– A nagymamád emlékezett rá, amikor fontosabb dolgom volt. És te továbbra sem vártál senkitől semmit.

Elcsuklott a hangja.

Amikor utoljára látta az anyját, az megkérte, hogy maradjon ebédre. Megbeszélése volt, és megígérte, hogy vasárnap visszatér. Dolores már azelőtt meghalt, miközben Ignacio az első cukorgyárának földjéről tárgyalt.

Évekig mesélte ezt a történetet, mondván, hogy a munka nem engedi, hogy elbúcsúzzon. Rosa lépcsőjén ülve megértette, mit mulasztott el: volt ideje pénzt küldeni, épületeket építeni, és újra megvásárolni a birtokot. Soha nem találta meg, hogy virágot hozzon neki.

– Nem tudtam megváltoztatni a történteket – mormolta. – De hagytam, hogy ez kifogásként szolgáljon, hogy ne menjek el.

Rosa a tiszta cipőjére nézett, amely annyira különbözött azoktól, amelyeket korábban a sárba süppedni látott. Ezúttal felismerte ugyanazt a szomorúságot a ruha alatt.

„Nem akarom pénzzel jóvátenni azt, amit okoztam neked. Maradhatsz dühös. De a többit el kell magyaráznom.”

A mappa vásárlási dokumentumokat és egy adományozási javaslatot tartalmazott. El Rosario, főépületével, legelőivel, gátjával, sajtüzemével és temetőjével együtt Rosa nevére kerülne.

Hitetlenkedve felnevetett.

– Az nem történhet meg egy csésze kávé mellett.

– Nem az.

Ignacio a domb felé nézett.

– Azt akarom, hogy ez a hely olyan valaki kezébe kerüljön, aki már most is gondoskodik róla.

Róza hozzá sem nyúlt a papírokhoz.

„Nem akarom, hogy holnap valaki azzal jöjjön, hogy egy vacsoraparti a családja részévé tett. Vagy hogy minden nap hálásnak kell lennem.”

Ignác bólintott.

– Nem fogom megvenni a vonzalmadat. Ha nem fogadod el, a felfüggesztés érvényben marad. Te és a szomszédaid megtartjátok a szerződéseiteknek megfelelő összeget. Ezt szabadon eldönthetitek.

Rosa ekkor leült. Egész életében segítséget ajánlottak neki, aminek rejtett kötelezettsége volt. Látnia kellett, hogy ez más is lehet.

Mielőtt elindult, Ignacio megkérdezte, hogy vissza tudja-e még adni azt a szerszámot, amit vasárnap vitt el a karámból.

– A szerszámot igen – felelte –, a többit még át kell gondolnom.

Vita nélkül elfogadta a választ.

Mielőtt elindultak, Rosa rámutatott a közeli házakra.

– Más családok is élnek itt.

– A szerződéseiket tiszteletben fogják tartani.

– És mindent meg kell értenem, mielőtt bármit is elfogadnék.

Terézia bólintott.

—Válaszd ki, ki ad neked tanácsot. Ma nem kell aláírnod.

Heteken át átnézték a dokumentumokat egy helyi ügyvéddel. Ellenőrizték a határokat, a kötelezettségeket és az ingatlan állapotát. Rosa kérte, hogy biztosítsák a temetőhöz való hozzáférést, és hogy egyetlen családot se kényszerítsenek távozásra az átruházás miatt.

Ignacióval is egyértelműen fogalmazott.

– Nem fogok mindent tudni csak attól, hogy tulajdonos leszek. Tanulnom kell.

Alig mosolygott.

– Túl sok időm volt tanulni, és abbahagytam.

Rafael a végső aláírás előtt érkezett.

Rosa a konyhában fogadta, a lakbérszámlák szépen elrendezve az asztalon.

– Szeretném, ha tudnád, hogy aggódom az apámért – mondta.

A nő az üres székre mutatott.

–Akkor ülj le, és kérdezd meg tőle, hogy van. Ehhez nem kell velem beszélned.

Amikor Ignacio megérkezett, apa és fia majdnem egy órára kettesben maradtak.

Rafael vörös szemekkel távozott. Nem kérte Rosától, hogy bármit is feladjon. Mielőtt elindult, megkérdezte, hogy visszajöhetne-e vasárnap a gyerekeivel.

Az aláírásra a felülvizsgálatok befejezése után került sor. Rosa a kezében tartotta a dokumentumok másolatát, nem tudta, hová tegye.

Azon az estén nem költözött be a főházba. Elvira kandallója mellett vacsorázott, és otthagyott egy széket Ignaciónak.

A sajtüzem újranyitása négy hónapig tartott. Kitakarították a létesítményeket, kicserélték a berendezéseket, ellenőrizték a vizet és betanították a személyzetet. Teresa segített megszervezni az adminisztrációt; Rosa megtanulta, hogyan kell költségbecsléseket olvasni és szerződéseket megbeszélni anélkül, hogy bocsánatot kérne a kérdésekért.

Ignacio további 70 tehenet vett fel a projektbe. Rosa 14 tehene a karámban maradt, amíg új helyeket készítettek elő, és az állatokat ellenőrizték.

Hat család visszatért dolgozni fizetéssel és írásos megállapodással. 22 farm termelői fogtak össze, és végül napi közel 3000 litert termeltek.

Rosa ragaszkodott hozzá, hogy a fizetések egyértelműek és pontosak legyenek. Túl sok kora reggelt töltött fejéssel ahhoz, hogy elfogadja, hogy valaki a tej átvétele után határozza meg az árat.

Amikor megérkeztek az első befizetések, Rosa elkísérte az özvegyet, aki takarmányt termesztett, hogy ellenőrizze a számláját. Az asszony többször is megszámolta a pénzt. Elég volt ahhoz, hogy megjavítsák a tetőt anélkül, hogy újabb kölcsönt kellett volna felvenniük.

Azon a délutánon Rosa kinyitotta Elvira régi szakácskönyvét, és a friss sajt elkészítési útmutatója mellett egy kiadási listát talált. A liszt, a szappan és a gyógyszerek között egy ismételt bejegyzés jelent meg: „Virágok Doloresnek”.

Végigfuttatta az ujját nagyanyja kézírásán. Abban a házban soha nem sok minden maradt. Most már megértette, hogy a temetőben lévő korsó esetében is választania kellett.

Az első teherautó egy reggel, tiszta égbolton indult el.

Látta, hogy bemegy az ajtón, és Ignaciót kereste. A férfi megpróbálta rávenni Mimosát, hogy mozduljon el egy üres vödörtől.

– Még mindig nem tiszteli – gúnyolódott Rosa.

– Szerintem ez kölcsönös.

Nevettek, a kerítésnek támaszkodva.

Idővel a vasárnapok már nem voltak üresek. Rafael hozta a gyerekeit; Teresa kenyérrel érkezett. A többi testvér elkezdte hívogatni őket anélkül, hogy számokkal kezdtek volna beszélgetni.