Postán küldtem be a jelentést.

Mielőtt elküldtem, kitöröltem belőle néhány olyan kifejezést, amelyek ugyan meggyőzőek voltak, de nem segítettek megérteni a családot. Egyetlen egyszerű kérdést hagytam: miért használják ugyanazt a címet különböző méretű ingatlanok leírására?

Amikor anya meghallotta, hogy olvasom, felnézett a varrásból.

– Ezt én értem.

Mosolyogtam. Pontosan ezt kerestem.

Csatoltam a képeket is, amelyek lehetővé tették az eltérések nyomon követését. Minden fájlon volt dátum és egy megjegyzés arról, hogy mit kellett még megerősíteni. Anélkül, hogy észrevettem volna, nyomot hagytam, amely később bizonyítani fogja, mennyi munkát végeztem.

Esteban azt válaszolta, hogy ez mentette meg a heteit.

Pénteken, miközben a műterem mögött szedegettem a poharakat, hallottam, hogy Leonor gratulál neki.

– Így kell előadni egy ügyet. Óvatosan, anélkül, hogy a családból látványosságot csinálnánk.

Az elismerést anélkül fogadta el, hogy megemlítette volna a nevemet.

Továbbra is fogtam a tálcát.

Másnap kerestem őt.

– Én írtam a jelentést.

Esteban becsukta az ajtót.

– Itt csapatként dolgozunk. Nem fogod megnehezíteni a dolgokat néhány kreditért.

Aztán meglágyította a hangját.

–Beszélni fogok Leonorral. De meg kell tanulnod, hogyan működik ez a médium.

Azt mondogattam magamnak, hogy nem szabad türelmetlenségből elrontanom a lehetőséget.

Hetek teltek el. A feltételezett unokahúgot Paulinának hívták. Egy velem egyidős volt, közös irodája volt, és egy kitűzője volt, amelyen az állt, hogy jogi kutatás.

Egyik délután bementem szemetet szedni, és ott találtam, hogy Estebannal csókolózik. Bocsánatot kértem, és elmentem, mielőtt megállíthatott volna.

Nem érdekelt, hogy kivel barátkozik. Az érdekelt, hogy megkapja azt az állást, amit állandóan felajánlott nekem, mintha még mindig elérhető lenne.

Amikor ismét segítséget kért tőlem, azt mondtam, hogy egyértelmű feltételekre van szüksége.

Ezúttal egy kis családi vállalkozás esetéről volt szó, amely egy beszállító kettős számlázásáról és nyomásgyakorlásáról számolt be. Voltak hangfelvételek, számlák és egy hamarosan megjelenő felvétel is.

– Szeretném, ha jegyzőkönyvbe venném, hogy kivizsgálom az ügyet. És beszélni szeretnék a területért felelős személlyel.

Esteban bólintott.

—Küldd el nekem e-mailben. Amint megjelenik a program, áthelyezzük.

Megtettem. Meg is kértem, hogy erősítse meg a rendelést.

Percekkel később érkezett a válasza: „Engedélyezve. Csütörtökig szükségem van az elemzésére. A szerepkörök változását a szülés után felülvizsgáljuk.”

Elmentettem az üzenetet.

Hajnali 3-ig dolgoztam, és 7-kor keltem. Az állomáson fürdőszobákat takarítottam; otthon fejhallgatóval zenét hallgattam, hogy ne ébresszem fel anyámat.

Egyik este felfedeztem, hogy egy új tartozásként feltüntetett számla valójában egy már kifizetett számla helyesbítése. A szolgáltató üzenetei nem bizonyítottak mindent, amit a család állított, de számos magyarázatuknak ellentmondtak.

A jelentést úgy készítettem el, hogy különbséget tettem a bizonyított tények, a kételyek és a fennálló kérdések között.

Anya letett egy tányért a számítógép mellé.

– Fizetnek neked ezért?

– Azért, hogy megkapjam az állást.

Vörös szemembe nézett.

– A tanulás sokba került. Nem kell folyamatosan adakoznod ahhoz, hogy valaki úgy döntsön, megérdemled a munkát.

Bosszankodtam, mert igaza volt.

Csütörtökön mindent leadtam. Pénteken szabadnapot kértem, mert a kimerültségtől hányingerem lett. Trini segített műszakot váltani.

Hétfőn Estebant kiváló hangulatban találtam.

– A felvétel tökéletesen sikerült. Leonor el volt ragadtatva.

Mielőtt megkérdezte volna a nevemet a stáblistán, átadott nekem egy meghívót.

A csatorna által szponzorok és a program munkatársai részvételével rendezett vacsorán egy providenciai szállodában vett részt.

– Öltözz fel! Jót fog tenni neked.

Azt szerettem volna tudni, hogy beszélhetünk-e a szerződésemről.

– Majd szombaton megérted.

Anyukám átalakított egy kék ruhát, amit egy unokatestvére esküvője óta megtartott. René kölcsönadott nekem egy stólát a gardróbszekrényből, ami elegánsabbnak tűnt, mint amilyen valójában.

Mielőtt elmentem, anyám adott nekem pénzt a taxira.

– Azért van, hogy békésen hazamehessek. Bárhogy is alakul az éjszaka.

Mosolyogtam, biztos voltam benne, hogy nem lesz szükségem vigasztalásra.

A szállodában ellenőrizték a nevemet, és beengedtek. Nem osontam be. A helyem rajta volt a listán.

A jogi csapatot egy magas asztal mellett találtam. Paulina azonnal felismert.

– Dolgozni jött, vagy vendégként?

Felmutattam a névjegykártyámat.

Egy másik lány ránézett a ruhámra és hangosan felnevetett.

– Milyen figyelmes Estebantól! Most az egész épületet meghívja.

Forrónak éreztem az arcom. Széket kerestem, de senki sem mozdult.

– És miért jársz be annyit az irodájába? – kérdezte Paulina. – Ne mondd, hogy vele is van valami bajod.

Többen nevettek. Rájöttem, hogy a célzás már egy ideje kering.

–Takarítani járok be. És mostanában olyan jelentéseket is kézbesítek, amiket mások a sajátjukként mutatnak be.

Paulina nevetése elhalkult.

Esteban mögöttem jelent meg. Pár lépésen át követtem, de még mindig azt hittem, hogy meg fogja állítani.

Akkor mondta meg, hogy soha nem fogok oda tartozni.

–Lehet diplomád, Abril. De vannak dolgok, amiket nem tanulsz meg egy állami egyetemen.

Az asztal felé pillantottam. Paulina figyelt, várta, hogy kijöjjek.

Elővettem a telefonomat.

– Igazad van. Az egyetemen nem tanítottak arra, hogy írjak alá valakinek a munkáját, aki kitakarítja az irodámat.

Esteban megpróbálta megragadni a könyökömet. Elhúzódtam.

Hangosabban csengett ki a hangom, mint amire számítottam.

—A hagyatéki jelentést és a számlaelemzést én magam készítettem. Rendelkezem az e-mailekkel, a verziókkal és a hozzájuk tartozó utasításokkal.

A szoros beszélgetések kezdtek abbamaradni.