Sírva szorongatta az újságot, miközben a diákok csendben vártak. Azon a délutánon Inés nem szállodákról beszélt, Teresa pedig nem adósságokról. Két nő emlékeit osztották meg, akik egész életükben dolgoztak anélkül, hogy valaha is igazán ismerték volna egymást.
Egy évvel a diploma megszerzése után a havi törlesztőrészletek rendezve voltak. A hitel egy részét még mindig vissza kellett fizetni, de Teresa aludt éjszaka, és abbahagyta a lehetetlen kérések elfogadását.
Natalia minden szombaton elment. Néha költségvetést írt; máskor söpört, csomagokat kézbesített, vagy elkísérte anyját a piacra. Megtanulta, hogy megkérdezze, mennyibe kerül valami, mielőtt megígéri, hogy kifizeti.
Egy nap megtalálta a régi babát a cipősdobozban.
—Mit nézel?
– Azt mondtad, hogy társaságot akar nekem adni.
Natalia leült a gép mellé.
– Megtanítod, hogyan kell virágot készíteni?
Teresa átnyújtott neki egy darab anyagot. Az első ferdén jött ki. A második akkor bontódott ki, amikor Natalia túl erősen húzta a cérnát.
– Lassan – mondta az anyja, miközben megigazította az ujjait.
Miután befejezte a harmadikat, Natalia megfordította az anyagot, hogy elrejtse a csomót. Észrevette, hogy Teresa egy másik virágot hímzett mellé.
– Hogy ne legyen egyedül – magyarázta.
Natalia megfogta a kezét és megcsókolta. Aztán közelebb húzta a székét, míg a válluk össze nem ért.
Ezúttal nem voltak vendégek, nem voltak fényképek és nem volt taps. Teresa tovább tanította a lányát, és a lánya addig maradt, amíg meg nem tanulta.
