A családi házat sem adták el, ellentétben azzal, amit állítottak. Inésnek jogai voltak hozzá, és részt kellett vennie a folyamatban, amit eltitkoltak előle, miközben az aláírását kérték.

Teresa Inés elé tette a másolatokat.

A fiatal nő felismerte gyermekkora címét.

Aztán remegni kezdett.

Nem sírt a pénz miatt.

Sírt, mert elhitették vele, hogy a szülei teherként hagyták ott.

Beatriz kérte, hogy találkozhasson vele, amikor megtudja, hogy az ügyvédek mindent átnéznek.

A szokásos hangjával érkezett.

– Tönkreteszed azt a családot, amely befogadott.

Inés térdén a szülei fényképe volt.

–Kényszerítettek arra, hogy fizessek egy tetőért egy esküvővel.

A nagynénje szólni akart.

Ezúttal Inés folytatta.

– Nem fogom ezt folyamatosan megköszönni.

A találkozó kibékülés nélkül ért véget.

A dokumentumokat átadták a felelősség megállapítására hivatott szakembereknek. Alonso külön keresetet nyújtott be a hamis információkkal megszerzett kifizetések miatt.

Inés visszaszerezte a dokumentumait, és részt vehetett a vagyonával kapcsolatos döntésekben.

Mielőtt eldöntötte volna, mitévő legyen, megkérte Alonsót, hogy ügyvédek és családtagok nélkül beszéljen.

– Ön is elfogadta a megállapodást.

Félretette a papírokat.

-Igen.

–Most mindenki arról beszél, hogy mit tett. De én is féltem tőled.

Alonso fenntartotta ezt a kijelentést anélkül, hogy megkérte volna a nőt, emlékezzen a jó szándékaira.

–Nem tudom visszacsinálni. Vállalhatom a felelősséget azért, amit megengedtem.

Inés azt képzelte, hogy dühös lesz. Hogy pénzről fog vele beszélni, vagy felsorolni mindent, amit érte tett.

Látva, hogy figyel, megértette, hogy szeretheti őt, és mégis mondhat neki valami fájdalmat. Azt is megértette, hogy fel kell fedeznie, mit érez attól a háztól távol.

Aztán azt mondta Alonsónak, hogy egy időre elmegy.

A zongora mellett állt.

Lassan becsukta a fedelet.

– Hová akarsz menni?

Inés talált egy diákszállást. A zeneiskola a vizsgái után felvette.

Attól féltem, hogy megváltozik.

Hogy minden korábbi tisztelet véget ér, amint már nem lesz elérhető.

Alonso segített neki levenni a bőröndöt.

„Nem fogsz megkérni, hogy maradjak?” – kérdezte.

Ujjaival szorosabban fogta a fogantyút.

–Azt akarom, hogy maradj. De azt is szeretném, ha el tudnál menni.

Inés sírt az út alatt.

Ennek ellenére nem tért vissza.

Megtanulta megosztani a konyhát, kiszámolni a költségeket, és korán érkezni az órákra. Olyan barátokra tett szert, akik előbb tudták a nevét, mint a férje.

Az első vizsgája rosszul sikerült. Hibázott egy bejegyzésnél, és le akarta mondani a darabról, mert meg volt győződve arról, hogy mindenki arra vár, hogy kiderüljön, megérdemli-e a helyet.

A tanárnő megkérte, hogy folytassa a következő ütemtől.

Amikor végeztek, együtt kijavították a nehezebb részt.

Inés egy gyenge jeggyel és egy gyakorlási tervvel tért vissza a kollégiumba. Senki sem javasolta neki, hogy hagyja abba, és senki sem mondta neki, hogy teher.

Délután felhívta Alonsót, és elmesélte neki az egész kudarcot.

Megkérdezte, mit fognak játszani a következő teszten.

Szülei háza bevételt kezdett termelni, miközben a függőben lévő ügyeket rendezték.

Ebből fedezni tudta a kiadásai egy részét.

Alonso vasárnaponként felhívta. Néha Caneláról beszélgettek; máskor vizsgákról vagy egy receptről, amit főzés közben tönkretett.

Soha nem azzal kezdte a beszélgetést, hogy megkérdezte, mikor jön vissza.

Inésnek hiányozni kezdett az, ahogyan hallgatott.

Meghívta egy előadásra.

Hátul ült.

Amikor végzett, felállt a többiekkel együtt.

Inés látta, hogy tapsol, és valami olyasmit érzett, amit már nem tudott hálának hinni.

Hónapokkal később elment megkeresni a kertben.

Betöltötte a 20. életévét.

Alonso felállt a padról, amikor meglátta.

„A történteken kívül szeretnélek megismerni téged” – mondta. „A nagybátyáim nélkül és minden köztünk lévő probléma nélkül.”

Bólintott.

Randizni kezdtek.

Néha vitatkoztak. Inés elutasította az utasításnak tűnő tanácsokat, Alonso pedig megtanulta meghallani az elutasítását anélkül, hogy megvonná tőle a vonzalmát.

Az első csók egy egyszerű vacsora után jött.

Inés volt az, aki közelebb hozta őt.

Lassan folytatták, olyan beszélgetésekkel, amelyeket korábban kerültek, mert féltek, hogy elveszítik azt, ami éppen elkezdődött.

Amikor úgy döntött, hogy hazamegy, magával hozta a kottáit és egy saját maga által választott íróasztalt.

Tovább tanult.

A terhesség több mint egy évvel később jött el.

A bizonyítékok láttán leült a fürdőszoba padlójára.

A boldogság váratlan szomorúsággal vegyes volt: fel akarta hívni az anyját.

Alonso találkozik Lorandóval.

Ella mutatja az eredményt.

Letérdelt mellé, és megkérdezte, hogy érzi magát, mielőtt nevekről vagy bölcsőkről beszélt volna.

Inés lehúzza a kezét.

Azon az estén órákon át beszélgettek.

Megegyeztek a támogatásban, az időbeosztásban, és abban, hogyan folytatja a tanulmányait. A baba az élete része lesz, nem pedig a vége mindannak, amit felépített.

Vemhessége alatt lovaglás nélkül látogatta meg Canelát. A kanca tovább keresett szénát, miközben Inés olyan dolgokat mesélt neki, amiket még nem tudott kimondani.

Diego egy februári reggelen született.

Alonso a szülés alatt fogta a kezét, és sírt, amikor a mellkasára helyezték a gyereket.

Inés az apró arcra nézett, és a szüleire gondolt.

A dolog, a barátom nem estuviera.

Azt is érezte, hogy továbbra is szeretheti őket, miközben valami másba kezd.

Három hónappal később Alonso megtalálta a házasság első hetében írt levelét.

Soha nem merte volna odaadni neki.

Inés a zongora mellett olvasta fel.