfelelő kérelmet.

Ana Sofía egy gyár megvásárlásának áttekintése közben kapta meg a megerősítést. Letette a telefonját az asztalra, és kérte a megbeszélés folytatását.

Amikor megérkezett a lakásába, sírt.

Nem a birtok miatt. Emlékezett rá, ahogy Andrés egy apró konyhában főzött, amikor még egy kiadóról beszélgettek, és senkinek sem szóltak az utazásról. Vajon mikor érezte magát egyedülebbnek társaságban, mint amikor az ablak előtt vacsorázott?

Aznap este felhívta az apja.

„Hiányozhat, és akkor is tudhatod, hogy nem akarsz visszamenni” – mondta neki.

A férfi lélegzetét hallgatta a vonal túlsó végén.

– Szerettem volna, ha másképp lenne.

– Tudom, lányom.

A következő szombaton meglátogatta Daniela, egy barátja, akivel hónapok óta rövid üzenetekben levelezett. Ételt hozott, és leült a földre, mert még nem volt elég szék.

Ana Sofía elkezdett bocsánatot kérni a rendetlenségért. Aztán a szomorúságáért is bocsánatot kért. Amikor megpróbált bocsánatot kérni, amiért nem vett desszertet, Daniela felemelte a kezét.

–Ehetünk és szomorúak lehetünk. Nem kell úgy bánnod velem, mintha pontokat veszítenél.

Ana Sofía hallgatott.

Nem vette észre, hogy mennyi megfigyelést végeztek a farmon. Leült a barátja mellé, és kinyitotta a konténereket. Munkáról, egy filmről és az anyjukról beszélgettek. Időnként elfelejtette megnézni a telefonját.

Azon az estén vett egy kis asztalt a lakásba. Egy kereket választott, amin négy ember elfért. Tetszett neki az a vacsora ötlete, ahol bárki beszélgethet anélkül, hogy előbb rá kellene néznie az asztalfőn ülő személyre.

Ernesto sürgős megbeszélést hívott össze a farmon. Meghívta tanácsadóit, több családtagját és két üzlettársát, akiket remélt, hogy meg tud győzni a pénzbeli hozzájárulásról. Andrés felkérte Ana Sofíát, hogy vegyen részt.

– Talán segíthet nekünk megérteni a dokumentumokat.

A család most először szerette volna hallani a szakmai véleményét.

Ana Sofía egy feltétellel egyezett bele: Marcela kíséretében érkezik.

Belépve az ebédlőbe, Beatrizt ugyanott találta, ahol a kongresszusi vacsorán is volt. Kevesebb virág volt, és égő gyertyák sem voltak.