Gyerekek rajzoltak a boltívek alatt, a szomszédok pedig egy sora várakozott a könyvtárba. Rosa kávéval és kenyérrel fogadta őket.
– Az unokám a festőműhelyben van – mondta, és a kertre mutatott. – Korábban csak abból ismerte ezt a házat, amit meséltem neki.
Ana Sofía látta, hogy a lány egy kékre festett papírlapot tart fel, hogy megmutassa a nagymamájának.
Az apja gyengéden megfogta a karját.
-Hogy érzed magad?
Az asztalterítőn heverő dokumentumra gondolt, a nőre, aki engedélyre várt a dühöngésre, és a csendes reggelekre az új lakásában.
– Békében – válaszolta.
A telefonja rezegni kezdett a táskájában. Üzenet érkezett a csapatától, melyben megerősítették az új befektetésüket. Eltette: majd később válaszol.
Rosa egy napsütötte asztalhoz vezette őket. Az apja mesélni kezdett neki az utazásról, és Ana Sofía nevetett, mielőtt befejezte volna.
A délelőtt további részében senki sem kérdezte tőle, hogy milyen családból származik.
