Kevés dokumentum volt: egy rövid jelentés, a biztosítótársaság elutasító nyilatkozata és egy belső határozat, amelyben elutasították a családnak nyújtott bármilyen támogatást.

Az aláírás Ramiro Urrutiáé volt.

Egy független vizsgálat azt is feltárta, hogy Ramiro részesedéssel rendelkezik a szerződött építőipari vállalatban. Közbelépett, hogy a szerződést jóval alacsonyabb áron ítéljék oda nekik, mint a többi ajánlattevő.

Alejandro felhívott egy, a csoporton kívüli ügyvédet, Patricia Lozanót. Arra kérte, hogy nyomozzon az ügyben anélkül, hogy bárki vezetéknevét, beleértve a sajátját is, védené.

– És a hölgynek szüksége van saját képviseletre – tette hozzá Patricia –. Majd ő eldönti, hogy kivel.

Elena beleegyezett, hogy beszél egy olyan szervezettel, amely munkáscsaládokat segít. Ezúttal nem egyedül kell szembenéznie a levelekkel.

A döntő nyom egy névből származott, amely ismétlődött a feljegyzésekben: Eusebio Martínez, korábbi állványzatépítő felügyelő.

Eusebio részt vett a temetésen. Utána már nem válaszolt Elena hívásaira.

Amikor Patriciának sikerült kikérdeznie, a férfi sírva fakadt, mielőtt leült volna.

–Samuel viselte a hámot.

Elővett egy régi telefont.

Lefényképezett egy törött bilincset, ami még mindig a berendezéshez volt rögzítve. Megőrizte azokat az üzeneteket is, amelyekben a sérült alkatrészek cseréjét és a munka leállítását kérte.

A parancs az volt, hogy folytassák.

–Azzal fenyegetőztek, hogy kirúgnak. A feleségem beteg volt. Azt mondogattam magamnak, hogy a hallgatásommal már nem tudok mit változtatni.

Patrícia várt.

– De változtatott a dolgokon – tette hozzá –. Minden hibát rájuk hárított.

A fájlokat elemzés céljából megőrizték. A műszaki felülvizsgálat, a megrendelések és a tanúvallomások ellentmondani kezdtek a balesettel kapcsolatos történetnek. A nyomozást átadták az illetékes hatóságoknak.

Alejandro nem azért hívta fel Elenát, hogy visszahívja. Levelet írt neki.

„Meg kellett volna kérdeznem, hogy ki halt meg, és mire van szüksége a családjának. Nem tettem. Nem fogom arra kérni, hogy szívességgel keverd össze azt, amit kötelesek vagyunk helyrehozni.”

Elmagyarázta, hogy felfüggesztik az új partnerséget Ramiróval, és nyilvánosan visszavonják a vallomásukat. Samuel említését először vele és képviselőivel egyeztetik.

Elena többször is elolvasta a levelet.

Tomás a teásdoboz mellett találta a kezében.

– Tudod, hogy apa gondoskodott magáról?

A nő megölelte.

– Most te fogod hallani.

A csoport évfordulós fogadását szeptember végén tartották. Új szállodákról nem érkezett bejelentés.

Ramiro megpróbálta megakadályozni a beszédet. A tanács már felfüggesztette tisztségéből, amíg a vizsgálatok folyamatban vannak, de Ramiro továbbra is úgy vélte, hogy kikényszerítheti a csendet az ügyvédeivel.

Alejandro felment a színpadra, és Elenát kereste a vendégek között. Tomással és az ügyvédjével volt. Eusebio a közelben várakozott, és a kalapját csavargatta.

„Ez a cég Samuel Ríos halálával kapcsolatos események tisztességtelen verzióját terjesztette” – kezdte Alejandro. „A mai napon visszavonjuk ezt a kijelentést, és elnézést kérünk a családjától.”

Bemutatta az írásos helyesbítést, a balesetről készült képek nélkül.

„Bizonyítékaink vannak, amelyek ellentmondanak az ellene felhozott vádnak. A hatóságok vizsgálják a döntéseket és a felelősségeket. Nem fogunk dokumentumokat elrejteni, és nem kényszerítjük az özvegyét hallgatásra azért, hogy megkapja, ami jogosan megilleti.”

Ramiro felkelt a helyéről. Senki sem követte.

Regina viszont Elena felé fordult.

–Mindez egy nő miatt, aki ágyneműt vasal.

Elena érezte, hogy Tomás keze az övébe kapaszkodik.

A nő feléje hajolt.

– Várj itt Patriciával.

Aztán Reginához lépett.

– Igen. Lepedőket vasalok. Takarítok is, és jegyeket is árulok. Soha nem szégyelltem a munkámat.

A terasz elcsendesedett.

„A tiéd volt a szégyen, amikor bort öntöttél a munkánkra. És azok szégyene is, akik a férjemet hibáztatták, hogy ne vállalják a felelősséget a történtekért.”

Regina támogatást kért a jelenlévőktől. Don Luis kihúzott egy széket Elenának, hogy passzolhasson hozzá.

Odalépett Eusebiohoz.

– Sajnálom – mondta a férfi. – Válaszolnom kellett volna.

– Igen – felelte Elena, könnyes szemmel –, kellett volna.

Bólintott.

– Mindent be fogok jelenteni.

Elena egy pillanatig megfogta a kezét. Nem tudta visszaadni neki a két évnyi hallgatást, de most már hallgatni tudta.

A következő hónapok meghallgatásokkal, felülvizsgálatokkal és jóvátételi megállapodásokkal teltek. A család a nyomozások feladása nélkül megkapta a megfelelő kifizetéseket. Ramiro és a többi felelős ellen jogi eljárás indult az események és az eltussolás miatt.

Elena ki tudta venni az éjszakai műszakot. Kivett egy erkélyes lakást, és elkezdte a turisztikai szolgáltatásokban való képzést. Kollégái segítségével panaszt is tett a Miradorban történtekről.

Alejandro megváltoztatta a csoport projektjeinek felügyeletét, és egy független programot támogatott a munkahelyi balesetek által sújtott családok megsegítésére. Elena azzal járult hozzá, hogy megosztotta, mire lett volna szüksége a temetés után.

Nem tért vissza azonnal az oldalára.

Egyik délután Alejandro Elenát találta távozóban egy programmegbeszélésről. Egy munkatárs megölelte, miután segítséget kapott a dokumentumai összegyűjtéséhez.

„Tudom, milyen érzés, amikor senki sem hív vissza” – magyarázta.

Hozzá sem ért, de mellette sétált.

– Beszélhetünk magunkról?

Elena megállt.

–Meg tudjuk. De meg kell értened valamit: amit kapunk, az nem biztosít számodra helyet az életünkben.

-Értem.

– És az, hogy újra rád mosolygok, nem jelenti azt, hogy elfelejtettem.

Alejandro bólintott.

– Akkor kezdjünk el beszélgetni.

Ezt tették. Nem tettek nagy ígéreteket, nem tűztek ki határidőket arra vonatkozóan, hogy mikor hagyják abba a bántalmazást.