Andrés bólintott, bár fájt neki.

– Tiszteletben fogom tartani.

Egy függöny mögött a kislány eleget hallott ahhoz, hogy megértse, valami rossz történt. Azon az estén megölelte a cipősdobozt, és megkérdezte, hogy visszavigyék-e őket.

Lucia leült mellé.

„Nem tettél semmi rosszat. És az ajándékokat nem arra használják, hogy bárkit is szeressünk.”

– Andrés már nem jön?

– Beszéljünk. Ez a dolgunk felnőtteknek.

Andrés elment meglátogatni az anyját. A csekk darabjai még mindig az asztalon voltak.

„Ne csináld ezt még egyszer” – mondta.

Beatriz megpróbálta elmagyarázni, hogy meg akarja védeni.

– Pénzt ajánlottál neki, hogy tűnjön el. Csak egy gyerek volt.

Az anyja elnézett.

A szekrényre mutatott, ahol az ajándékokat tartotta.

– Ott van a fecske, ugye? Mindennel, amit veszek, mert nem tudom, hogyan beszéljek veled. Lucia órákat töltött azzal, hogy valamit készített a születésnapodra. Örömmel fogadtad, aztán úgy döntöttél, hogy nem elég jó ahhoz, hogy itt üljön.

Beatriz nem válaszolt.

– Szeretem őt. Ximenát is szeretem. Ha nem tudsz velük tisztelettel bánni, nem fogod őket látni. Nem fogom hagyni, hogy a félelmeinkért fizessenek.

Amikor egyedül maradt, Beatriz kinyitotta a szekrényt.

A dobozok mögött egy anyja által hímzett blúzt talált, amelyet más családoknak is varrt, mielőtt a Robles család meggazdagodott. Évekig kerülte, hogy a származásáról beszéljen.

Leült, kezében a kendővel.

Másnap írt egy bocsánatkérő levelet. Nem kérte Lucíát, hogy értse meg, vagy hogy jöjjön vissza megnyugtatni. Elismerte, amit tett, és magára hagyta a döntést, hogy hogyan válaszoljon.

Lucía felolvasta a levelet Andrással a pékségben. Hosszasan beszélgettek, még olyan dolgokról is, amiket András még nem ígérhetett meg. Megegyeztek, hogy lassan haladnak, és elmondják egymásnak az igazat, még ha kellemetlen is.

– Attól tartok, hogy egy nap belefáradsz abba, ami nekünk ennyire megszokott – vallotta be. – A számlák, a házimunka, egy gyerek megbetegedése egy megbeszélés előtt.

Andrés a lisztezett asztalra tette a kezét.

– Lesznek napok is, amikor megunsz engem. Inkább kimondhatnánk, mint hogy te találgasd, szeretlek-e.

Lucía egy darabig nézte. Nem az a teljes bizonyosság volt, amire számított; ez egy olyan beszélgetés volt, ami másnap is folytatódhat.

Eközben Ximena egy ajándékot készített elő Consuelóval: egy piros masnit, kicsit ferdét, a ruhából megmaradt szaténból.

– Andrés anyjának – magyarázta.

Consuelo figyelmeztette Lucíát, mielőtt folytatta volna. A lány sehova sem megy egyedül, és nem kell megoldania a felnőttek problémáit.

Lucia térdelt le elé.

– Nem kell rávenned, hogy kedveljen minket.

Ximena egy pillanatig gondolkodott.

– Tudom. De oda akarom adni neki.

Lucía végül beleegyezett egy rövid látogatásba, miután beszélt Beatrizzel. Andrés jelen lesz.

Szenteste délután Ximena piros cipőben, a kezében egy pékségből származó papírba csomagolt csomaggal lépett be az ajtón.

Beatriz lassan nyitotta ki.

– Megcsináltam. Consuelo becsatolta a csatot, mert nagyon viszketett.

A nő megvizsgálta az egyenetlen öltéseket. Emlékezett rá, ahogy a saját anyja kezei a blúz fölé hajoltak, amit az imént talált.

A mellkasára erősítette az íjat.

—Gyönyörű.

Ximena összevonta a szemöldökét.

– Görbe.

– Egy kicsit – ismerte el Beatriz.

A lány elmosolyodott, örülve, hogy a férfi nem hazudott neki.

Aztán az idős asszony Luciához fordult.

„Kegyetlenséget tettem. Nincs mentségem. Ha valaha is megbízol bennem, az csak azért lehet, mert megtanultam másképp viselkedni.”

Lucia a tekintetét fogva tartotta.

– Ez időbe telik.

-Tudom.

Vacsorázni maradtak. Nem volt tökéletes este: voltak csendek, és Ximena kiöntött egy italt az asztalterítőre. De Beatriz felkelt, hogy hozzon egy szalvétát, és a lánynak sikerült elkövetnie a hibát anélkül, hogy úgy érezte volna, bármi rosszat tesz.

Andrés segített takarítani. A konyhából Lucía nevetését hallotta.

Karácsony után Beatriz egy reggel bement a pékségbe. Sorban állt, és megkérte, hogy beszélhessen Lucíával, miután befejezte a vendégek kiszolgálását.

Nincs egy újabb csekket vitt. Egy kérdést cipelt: rendelhetne-e ugyanolyan tortát egy találkozóra, kifizetve az árát és a szükséges előzetes értesítéssel.

Lucía konzultált Don Benjamínnal, mielőtt elfogadta volna. Ez a megrendelés volt az első a sok közül; később további ügyfelek is érkeztek ajánlások révén. Elkezdte félretenni a bevételének egy részét sütőtanfolyamokra.

Beatriz megtanult várni a válaszokra. Ximenával egy másik feladatot is felfedezett: mozdulatlanul kellett maradnia, amíg a lány lerajzolta, és elfogadnia olyan papírruhákat, amelyeket soha nem választott volna, de mindig voltak zsebeik.

Az esküvő egy évvel később történt. Consuelo felügyelte a ruha átalakítását, Ximena pedig nagy figyelemmel varrt egy kis piros masnit a bélésre.

A szertartás után a lány Andrést kereste.

– Hívhatlak apának, ha ébren leszek?

Él se agachó, érzelmes.

—Ha nem szeretnéd

—Igen, szeretném

Andrés megölelte. Lucía csatlakozott hozzájuk, képtelen volt visszatartani a könnyeit.

Huszonkét évvel az említett december elseje után az Almacenes Estrella kirakataiban Ximena Morales Robles által aláírt gyermekgyűjtemény volt látható.

Évekig tanult, hibákat követett el, mintákat ismételgetett és dolgozott. Consuelo annyit tanította neki, amennyit csak tudott; Lucía megtartotta az első görbe gombjait. Andrés már jóval a Fontosék érkezése előtt részt vett kisebb felvonulásokon. Beatriz, amíg élt, minden születésnapján piros masnit viselt.

A kirakat közepén egy másik vitrin volt.

Egy pár, az orránál kopott lakkbőr gyerekcipő, egy rajzos buszjegy és egy kis szatén masni volt benne.