A Jázmin utca környékén laktunk.

Eltartott egy ideig, mire válaszolt.

– Barragán intézte ezeket a tárgyalásokat.

– A te pénzeddel.

A papírjaival együtt.

– Nem tudtam, mit csinálok.

Mariana ugyanazt a tehetetlenséget érezte, mint amikor a férfi előtt állt, aki elrendelte nekik az otthonuk elhagyását.

– Akkor kezdd azzal, hogy kideríted.

Elment, mielőtt a férfi megállíthatta volna.

Másnap visszatért a dokkhoz a holmijáért.

Megtalálta a kiégett hajót és egy rendőrt, aki a roncsok közelében várakozott.

A jegyzetfüzete hamuvá vált.

Mariana arra a helyre meredt, ahol előző éjjel aludt.

Ezúttal, gondolta, valaki meg akart győződni arról, hogy nem ébred fel.

A tűzeset újabb vizsgálatot indított.

Mivel a kiléte már megjelent a hírekben, Salgado védelmi intézkedéseket hozott.

Teresa, Alejandro édesanyja, egy kis, független házat ajánlott fel a családi birtokon belül.

Mariana beleegyezett, miután beszélt a kíséretében lévő tanácsadóval.

Egy zsáknyi adományként kapott ruhával és a zsebében a kórházba vitt lámpával érkezett.

Teresa megmutatta neki a szobát, és otthagyott egy kulcsot az asztalon.

– A fürdőszobában van meleg víz.

Tettem félre neked egy kis levest.

Mariana várta, hogy kérdéseket tegyenek fel a dokkban töltött életéről.

Teresa egyszerűen csak megkérdezte tőle, hogy tortillát vagy kenyeret szeretne-e.

Azon az éjszakán sírt Mariana először a megmentés óta.

Julia, Alejandro húga, lassabban közeledett.

Bizalmatlansággal figyelte az újonnan érkezőt, amit megpróbált leplezni.

A hétéves lányának, Renatának nem volt ilyen fenntartása.

Egyik délután egy rajzot tett Mariana elé.

Lefestette a házat, egy fát és öt kézen fogva álló embert.

– Ez te vagy – magyarázta, és egy fehér egyenruhás alakra mutatott.

– Még nem vagyok ápolónő.

Renata választott egy másik színt, és hozzáadott egy hátizsákot.

– Szóval iskolába mész.

Mariana végighúzta az ujját a papír szélén.

Régóta nem beszélt senki ilyen bizonyossággal a jövőjéről.

Egy szociális munkás útmutatásával elkezdte folytatni tanulmányait.

Részleges ösztöndíjat és részmunkaidős adminisztratív állást szerzett egy orvosi rendelőben.

Alejandro eközben éjszakánként levegőért kapkodva ébredt fel.

Mariana egy kora reggel a kerti lépcsőn ülve találta rá, képtelen volt visszatérni a szobájába.

Nem kérdezte meg tőle, hogy miről álmodott.

Leült egy kicsit távolabb, és várt vele hajnalig.

Másnap este két csésze kávét hozott.

Elkezdtek beszélgetni az időjárásról, Renatáról, és arról, hogy milyen rosszul rejtette el Teresa az édességeket.

Aztán Elenáról beszélgettek.

Alejandro végighallgatta az egész történetet anélkül, hogy megpróbálta volna megvédeni magát.

Egyik vasárnap megérkezett Esteban Santillán, Alejandro nagybátyja és a cég régi üzlettársa.

Marianát a kis házban találta tanulni, és meghívásra sem várva bement.

„Az unokaöcsém könnyen összekeveri a hálát a szeretettel” – mondta.

Becsukta a könyvet.

— Mire van szükséged?

Esteban egy borítékot hagyott az asztalon.

—Használd a józan eszedet.

Van elég pénz ahhoz, hogy máshol kezdjük.

Mariana maga felé tolta.

– Vidd el.

– Gondolkodnod kellene rajta.

Nem az Ön érdekeit szolgálja, hogy áttekintsünk bizonyos részleteket a családjáról.

Mielőtt folytathatta volna, kinyílt az ajtó.

Alejandro hallotta a kertből.

– Hagyj minket békén, bácsi!

– Megpróbállak megvédeni.

– Akkor magyarázd el nekem ezeket a letéteket.

Letett egy mappát az asztalra.

Esteban az első levelekre nézett, és elvesztette a színét.

Az ellenőrzés átutalásokat talált Barragánhoz köthető vállalatok és egy általa ellenőrzött számla között.

Olyan üzeneteket találtak, amelyek összekapcsolták ezeket a műveleteket az emberrablással.

– Az ügyészségnek vannak másolatai – tette hozzá Alejandro.

Esteban lassan felkelt.

– Én az apád testvére vagyok.

Alejandro elhúzódott az ajtótól.

– És el kell hagynod ezt a házat.

Amikor elment, Mariana azt vette észre, hogy Alejandro keze remeg.

Megpróbálta elrejteni őket a zsebében, de a nő elvitte őket.

Napokkal később Estebant bírósági végzéssel letartóztatták.

Azon az estén Alejandro elvitte Marianát az irodájába.

Az asztalon korábbi szomszédok fényképei, fizetési listák és áthúzott címek hevertek.

– Keressük őket – mondta.

Mindenkinek.

Mariana felismert egy hölgyet, aki tamalét árult az épülete mellett.

Alejandro egy külön mappára mutatott.

– Olyan döntéseket is találtam, amelyeken az én aláírásom szerepel.

Nem mondhatom folyton, hogy minden a hátam mögött történt.

A nő ránézett.

Most először tűnt hajlandónak kiállni az igazság elé anélkül, hogy kiutat keresne.

Rogelio Cárdenas hírneve egy online interjúval kezdődött.

Bűnbánó apaként mutatkozott be, akit egy gazdag család megakadályozott abban, hogy közel kerüljön a lányához.

Mariana csak egyszer nézte meg a videót.

Később az egyetem előtt várakozva találta.

Aztán az orvosi rendelőn kívül.

Értesítette Salgadót, és minden kapott üzenetet elmentett.

Egyik reggel Rogelio kihasználva egy beszállító érkezését, beosont a birtokra.

Marianna a kertben volt.

– Most már van valaki, aki támogat – mondta, a ház felé nézve –.

Talán emlékszel az apádra.

Érezte, hogy kihűlnek a kezei.

-Magamat.

– Pénzre van szükségem.

– Nincs semmim a számodra.

Rogelio közeledett.

– Anyád is ugyanezt mondta.

Amíg elege nem lett az egészből. Soha nem gondolkodtál el azon, miért hagyta abba a dialízist?

Marianna mozdulni sem tudott.

– Belefáradt abba, hogy egy olyan lányért éljen, aki soha semmit sem fejez be.

Julia megjelent a teraszon, a kezében a telefonjával.

– Felvételt készítek rólad.

Már hívtuk a rendőrséget.