Egy ideig csak vasárnaponként beszélgettek. A nő nehéz kérdéseket tett fel; a férfi megtanult mentegetőzés nélkül válaszolni.
Egyik délután ebédre hívta.
„Én választom ki a helyet, és én fizetem ki a részem” – figyelmeztetett.
Egy kis étterembe mentek a piac mellett. Tomás három fogást rendelt, és nagyon komolyan ügyelt arra, hogy senki se maradjon éhes.
Hónapokkal később Elena saját akaratából újra megfogta Alejandro kezét.
Az irodán kívül is átöltözött. Megtanulta elkészíteni Tomás kedvenc levesét, és elviselni a fiú hajókkal kapcsolatos feddéseit. Egyszer odaégette a tortillákat, és Elena annyira nevetett, hogy le kellett ülnie.
Egy másik délután elkísérték Samuel anyját a temetőbe. Alejandro külön várt, amíg Tomás intett neki, hogy jöjjön közelebb. Egyszerű virágokat vitt.
Visszatérve a nagymama megkérdezte tőle, hogy tud-e dominózni.
– Rossz – ismerte be.
-Akkor majd tanulsz.
Tomás kilencedik születésnapján visszatértek a teraszra. Don Luis üdvözölte őket, és asztalt kínált nekik, ahonnan kilátás nyílt a tengerre.
A fiú egy új rajzot cipelt: egy négyalakú csónakot.
„Ez én vagyok, ez anya, ez te vagy” – magyarázta Alejandrónak.
A férfi a negyedikre mutatott.
– És ő?
– Apa. Mindig rajta van a rajzokon.
Alejandro bólintott.
– Nekem ez jónak tűnik.
Amikor megérkezett a torta, Tomás elfújt kilenc gyertyát, és három egyenlő részre osztotta.
Elena felvette a villáját. Ezúttal éhes volt, és ezt érezte is.
Evés közben nézték a hajókat, miközben a fiú elmagyarázta nekik, hová fognak egy napon hajózni.
