Ernesto elmagyarázta, hogy az új hitelező valódi garanciák nélkül megtagadta a haladék megadását. Ügyvédje, Salgado tisztázta, hogy a legutóbbi javaslatokat azért utasították el, mert egyik sem tartalmazott elegendő forrást vagy ellenőrizhető kötelezettségvállalást.

„Egy nagyon igényes csoporttal találkoztunk” – tette hozzá.

– Figyelmetlen emberekkel – javította ki Beatriz.

Ana Sofía megvárta, amíg befejezik.

Aztán letett egy mappát az asztalra.

– Mielőtt folytatnák, tudniuk kell, hogy ki képviseli a hitelezőt.

Marcela átadta a dokumentumokat Salgadónak. A férfi felismerte a hivatkozásokat, átnézett néhány oldalt, majd lassan felnézett.

Ernesto elvette a mappát.

Arckifejezése megváltozott, amikor meglátta Ana Sofía nevét.

– A cég a tiéd?

-Igen.

Andrés megállt a mozgásban.

„Ez mit jelent?” – kérdezte Beatriz.

Ana Sofía a kezét az asztalra tette.

—A cégem 14 hónapja vette fel a kölcsönt. Ön megkapta az értesítést. Azóta tárgyal azokkal a vagyonkezelőkkel, akiket az ügylet lebonyolítására felvettem.

Beatriz Salgadóra nézett, várva a helyreigazítást.

Nem adta oda neki.

„A dokumentumok megegyeznek a nálunk lévőkkel” – erősítette meg.

Ernesto megpróbálta visszanyerni a szokásos hangnemét.

– Ezt majd családon belül megoldjuk. Visszavonhatja a követeléseit.

—Fizethetnek, benyújthatnak egy finanszírozott ajánlatot, vagy tárgyalhatnak egy rendezett szállításról. Ezek a lehetőségek már hónapok óta elérhetőek.

– Nem bántál volna így velünk, ha tényleg törődtél volna velünk.

Ana Sofía a tekintetét állta.

– Kaptak haladékot. Felülvizsgálták a projektjeiket. Olyan információkat kértek tőlük, amelyeket nem adtak meg. Ma még mindig megoldásokról beszélünk. De nem fogok úgy tenni, mintha egy adósság eltűnne, mert kellemetlen beismerni.

Beatriz kinyitotta a táskáját, és elővett egy példányt a házassági szerződésből.

– Aláírtad, hogy nem tartasz igényt erre a házra.

Egy pillanatig senki sem lélegzett.

– Aláírtam, hogy nem igényelem, mert Andrés felesége vagyok – válaszolta Ana Sofía. – Ez nem szünteti meg a hitelezővel szemben vállalt kötelezettségeidet.

Salgado rövid időre lehunyta a szemét, és bólintott.

Beatriz az asztalterítőre helyezte a papírt. A fenyegetésként mutatott védekezés nem oldotta meg a problémát.

Andrés végre megszólalt.

– Miért nem mondtad el nekem?

Ana Sofía felé fordult.

„Először megpróbáltam a műtétet elkülöníteni a házasságunktól. Aztán elkezdtem félni ettől a beszélgetéstől. Hamarabb el kellett volna magyaráznom neked.”

A választól zavartan nézett rá.

„De sokszor meséltem már rólunk” – folytatta. „Arra kértelek, hogy hallgass meg, szabj határokat, járj el terápiára. Mindez nem volt elrejtve egy mappában.”

Andrés összeszorította az állkapcsát.

– Most már elkezdhetnénk.

Ana Sofíát bántotta, hogy ez a lehetőség akkor merült fel, amikor egy ingatlan veszélyben forgott.

– Magaddal kezdheted. Nem akarok többé hozzád férjhez menni.

Beatriz azzal vádolta, hogy mindent előre kitervelt az esküvő óta.

Marcela rámutatott a dátumokra. A kölcsönöket a házasság előtt vették fel; a hitel megvásárlását utána. A kötelezettségeket és a nemteljesítéseket rögzítették. A célzások nem változtattak a dokumentumokon.

Ana Sofía felállt.

„Nem kell ma este döntened. Marcela írásban elküldi neked a lehetőségeket. Kérj független tanácsot, és válaszolj a határidőn belül.”

Beatriz mozdulatlan arccal figyelte.

– Semmivel sem hagysz minket.

„Az ingatlan többet ér, mint az adósság. Ha együttműködsz, megtarthatod a különbözetet. De el kell fogadnod, hogy az értéke nem függ attól, hogy továbbra is itt laksz-e.”

Felvette a táskáját. Ezúttal Andrés is felállt, hogy elkísérje.

A folyosón, távol a többi hangtól, bocsánatot kért.

Nem tette hozzá, hogy az anyja is ilyen volt. Nem mondta, hogy túloz.

Ana Sofía egyszerre érzett megkönnyebbülést és szomorúságot.

– Bárcsak korábban is így beszélgethettünk volna – mondta.

Bólintott. Elengedte.

A következő hónapok nehezek voltak. Értékbecslések, megbeszélések és elutasított javaslatok következtek, mielőtt megállapodás született volna. Végül Ernesto cége átadta az ingatlant a kölcsön rendezése érdekében, a megállapodás szerinti kötelezettségek levonása után fennmaradó értékért járó kártérítéssel.

Nem veszítették el a személyes holmijukat, és nem mentek ki az utcára bőrönddel. El kellett adniuk más vagyontárgyaikat, meg kellett változtatniuk a címüket, és vissza kellett szabniuk az évek óta kölcsönből finanszírozott életmódjukat.

Ana Sofía és Andrés válása külön utakon zajlott. Ana betartotta az aláírt megállapodást. Egyikük sem követelte a kibékülést pénzügyi ügyeik rendezésének feltételeként.

Egyik délután Andrés visszaadott neki néhány könyvet.

– Elkezdem a terápiát – mondta neki. – Még akkor is, ha nem jössz vissza.

Ana Sofía minden jót kívánt neki. Nem ígérte meg, hogy megvárja.

Amikor visszaért a lakásába, üzenetet talált Danielától, akiben megkérdezte, mit hoz vacsorára pénteken. Ana Sofía azt válaszolta, hogy ezúttal ő fog főzni. Aztán kinyitotta az ablakot, feltett zenét, és elkezdte írni a bevásárlólistáját.

Az ingatlan hónapokig üresen állt. Ana Sofía soha nem költözött oda. Összegyűjtötte az adminisztrátorait, és elmagyarázta nekik, mit keres egy vevőben: egy pénzügyileg megalapozott ajánlatot, amely megőrzi az épületet, és figyelembe veszi az alkalmazottak igényeit.

Egy kulturális egyesület, több szponzor támogatásával, bemutatott egy projektet a termek felújítására, valamint műhelyek, koncertek és túrák megnyitására.

Az eladás a szükséges felülvizsgálatok után lezárult.

Rosa, aki 24 évig dolgozott a konyhán, ajánlatot kapott az étkezde vezetésére. A kertész továbbra is gondozta a fákat. Más alkalmazottak végkielégítést és új munkahelyet választottak.

Az első vasárnapon nyitva állt a nagyközönség előtt, Ana Sofía az édesapjával vett részt.