– Elfelejtettem – mormolta az öreg.

Marisol odahozott egy széket.

– Figyelni tudunk, még akkor is, ha lassan indul be.

Az egyik cetli megtalálta a másikat.

Andrés az ajtóban maradt, amíg fel nem ismerte a dallamot.

Aztán bement és leült velük.

Marisol úgy döntött, hogy folytatja a munkát, meghatározott pihenőidőkkel és egy másik gondozó támogatásával.

Összegyűjtötte a feljegyzéseit, és Aurelio felhatalmazásával elkérte a szakmai jelentéseket.

Emellett beszerezte a lakóhely ellen benyújtott panasz másolatát, valamint olyan családok referenciáit, akik ismerték a munkáját.

Az öregember felbérelte a saját tanácsadóját.

A független értékelés megerősítette, hogy képes döntéseket hozni és megérteni a saját ügyeit.

A járási nehézségei nem vették el ettől a képességétől.

Egy idős rokon válaszolt a lakóhelyről Marisolnak, amikor referenciákat kért.

Emlékezett a panasz napjára: anyja figyelmet kapott, miután ragaszkodott hozzá, hogy elmondja, mi történt.

– Az igazgató azt mondta, hogy csak kitalálod a problémákat – mondta a nő –.

Megőriztük az üzeneteket, amiket küldtél nekünk. Még mindig hasznosak számodra?

Marisol lehunyta a szemét, mielőtt válaszolt.

Az üzenetek és a tanúvallomások segítettek tisztázni távozásának körülményeit.

Addig halkan beszélt a munkájáról, mintha a lakók védelme olyan hiba lett volna, amit igazolnia kellene.

Veronica azonban tovább terjesztette a pletykákat.

A városi ünnepség alatt látta megérkezni az apját Andrés és Marisol kíséretében.

A kioszk közelében felemelte a hangját:

– Most azért hozza, hogy megmutassa.

Majd meglátjuk, mennyi ingatlant tart meg.

Marisol úgy érezte, mintha mindenki őt bámulná.

Ezúttal nem nézett félre.

– Az apja jönni akart.

Megkérdezheted tőle.

Aurelio felemelte a kezét.

– És játszani is szeretnék, ha a zenészek helyet adnak nekem.

Akadálymentesített helyet alakítottak ki számára a kioszk mellett.

Andrés hozta a harmonikát.

Az öreg lassan indult, hibákat vétett, újra megtalálta a ritmusát, és végül zene töltötte be a teret.

Egy pár táncolni kezdett.

Aztán egy másik.

Amikor befejezte, Aurelio beleszólt a mikrofonba.

– Egy évig nem akartam senkit látni.

Ez a lány elkísért, amikor nehéz volt.

Szeretettel és tisztelettel gondolok rá.

Magam fogom megindokolni a döntéseimet.

A Veronikát kísérő ügyvéd négyszemközt kért beszélni.

Kapott egy hívást egy vevőtől, aki azt állította, hogy pénzt adott neki a ranch egy részének jövőbeni eladására.

Andrés hitetlenkedve hallgatta a magyarázatot.

A nővére eladott egy ingatlant, amit még nem tudott eladni, abban a reményben, hogy hamarosan átveszi az irányítást felette.

Aurelio nem vitatkozott a téren.

Azt kérte, hogy mindent tisztázzanak az ügyvédein keresztül.

Amikor el tudta ismertetni álláspontját a kérelmet elbíráló hatósággal, magával hozta a dokumentumait, és kérte, hogy közvetlenül meghallgassák.

Elmagyarázta, ki intézte a betakarítást, milyen számlákat nézett át, és milyen támogatásra volt szüksége a mindennapi életben.

Azt is elismerte, hogy hónapokig elutasította a kezelést.

– Hibát követtem el azzal, hogy bezárkóztam.

Most már elfogadom a segítséget.

Ez nem jelenti azt, hogy át akarom adni a döntéseimet másoknak.

Andrés kint várt, amíg beszélgettek vele.

Marisol mellette maradt, térdén a csukott jegyzetfüzettel.

Átadta az iratait; az a rész Aurelio-é volt.

Az értékelések és dokumentumok cáfolták az ellene és Marisol ellen felhozott vádakat.

Veronikának viszonoznia kellett az előleget, és szembenéznie kellett a vállalt kötelezettségeivel.

A tervezett eladás soha nem történt meg.

Santa Natáliában folytatódott a rehabilitáció, a konzultációk és a harmonikapróbák.

Aurelio megtartotta a kerekesszéket, de ismét ő választotta meg, hogyan tölti a napjait.

Marisol a gyógytornásszal közösen időseknek szervezett találkozókat.

Voltak adaptált tevékenységek, beszélgetések és Chabela kávéja.

A projekt lehetővé tette számára, hogy a gondozási műszakjai mellett saját munkája is legyen.

Andrés segített neki előkészíteni a bejáratot.

Megtanult kérdezni, mielőtt úgy döntött, hogy Natáliáról beszél anélkül, hogy az emlékét tiltássá változtatná.

A vonzalom hónapok alatt egyre erősödött.

Az első csókjuk egy hideg éjszakán érkezett, miután Marisol nevetett a férfi azon kísérletén, hogy tartsa a ritmust.

Lassan közeledett, és a lány megfogta a kezét.

Később Andrés mutatott neki egy albumot.

Habozott, mielőtt kinyitotta volna, de Marisol leült mellé.

Voltak fényképek Natáliáról sáros csizmában, Aurelio zenéléséről és egy kutyáról, amely mindig a kamera elé került.

Andrés mesélt néhány történetet, másokról pedig hallgatott.

Megmutatta neki az anyja fényképét is, amit a szobában tartott.

Amikor végeztek, nyitva hagyták az albumot az asztalon.

Másnap reggel Aurelio ott találta, és felhívta Chabelát, hogy megmutasson neki egy képet, amire egyikük sem emlékezett.

Egy másik vasárnap Chabela énekelni kezdett, miközben Aurelio egy régi dallamot gyakorolt.

Abbahagyta a játékot.

– Mióta ismered ezt?

A szakács zavartan elmosolyodott.

– Amióta a férjem elvitt vele táncolni.

17 éves voltam, és te a zenekari pavilonban játszottál.

Soha nem mondtam el neki.

Aurelio újrakezdte az első hangtól.

Andrés letette a csészéjét, átlépte a küszöböt, és kezet nyújtott Chabelának.

A ronggyal még mindig a vállán táncolt, és nevetett, hogy elfelejtett néhány lépést.

Marisol az ajtóból figyelte őket.

Aztán kiment a csészékért, és Chabela megkérte, hogy hagyja ott őket: délután várhatnak.

Veronika sokkal később tért vissza.

Eladta a lakását, hogy rendezze az adósságait és visszafizesse a pénzt.

A kapunál maradt, amíg az apja ki nem jött meglátogatni.

– Azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek.