Egy férfi öszvérkötelet tartott. Mellette egy sötét copfokkal rendelkező lány jött, aki feszülten figyelte Josefina kezét.
– Elnézést a látogatásért – mondta, és levette a kalapját. – Gabriel Montes vagyok. A szakadék túloldalán lakunk. Ez a makacs nő fél délelőttöt gyalogolt minket.
A fiatal nő az öszvérre mutatott, fintorgott egyet, és mindkét kezét megmozdította. Gabriel nevetett.
– A húgom azt mondja, délelőtt után volt. Ő Leonor.
Josefina meghívta őket, hogy igyanak vizet.
Gabriel elmagyarázta, hogy Leonor egy gyermekkori betegség után süketült meg. Otthon a közösen tanult és kitalált jelnyelven kommunikáltak. A faluban néhányan meg sem próbálták megérteni őt.
Josefina észrevette, hogy Leonor figyeli őt, miközben a bátyja róla beszél. Egyenesen a fiatal nőhöz fordult, és egy székre mutatott, intve, hogy le szeretne-e ülni.
Leonor bólintott.
Aztán a kukoricacsőre mutatott.
Gyorsan mozgott a keze. Gabriel meglepetten követte a beszélgetést.
– Azt mondja, érett. Anyánk tudott a kakaóról.
Leonor a jegyzetfüzet felé intett. Josefina átnyújtotta neki. A lány lapozgatott, és elmosolyodott, amikor felismert egy üzenetet.
Azon a napon a fákról, az esőről és az ösvényről beszélgettek. Josefina még mindig nem mondta meg, miért jött egyedül. Gabriel sem kérdezte meg.
Leonor három nappal később sajttal és egy kis táblával tért vissza, amelyre a nevét írta. Tudta, hogyan kell olvasni és írni, amit az anyjától sikerült megtanítania.
Josefina írta az övéit alább.
Egyszerű szavakkal és ismétlődő jelekkel kezdték: víz, mag, reggel, gondoskodás. Amikor Josefina összezavart valakit, Leonor meglehetősen nyersen kijavította, és mindketten nevettek.
A fiatal nő tizenkilenc éves volt, és sokkal többet tudott a növényekről, mint a bátyja gyanította. A jegyzetfüzet segítségével, felidézve anyja tanításait és egy másik farmról származó termelővel konzultálva megtanulták a kakaó szüretelését és elkészítését.
Az első adag megromlott. A másodikból nagyon kevés lett.
Egyik délután Gabriel azon kapta a húgát, hogy összegeket ír fel egy táblára. Elkezdte elmagyarázni Josefinának, mennyibe kerülne egy újabb adag elkészítése, de Leonor finoman megkopogtatta az asztalt, hogy felhívja magára a figyelmét.
Rámutatott a saját beszámolóira.
Gabriel megállt és megvárta, amíg befejezi. A nővére beleszámolta a munkadíjat, a szállítást és azt a részt is, amit az új növényeknek fognak félretenni. Azt is javasolta, hogy a legszebb szemeket tartsák meg, hogy összehasonlíthassák a következő aratással.
Josefina odahozott egy másik széket.
Azon az estén az asztal egyik végén vacsoráztak, mert Leonor még nem akarta kitörölni a számításait. Amikor végzett, felírt egy kérdést a testvérének: „Látod, miért akartam több számot tanulni?”
Josefina szégyellte magát, amikor látta a kárba veszett munkát. Leonor elvette a táblát, és ezt írta: „Újra megcsináljuk.”
A harmadik csoport sóért, olajért és több tetőcserepért fizetett.
Ez elég volt az ünnepléshez.
Gabriel jött kerítéseket javítani, híreket hozni, vagy olyan szerszámokat visszaadni, amelyekről Josefina nem emlékezett, hogy kölcsönadta volna neki. Apránként felhagyott az okok kitalálásával.
Egyik délután vacsora után is maradt. Josefina mesélt neki Rafaelről, a bányáról és az üres házról.
Végig hallgatott.
„Néha még mindig mérges vagyok rá” – vallotta be. „Utána rossz feleségnek érzem magam.”
–Szeretheted őt, és mégis mérges lehetsz a történtek miatt.
Josefina lesütötte a szemét. Soha senki nem adott neki lehetőséget arra, hogy mindkettőt kimondja.
Gabriel azt mondta, hogy volt menyasszonya az esküvő után el akarta küldeni Leonort.
– Úgy beszéltek róla, mintha ott sem lenne.
– Soha többé ne tedd! – felelte Josefina gyengéden.
Megértette. Másnap megkérdezte a húgától, saját gesztusaival, hogy mit szeretne a jövőjétől.
Leonor a kakaós jegyzetfüzetre mutatott.
Josefina első piaci látogatása felkeltette Baltasar Figueroa, egy kereskedő érdeklődését, aki több tanya termését vásárolta fel az általa szabott árakon.
Az egyik embere felismerte a gabona minőségét, és megkérdezte, melyik birtokról származnak. Josefina válaszolt, nem sejtve, hogy Baltasar évekkel korábban megpróbálta megvásárolni azt a földet.
Egy héttel később három ló jelent meg a ház előtt.
Baltasar dicsérte a javításokat, és elég pénzt ajánlott fel Josefina számára, hogy letelepedhessen a városban.
Elutasította a javaslatot.
– Dolgozni jöttem ide.
A kereskedő a szakadék felé nézett.
– Egy nő egyedül gyorsan elfáradhat.
– Majd én eldöntöm.
A mosoly eltűnt az arcáról.
–Vannak utak, ahol soha nem adnak el árut. Ajtók, amik bezárulnak. Balesetek.
Leonor, aki a folyosó mellett maradt, figyelte az arckifejezéseket és azt, ahogy az egyik társ előretolta a lovát. Odalépett Josefinához és megfogta a kezét.
Gabriel röviddel ezután megérkezett, akit egy szomszéd értesített, aki látta az idegeneket elhaladni. Baltasar elment, megismételve, hogy néhány napig megtartja az ajánlatot.
Josefina megvárta, amíg eltűnnek, mielőtt leült.
– Nem fogok elveszíteni még egy házat – mondta, de remegő hangon.
Gabriel meg akarta ígérni, hogy semmi sem fog történni. Visszafogta magát.
– Kérjünk segítséget, mielőtt visszajön.
Josefina a dokumentumaival a főirodába utazott. Másolatokat kért, ellenőrizte a vásárlás regisztrációját, és tanúk előtt feljelentést tett a fenyegetésekről. Írt Eulaliának is, aki megőrizte a tranzakcióról szóló nyugtát.
Más kistermelők is hallottak a történtekről. Baltasar hasonló kapukat zárt be előttük: indokolatlan árengedmények, kétes skálák, adósságok, amelyek minden aratás után egyre csak nőttek.
Elkezdtek találkozni. Leandro felajánlotta, hogy mintákat visz egy régión kívüli vevőnek.
