Csak 19 éves volt… Köteles egy 49 éves milliárdoshoz készült feleségül menni. Ami azon az estén történt, megdöbbentette.

– A nagybátyám azt mondta, hogy ma este feleségként kell megköszönnöm neki.

Inés anélkül ejtette ki ezeket a szavakat, hogy ránézett volna a férfira, aki az előbb belépett a szobába.

19 éves volt, alig kapott levegőt, és egy kulcsot szorongatott az ujjai között. Nem tudta, hogy azért fogja-e bezárkózni, vagy valaki el akarja-e venni tőle.

A 49 éves Alonso Beltrán az ajtóban maradt.

Megfeszült vállaira, elkenődött sminkjére és a cipőjére nézett, amit még mindig viselt.

Aztán letett egy mappát az asztalra.

– A nagybátyád nem tudja, mit csinálsz a testeddel.

Inés felnézett.

Újraküldve

– Egy másik szobában alszom. Holnap beszélünk valakivel, aki tanácsot tud adni anélkül, hogy rám támaszkodna.

Az ajtó halkan becsukódott.

Inésnek több percbe telt, mire felfogta, hogy senki sem jön vissza.

Addig a pillanatig az esküvője valami más volt, amit a felnőttek szerveztek, miközben ő próbált túlélni.

Négy hónappal korábban a szülei egy véletlen balesetben meghaltak a Puebla felé vezető úton. Otthonról indulva azon veszekedtek, hogy ki hozza el a tortát egy unokatestvérük születésnapjára.

Inés jobban emlékezett arra az abszurd beszélgetésre, mint az orvos szavaira.

Az anyja otthagyott egy csészét a mosogatóban.

Az apja megígérte, hogy korán visszatér.

Aztán jöttek a telefonhívások, a kórház, és rengeteg holmi, amiről nem tudta felismerni, hogy egy élet utolsó szakasza.

A temetésben Ramiro nagybátyja a vállát a többiek elé tartotta.

Amikor véget értek a látogatások, elkezdett a számlákról beszélni.

Szülei házát el kellett adni. Voltak adósságok, papírmunka és problémák, amelyeket Inés szerint túl fiatal volt ahhoz, hogy megértsen.

Feleségével, Beatrizzel együtt lakott egy cholulai lakásban.

A szoba nagy volt, de senki sem kérdezte meg tőle, hová szeretné tenni a szülei fényképét.

Beatriz az első héten sírva találta.

–Mindannyiunknak vannak problémái. Neked is tenned kell a dolgod.

Inés megtanult zajtalanul takarítani, kávét felszolgálni a megbeszélések alatt, és eltűnni, amikor a vendégek a tanulmányairól kérdezősködtek.

Zeneiskolába akartam menni.

Gyerekkora óta zongorázott. Az anyja dalokat dúdolt neki, miközben ő próbálta megtalálni őket a billentyűzeten.

A hangszer abban a házban maradt, amelyet Ramiro állítása szerint eladni akart.

– Az egyetem várhat – jelentette ki Beatriz. – Először is rendeznünk kell a helyzetedet.

Inés nem tudta, hogy már találtak egy kiutat.

Egyik este a nevét hallotta az iroda ajtaja mögött.

Ramiro beszél a telefonon.

„Gondoskodik a kötelezettségekről, és abbahagyjuk az aggódást. A lánynak jobb dolga lesz, mint itt.”

Másnap leültették egy íróasztalhoz.

A nagybátyja nem tűnt feszengősnek.

– Feleségül fogsz venni Alonso Beltránt.

Inés rossz hírbe lépett.

Ismertem ezt a vezetéknevet az épületekről, a szállodákról és a céges weboldalak fényképeiről.

– Nem ismerem őt.

Beatriz megigazította az egyik ingujját, mintha a ruhájával lenne a baj.

– Találkozni fogsz vele. 49 éves, és olyan életet adhat neked, amit mi már nem tudunk fenntartani.

Ramiro hozzátette, hogy Alonso kifizeti az adósságokat.

Inés megkérdezte, hogy visszautasíthatja-e.

A néni az ajtó felé nézett.

– Nagykorú vagy. Ha úgy döntesz, hogy elmész, ki kell találnod, hol fogsz aludni és hogyan fogsz enni. És azt is, hogy mit hagyott befejezetlenül a családod.

Választásnak nevezték.

Inés úgy érezte, hogy minden kijárata lezárva van.

Egy pueblai szállodában találkozott Alonsóval.

Szűk szavú, sötétszürke hajú ember volt, akinek a figyelmessége miatt mások zaja feleslegesnek tűnt.

Ramiro a készülődésről beszélt, Beatriz pedig olyan kérdésekre válaszolt, amelyeket senki sem tett fel neki.

Alonso Inésre nézett.

– Szeretnéd folytatni a tanulmányaidat?

Érezte a nagynénje kezét a karján.

– Majd meglátjuk – felelte Beatriz.

Nem vette le a szemét Inésről.

– Én kérdeztelek.

Igent mormolt.

Néhány percig egyedül voltak. Alonso megkérdezte tőle, hogy beleegyezik-e a házasságba.

Inés a hajléktalanná válás veszélyére gondolt, és bólintott.

Ez a válasz akkor is kritikát kapna.

Később megértette, mennyit nyomott a latban a félelem, amikor úgy tűnt, senki sem fogja támogatni, ha nemet mond.

Az esküvő előtti este Beatriz egy dobozba tette a szülei fényképét, hogy ne zavarja őket az előkészületek során.

Inés addig kereste, amíg meg nem találta valamelyik cipő alatt.

Leült a földre, és végighúzta hüvelykujját anyja arcán. Emlékezett rá, hogy éneklés közben milyen hibákat követett el, aztán meg hogy nevette magát.

Ami a legjobban hiányzott neki, az az volt, hogy szomorú lehessen anélkül, hogy valaki megmondaná neki, mennyire idegesítő.

Becsomagolta a portrét egy blúzba, és a bőröndjében hagyta.

Ez lenne az első dolog, amit kivennék érkezéskor, még akkor is, ha még nem ismertem volna a helyet.

Az esküvőre hetekkel később került sor.

Ramiro minden fényképen mosolygott.

Alonso úgy hitte, egy furcsa, de konszenzuson alapuló megállapodást fogad el: egy olyan együttélést, amely stabilitást biztosít egy fiatal nőnek, akinek a szüleivel üzleti úton ismerkedett meg.

Jobban szerettem ezt a magyarázatot, mint a nehéz kérdéseket feltenni.

Túl későn értette meg.

A recepción Beatriz egy folyosóra vezette Inést.

Azt mondta neki, ne szégyenítse meg a családot, emlékezzen arra, hogy mennyit fizetett Alonso, és viselkedjen hálás asszonyként.